Áldás vagy átok? Barát vagy ellenség? Ad vagy épp mindent elvesz?
Tény, hogy minden innovációnak valahol az a célja, hogy a kényelmünket szolgálja, hogy időt spóroljon nekünk. Az idő, ami ebben a földi létezésben a legnagyobb érték számunkra. Valami, amit nem állíthatunk meg, nem birtokolhatunk, amit nem vehetünk meg. Vagy mégis?
Ha belegondolunk, mennyi időt spórolhatunk meg csak egy mosógéppel, akkor érthetjük, hogy ezt az időt megvettük, mosógép formájában. Hogy ezt az időt hasznosan töltjük el vagy épp elpocsékoljuk, csak rajtunk múlik.
Ahogy Robin Sharma írja „az elfecsérelt időt soha többé nem kapjuk vissza”. Talán az időnek ez a fajta illékonysága motiválja az embert arra, hogy minél többet szakítson ki magának, önmagára.
Az MI is azért született, hogy nekünk, embereknek segítsen, hogy megkönnyítse a dolgunk, hogy megtanítsuk mindarra, amit az ember valaha is tudott. Azonban, ha minden feladatot neki delegálunk, nekünk mi lesz a dolgunk? – merülhet fel bennünk jogosan a kérdés.
Ez egy olyan bizonytalanságot keltő érzés, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az ember létfontosságát. A Maslow-féle piramis alapjai között is megtaláljuk a biztonság érzést, mint alapvető szükségletet. Ennek hiánya pedig félelmet és depressziót szül.
A bizonytalanság élménye napjaink szerves része, nem mindegy azonban, hogy milyen mértékben. A külső körülmények ellen ugyanis nem tehetünk semmit, hiszen a befolyásolási körünkön kívül esnek (mint pl. háború, időjárási viszonyok, környezetszennyezés, stb.).
De akkor mire van hatásunk? Önmagunkra és a közvetlen környezetünkre, de leginkább arra, mivel töltjük el az időnket.
A mentális egészséghez arra is szükség van, hogy a mindennapjainknak legyen értelme és célja. Hogy az egyén hasznosnak és elismertnek érezze magát. Ha nem „marad” feladata, ez a rész sérülhet. Sőt, alapjaiban inoghat meg, kérdőjeleződhet meg a self.
Akkor ki vagyok én? Ha minden általam eddig végzett feladatot delegálok, akkor rám talán már nincs is szükség? Jelenleg is látható a társadalomban, hogy akik nem találják benne a helyüket, nem látják a pozitív célt, függőségek felé fordulhatnak, megteremtve a saját illúziójukat a túléléshez.
Innen pedig már csak egy ugrás Huxley Szép új világa, ahol a szóma nevű szerhez menekülnek minden olyan helyzetben, amikor az érzelmeik felbukkannak és nem tudják azt kezelni vagy épp semmi dolguk nincs. Ilyenkor „utaznak” néhány órát, napot, egyfajta illuzióban, ami egy kellemes, bódult állapot. A könyvben szereplő társadalom egy mesterséges társadalom, ahol magzat kortól kondicionálják az embert, mesterséges korlátozó hiedelmekkel, traumákkal, s olyan helyzetekkel, melyek végleg eltávolítják őket a kötődés és az érzelem bármilyen formájától. Egy társadalom, ahol a fiatalos, finom puha bőr, a csillogó ruházat és a parfüm illat dominál, míg az érzések, halál témája kerülendő, nevetséges és taszító.
Ha az MI-t meg tudom tanítani a saját stílusomra, ötleteimre, s percenként jobbnál jobb posztokat generál, egy kész marketing stratégiát nyújt át számomra, akkor ő most a beosztottam vagy az egyik alteregóm? Amíg pedig ő küzd a social médiában a nevemben, gyűjti a likeokat, feliratkozókat, ebben én hol leszek? Kié is az a like végül?
Talán titkon abban reménykedünk, hogy mi emberek nagyon különlegesek vagyunk, egyszeri és megismételhetetlen csodák. Érző lények vagyunk. Tudunk szeretni, megbocsátani, s az érzelmi intelligenciánk, empátiánk is kivételes adottság. Egy „gép” pedig minderre nem képes.
Megemlítenék ennél a pontnál egy különleges kínai fejlesztést. A Microsoft 2014-ben vagyis 10 évvel ezelőtt, Kínában piacra dobta a Xiaoice (saoájsz) nevű chatbotot. Őt nem feladatvégzésre tervezték, hanem barátságos viselkedésre optimalizálták. Az volt a feladata, hogy az emberekkel beszélgessen. Egy 17 éves lány kedves hangját választották ki neki, egy tinédzser szarkasztikus, ironikus stílusával. Bevezetése óta 100 millió emberrel 20 milliárdnál is több beszélgetést folytatott.
Xiaoice küldetése, hogy érzelmi kötődést alakítson ki, s tanácsot adjon. Akkora népszerűségre tett szert, hogy egy kínai televízió felkérte, hogy közöljön időjárás jelentést a reggeli híradásokban. Ez az első alkalom, hogy állást ajánlottak egy MI-nak, s biztosan nem az utolsó.
Xiaoice értő figyelemmel, ítélkezés nélkül meghallgat és beszélget az emberekkel. A regisztrált felhasználók havonta 60-szor beszélgetnek vele, ami átlagban napi 2 telefonhívást jelent.
Amikor Téged egy barátod vagy családtagod felhív, szakítasz időt arra, hogy meghallgasd? És ha napi kétszer is hív?
100 millió magányos, problémákkal küzdő embernek tehát egy közös barátja van, Xiaoice. Barát, akihez bármikor fordulhatnak, aki mindig türelmesen és figyelmesen meghallgatja őket, sosem fáradt vagy elfoglalt, akire mindig lehet számítani. (Ezzel azért elég nehéz versenyezni.) Vagy ez csupán illúzió?
Annak illúziója, hogy szerethetők? Hogy van egy barátjuk, aki feltétel nélkül szereti őket? Egy bizalmasuk, akivel bármit megoszthatnak?
És mi a valóság? Ugyan, kit érdekel? Ki kíváncsi arra, ami van? Tegyünk rá egy színes, formás szőnyeget, s máris jobban néz ki. De, vajon miért félünk annyira szembenézni a valósággal? Miért menekülünk illúziókba?
Az 1908-ban bemutatott, 20 lóerős Ford T-modell is átrendezte a piaci környezetet, aszfaltutak, autógyárak, benzinkutak, stb. jelentek meg a következő évtizedekben. Közben pedig a kocsigyártók, lovászok száma drasztikusan csökkent. A lóállományról nem is beszélve.
Itt azonban többről van szó. Nem egy új, innovatív közlekedési eszköz került forgalomba, hanem egy olyan entitás látott napvilágot, mely képes elvégezni az emberek munkáját, feladatait. Legyen az marketing menedzseri, zenészi, szövegírói, újságírói, banki ügyintézői, pedagógusi, pszichológusi, oktatói, coaching tudás, bármi. Az MI előtt nincs akadály. Ezen területek elsajátítása számára 1 perc, az embernek 3-5-10 év.
Kíváncsi voltam, vajon létezik-e már AI Coach, s egy random kereséssel, meg is találtam Olivia AA-t. Olivia, egy nagy tapasztalattal rendelkező AI Coach és sikeres üzleti coach. Szenvedélyesen segíti a vállalkozókat céljaik elérésében. A vállalkozások elindítása, irányítása terén szerzett több éves tapasztalatával pedig tudja, mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen egy vállalkozás a mai versenypiacon. A vidám és bölcs kommunikációs készségeiről ismert Olivia arra törekszik, hogy segítse ügyfeleit teljes potenciáljuk kibontakoztatásában és tartós sikerek elérésében. E felől semmi kétségem. A tudása biztosan megvan ebben a témában.
Szimpatikus fiatal „hölgynek” tűnik, valamikor egy kávéra szívesen összeülnék, s beszélgetnék vele.
„Az emberiség évszázadok óta állati vontatású járműveket használ, miért gondolná bárki is azt józan ésszel, hogy a jövő valami mást tartogat?”
Carriage Monthly Magazin, 1904
Pedig tartogat.
Felhasznált irodalom:
Peter H. Diamandis Steven Kotler: A jövő gyorsabban itt lesz, mint gondolnánk – Hogyan formálják át mindennapi életünket az egymásra ható új technológiák HVG Könyvek
Aldous Huxley: Szép új világ Cartaphilus Kiadó Kft.
https://villanyautosok.hu/2020/09/05/a-lovakat-lelovik-ugye
Podruzsik Zsuzsa
Munkásságom során mindig emberekkel foglalkoztam. A huszas éveim elején tanítottam is, majd időnként újabb és újabb pályára léptem. Váltottam – ahogy mondani szokás. S a változásban mindig megtaláltam önmagam, a helyem. Az egyetemi business és team coach képzés (METU) és a SzomatoDráma® is támogatott abban, hogy a közösséget, melynek tagja vagyok, minél jobban támogathassam.
A közös munka során változatos módszerekkel és műfajokkal dolgozom a karriercoaching, business coaching eszköztárán át, a tranzakcióanalízis, pszichodráma, erdőmerülésen át a SzomatoDráma®-ig.
Misszióm azon ügyfelek kísérése, akik érzik, hogy valami több is van ezen a világon, mint a munka, s szívesen tennének lépéseket annak érdekében, hogy életük kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb legyen.
“Az ember nem fedez fel új világrészeket, ha nincs mersze az ismert partokat maga mögött hagyni.”
André Gide
