Létrejött egy egyesület, a törekvéseikről, céljaikról kérdeztük Nardai Brigittát, az egyik alapítót.

A Coaching Mindenkié Egyesület egy független kezdeményezés, mely összehozza azokat, akik szívesen adnak vissza a közösbe és támogatást nyújt non-profit projektekben.
Alapítók: Nardai Brigitta és Zákányi Eszter
MC: Mi a lényege a “Coaching mindenkié” programnak?
NB: A Coaching Mindenkié Egyesület, célja a coaching szemlélet széles körben való elérhetővé tétele, különösen a nonprofit és közhasznú szervezetek támogatása. Hiszünk abban, hogy a coaching hozzájárul a mindennapi élet és emberi kapcsolatok javításához, miközben támogatja a civil szervezetek stratégiai, folyamatirányítási és közösségépítő tevékenységeit.
MC: Hogyan jött létre? Mi a történetetek?
NB:Működésünket 2020 júniusában kezdtük, és az elmúlt négy évben 25 civil szervezet számára, több, mint 50 önkéntes bevonásával közel 1000 fejlesztési órát valósítottunk meg.
Történetünk a Morning Coaching Budapest coach közösségi eseménysorozat szervezéséig nyúlik vissza egészen 2015-ig, ahol fontos volt a szakmai továbbfejlődés és a közösség szakmai támogatása. Ennek zárása egy outplacement program volt, melyben egy gyárbezárás kapcsán tartottunk egyéni és csoportos programokat, segítve a továbblépésben és a változás feldolgozásában, ami megalapozta a visszaadás szemléletét. Az Egyesület megalapítása előtt körvonalazódott, hogy a civil szektort szeretnénk támogatni ebben a nemes kezdeményezésben.
MC: Mi a célotok?
NB: Programjaink egyaránt fókuszálnak a vezetők közösségépítő szerepére, a munkatársak és önkéntesek felkészítésére, valamint a coaching szemléletű vezetői magatartás kialakítására. Éves szinten átlagosan 15 szervezetet támogatunk, ezáltal jelentősen növelve azok értékteremtő munkájának hatékonyságát.
Megfogalmazott célunk, hogy ott nyújtsunk segítséget, ahol valóban nemes eszmék megvalósításán dolgoznak, és ahol a piaci díjak megfizetése akadályt jelentene. Munkánk során valós, azonnal alkalmazható eszközöket és mintákat adunk át, amelyek fenntartható módon integrálhatók a szervezeti kultúrába.
Programjaink széles spektrumot fednek le: támogattunk egészségmegőrző, fogyatékosokat segítő, környezetvédő, jogvédő és ifjúsági és sport szervezeteket. Tapasztalataink szerint a civil szektor vezetői gyakran nem rendelkeznek azokkal a módszerekkel, amelyek elősegítik az információáramlás átláthatóságát, a hatékony kommunikációt és a motiváció fenntartását. Egyéni és csoportos fejlesztési programjaink segítenek ezen kihívások leküzdésében, ezáltal magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtva a társadalom számára.
Hiszünk abban, hogy a coaching nem luxus, hanem olyan eszköz, amely mindenki számára elérhetővé kell, hogy váljon. Szervezetünk célja, hogy támogassuk a segítőket, biztosítva lelkesedésük és működésük folyamatosságát, miközben hozzájárulunk egy élhetőbb, emberibb világ megteremtéséhez.
Éves működésünk része, hogy minden évben pályázatot hirdetünk a civil szervezetek számára, meghatározott óraszámú fejlesztési keretre, amit az adott évben meg is valósítunk. Évről-évre lehetőséget biztosítunk újabb coach szakembereknek is a csatlakozásra, ezért évente egy alkalommal önkéntes toborzót is tartunk. A háttérben egy 4 fős csapat menedzseli aktívan az Egyesület működését és további 4 senior mentorcoach is felügyeli a folyamatok magas színvonalú szakmai kivitelezését, támogatja az önkénteseket szakmailag.
MC: Mi a jövő? Merre vezet az utatok?
NB: A jövőbeli tervek között szerepel, hogy minél több civil szervezet megismerje a coaching szemléletet, támogatni tudjuk őket a fejlődésben, sikeresen tudjuk fenntartani a nagy létszámú önkéntes bázisunkat. Ennek érdekében együttműködünk számos civil ernyőszervezettel, akik hidat képeznek köztünk és a nonprofit szervezetek között.
Az idei évben rekordszámú, 28 szervezettől érkezett pályázat, melyet márciustól kezdünk megvalósítani, s ez több mint 100 egyéni coaching folyamatot jelent majd ebben az évben.



