Mesecoaching-sorozat : a mesehős útja a magyar népmesékben
A harmadik stáció a kaland visszautasítása.
Nos, ez az az állomás, ahol a legtöbben egészen kiválóan teljesítünk. Ahol otthonosan mozgunk, rutinunk is van benne, és ahova ismételten visszatérünk, ha csak tehetjük. Igen! Bizony ez az állomás nem más, mint A KALAND VISSZAUTASÍTÁSA!
Tudjuk, hogy dolgunk van egy helyzettel, érzéssel, megérzéssel.
Újra és újra szembejön valami, amibe bele kellene állnunk. Ami kimozdítana, elmozdítana, ami talán meg is mentene: a szürkeségtől, az unalomtól, a méltatlan helyzetektől.
Tovább vinne azoktól a dolgoktól, amikkel már nincs feladatunk, amiket magunk mögött hagyhatunk. Persze örömünk sincs benne, már nem szolgálja a fejlődésünket.
A harmadik állomás, a kaland visszautasítása, arra tanít, hogy nem mennek feltétlenül simán a dolgok akkor sem, ha rálépünk a mesehős útjára, és végig is akarunk menni rajta. Elszántak és erősek vagyunk. És még akkor is… Igen, gyakran még akkor is visszautasítjuk azt, ami megmentene minket, és amiért egyébként talán a világra születtünk.
Mire jó hát ez az állomás? Például arra, hogy tudatosítsd, hogy még a hősök is elbizonytalanodnak időnként.
Mi visz innen tovább?
Talán annak a tudása, hogy ez már az út maga. Rajta vagy, és ez már a harmadik állomás. Ahol tulajdonképpen csak annyi a dolgunk, hogy ezúttal ne forduljunk vissza, hanem bizakodjunk, és végre tényleg vágjunk bele!
Miért is utasítjuk vissza a kalandjainkat, lehetőségeinket?
A hitünk kicsi vagy az erőnk? Esetleg mindkettő? Félelemből utasítjuk el, mert talán nem leszünk elég jók benne.Bekapcsol egy régi minta, és képtelenek vagyunk uralni a lehúzó érzéseinket.
A mesecoachingnak ezen az állomásán szembenézünk a mesehős nézőpontjából a helyzettel, a félelmekkel, a kétségekkel, hiedelmekkel. Ezt követően pedig összeszedjük és tudatosítjuk az erőforrásokat, amik rendelkezésre állnak, csak ezen a ponton időnként még a hős is megfeledkezik róluk.
Ügyfelek gondolatai, az Égigérő fa mese kapcsán:
„ Félelem van bennem attól, hogy ellopják az energiámat…”
„Szeretném, ha meghallanák a hangomat, hogy tudják: vagyok! El akarok bújni, de ugyanakkor megmutatnám: mégis van bennem erő! Ha most beleállok, lehetőséget kapok más minőségben élni az életem!”
„Megbántottságot érzek, lehet, hogy tényleg nem tudok felmenni arra a fára? Ugyanakkor azt is: még különb is lehetek azoknál, akik előttem próbálták!”
„ Meg kell erőszakolni a napi rutint, hogy a saját magammal szemben támasztott elvárások teljesüljenek… Nagyon nehéz munka a mindennapi szokások változtatása… A saját magam igazi ritmusa szerint fogok élni… Tudom, hogy el tudom végezni a valódi feladatom…”
A kaland visszautasítása kapcsán érdemes tudatosítani az erőforrásainkat. Azt, hogy már mi mindent tettünk eddig is meg, azt, hogy volt rá példa az életünkben, amikor megoldottunk valami nagyon nehéz kihívást. Ha pedig az jobban hat ránk, hát azt is érdemes elképzelni, mi történik, ha ezen a ponton feladjuk?
Mi van, ha megint süketek-vakok leszünk az élet hívására? Miről maradunk akkor le?
