Egy női elvonulás kulisszatitkai
2013. óta rendszeresen tartok nyári elvonulásokat, táborokat. Ezek egyrészt intenzív önismereti, belső átalakulási alkalmak a maguk 40-50 órás egybefüggő fejlesztésével, másrészt kísérleti lehetőségek, új dolgok kipróbálására.
Új alatt a rendszerállítás más módszerekkel való ötvözését értem, vagy olyan eszközök átértelmezését, melyet eredetileg más célból, más környezetben kezdtek el alkalmazni. Ilyen átértelmezett, vagy új nézőpontból alkalmazott eszközöket ismertetek jelen írásomban, melyek egy kifejezetten női célcsoportnak meghirdetett elvonulás alkalmából kerültek a fejlesztés előterébe és alkalmazhatók akár egyéni ülések során is.
Az elvonulás címe „Átváltozások – a nő arcai” voltak. Ehhez illeszkedően választottam ki Andersen egyik metamorfikus meséjét ’A len’-t.
„Aki nem próbál egyet-mást, nem lesz soha okosabb.”
(Hans Christian Andersen: A len)
Az „Átváltozások” tábor 2015 nyarán, Vácon valósult meg. A táborban résztvevő közel 25 nővel azt kutattuk, hogyan tudnának a legjobban megfelelni életük kihívásainak, mi az, ami transzformációra szorul az életükben, a szerepkészletükben, önmagukban. Több módszerrel és megközelítéssel dolgoztunk, többek között a pillangó felállítással, a görög istennők archetípusainak felállításával és a mesék felállításával. A belső folyamatok mélyebb (szimbolikus) kifejezéséhez pedig a művészetterápia elemeit alkalmaztuk, mozgásmeditációkkal kiegészítve. Összességében egy megtervezett önismereti folyamaton vittük végig a résztvevőket.
Olyan eszközöket fűztünk össze, melynek egyes elemei mind egyéni mind csoportos fejlesztő folyamatokba, coachingba jól beilleszthetők.
„Holnap újra kisüt a nap, esőzuhany fürdet, s minden tagomban érzem a növekvést, a virágzás gyönyörűségét! Én vagyok a legboldogabb istenteremtménye!”
(Hans Christian Andersen: A len)
Minden résztvevőnél arra kerestük a választ elsősorban, hogy a vágyott női minőséghez hogyan kerülhetnének igazán közel, s ha vannak még akadályok ezen az úton, akkor mi az, amit itt és most megtehetünk, hogy kisebb legyen ez az akadály mennyiség.
Ehhez a megoldásközpontú szakember Henriette Lingg által kifejlesztett pillangó felállítást használtuk. A modellt Lingg projektek erőforrás szükségleteinek és életciklus elhelyezkedésének vizsgálatára fejlesztette ki. Nagy értéke a módszernek az, hogy beépítetten tartalmazza az un. ökológiai vizsgálatot, mely a változással érintett területek szempontjából kiemelten fontos. Hisz gyakran azért nem tudjuk elérni a vágyott célt, mert akár a belső személyiségrészeink, erőalakjaink, akár a külső fontos kapcsolataink valamilyen módon ellenállást fejtenek ki változási folyamatunk kapcsán.
Mi arra használtuk fel a pillangó felállítást, hogy megvizsgáljuk, a kitejesedett nővé válás útján hol tartanak a résztvevők, ezt a „kiteljesedett női létezést” tekintettük projektnek. A fogalom tartalma mindannyiunknál egyedi volt, a megfogalmazás volt közös.
A pillangó-modell egyes szegmensei a következők:
A tojás, az ötlet megfoganásának és kialakulásának a fázisa.
A hernyó, információ és erőforrásgyűjtés fázisa.
A báb, az átalakulás fázisa, amikor a projekt felveszi a végső formáját. Itt történik a metamorfózis. Az információk, erőforrások és ötletek összekapcsolódása valami újjá.
Lepke, a megvalósulás és eredmények fázisa. Itt kel szárnyra a pillangónk.
A modell térbeli alkalmazásával megvizsgálható volt, hogy hol tart egy nő azon az úton, amit adott élethelyzetében elérni akar, illetve ha valamelyik szakaszban elakadt, akkor milyen változási impulzusok szükségesek ahhoz, hogy tovább tudjon indulni és elérje a kitűzött célt.
Sokfajta elakadással találkoztunk a nőiség útján. Voltak, akiknél a kiteljesedett nő belső fogalmi – érzelmi kimunkálása akadt meg életútbeli fájdalmaik, sikertelenségeik, veszteségeik miatt – megrekedtek már a tojás fázisában.
Mások az édesanyjukkal való kötődési kapcsolat meggyógyításán dolgoztak vagy az anyával való együttműködésen. Ők a hernyó fázisában vesztegeltek.
Néhányan egyszerűen nem találtak megfelelő teret és nem tudtak elég időt az életükben elkülöníteni, hogy belső folyamataik megérlelődjenek. Ők a báb szegmensében akadtak el.
S voltak olyan résztvevők is, akiknél a pillangó szegmensében derült ki, hogy nem tud repülni pillangójuk, mert fejletlen a szárnya. Náluk korábbi szegmensekben kellet transzformatív beavatkozásokat végrehajtani, hogy ne női felmenőik mintáját ismételjék, hanem saját szárnyaikat tárják szét.
Minden esetben tudtuk modellezni a folyamat lefutást és végső állapotot is, eljutottunk a repülő pillangóhoz.
Néhány nő esetében akkora belső erőmennyiség szabadult fel az első pillangó „reptetésénél”, hogy újabb projektek modellezéséhez is volt elegendő erejük. El tudtunk velük jutni ahhoz a fázishoz, hogy átfogóbb női identitás váltás támogató célkitűzésükből (kiteljesedett nő belső én-állapotának kidolgozása) konkrétabb, részcélkitűzések lehessenek (kiteljesedett önmagam a munkában, a párkapcsolatban, az egészség megőrzés területén). S ezek a művészetterápiás blokk vágyott élet tablóiban anyagi formát is kaptak.
„Aztán véget ért a sok megpróbáltatás, újjászületett a len: szép fehér vászon lett belőle. Egy darabba szőtték minden ízét, valamennyi rostját.”
(Hans Christian Andersen: A len)
Fontos volt az intenzív önismereti folyamat alatt az momentum is, hogy a szunnyadó erőforrásokat mobilizáljuk, erre használtuk a görög istennők archetípusait. Jean Shinoda Bolen: A bennünk élő istennők című könyvében utána nézhetünk ezeknek az istennő archetípusoknak.
Itt azt ismertetem, mi milyen gondolkodási keretet próbáltunk ki az elvonulásunk alatt.
Egy szexológus és mediátor segítő kollégával korábban többször beszélgettünk arról, hogyan lehetne igazán jól alkalmazni a görög mitológiai archetípusokat az önismeretben és a fejlesztésben. Arra jutottunk, hogy egyrészt tartalmi ismertetést célszerű adni ezekről az erőalakokról, másrészt érdemes azt felmérni, hogy melyik istennőhöz vonzódik valaki (ők az aktív erőalakok a lélekben) és kik azok az istennők, akik semlegesek számára (nem relevánsak a jelen élethelyet szempontjából) netán taszítóak is.
Ez utóbbi tekintetében egyetértettünk abban, hogy azokkal az istennőkkel lenne érdemes dolgozni, akik taszítanak valakit. Úgy gondoltuk, hogy a belső ellenállás arra utalhat, hogy az árnyék területére tévedtünk, ez a terület pedig rengeteg potenciált rejthet magában. Hisz amit hárítunk, amit nem akarunk megtapasztalni, amitől óvakodunk, annak a nézőpontjából merőben új módon lehetünk képesek ránézni egy-egy problémára. Ezen előzetes megbeszélés sorozatot követően dolgoztam ki olyan mini rendszerállítós játékot, melyben az egyik legfontosabb feladat a „kizárt” vagy „nem kedvelt” istennő erőalakjának megjelenítése volt egy konkrét projekt (megoldandó feladat, elakadás, cél) vonatkozásában.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy jó helyen tapogatóztunk a beszélgetéseink során. Minden nem kedvelt istennő nézőpontjának felvétele, erőalakjának megtapasztalása ajtókat nyitott fel a résztvevőkben, és olyan új perspektívák keletkeztek a látásmódjukban, melyről egyrészt örömmel, másrészt sokszor döbbenettel számoltak be („hát ez eszembe sem jutott volna”, „innen még sosem néztem a dolgot”, „istenem, ha ezt előbb magamhoz ölelem, már hol tartanék”, és így tovább).
Úgy gondolom érdemes az archetípusok ilyen alkalmazására gondolnunk a jövőben is, ha az erőforrás készlet bővítése a fejlesztés célja. A 2017-es nyári elvonuláson asztrológiai archetípusokkal kísérleteztünk hasonló módon, s velük is remek transzformációs és erőforrás mobilizáló eredményeket értünk el.
„- Ezt álmodni se mertem volna szerény kis kék virágú mezei növény koromban! – lelkesedett a papiros. – Eszemben sem fordult meg, hogy én valaha is örömöt meg tudást vihetek az emberek közé! S mégis így lett. Isten a tanúm, hogy nem tülekedtem, nem tettem többet, mint ami gyönge erőmtől telt, hogy megélhessek.”
(Hans Christian Andersen: A len)
Szeretem a meséket, elbűvölnek, újból és újból olvasom őket. Ezt tettem már gyermekkoromban is, így adott volt, hogy mesékkel akarok dolgozni egy transzformáció fókuszú elvonuláson. Ennek jegyében minden jelentkezőtől azt kértük, hogy hozza magával a kedvenc meséjét, s ha teheti, küldje is meg előre a mesét, hogy mi is meg tudjunk ismerkedni vele. Mindenki egyedi mesét hozott, nem hozták ketten ugyan azt. A mese leképezés előtt azt a kérdést tettem föl, hogy melyik a kedvenc része, jelenete a mesében, melyik a kedvenc mesealakja és melyiket kedveli a legkevésbé.
A kiválasztott „fontos részlet” alakjait állítottuk föl és a mesehozó képviselőjét. Minden esetben azt kerestük, mi az ebben a részletben, ami annyire elbűvöli a mese hozóját, annyire megragadja őt, hogy foglalkozni is akar vele. A leképezett mese mindig un. síkváltáson ment keresztül, ahol is belekerültünk a mesehozó családrendszeri kapcsolati mintázatába a „fontos részleten” keresztül. A mese egyes szereplői lassan családtagokká váltak. S zömében azzal a családtaggal volt konfliktusuk a résztvevőknek, aki a mese nem kedvelt alakjából váltott síkot. Gyakorlatilag a meséket analógiaként használtuk, nem kértük, hogy beszéljenek családrendszeri konfliktusaikról, megtették ezt a mesék helyettük. Ha a síkváltást követően volt olyan mesealak, akit nem tudott családrendszeri alakként beazonosítani a meséjében elmerülő nő, akkor azt az alakot erőforrásként, tanácsadó nézőpontként használtuk. Volt olyan mese, ami egészen drámai családrendszeri titkokat mutatott meg s így választ adott a kérdező legfontosabb belső hajtóerejére, amit előtte nem tudott önmagában megérteni és elfogadni.
A tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy érdemes meséket is alkalmazni a fejlesztő folyamatokban, hisz képesek szimbolikusan megmutatni a legfontosabb kapcsolati konfliktusokat az emberek életében, és képesek arra is, hogy nem használt erőforrásokat mobilizáljanak a lélekben.
– Munka után édes a pihenés! – sóhajtotta jólesőn a hajdani len. – Nem árt, ha az ember elgondolkodik egy kicsit a világ folyásán, meg azon, mi is lakozik a lelkében. Most majd lesz időm elmélkedni azon, amit a hátamra írtak. A legfőbb kötelesség megismerni önmagunkat! Vajon mi lesz a sorsom? Bizonyos, hogy újjászületek még nemesebb életre, hiszen eddig mindig csak fölfelé vitt az utam.
(Hans Christian Andersen: A len)
Végezetül szeretném kifejezni hálámat azoknak a nőknek (és férfiaknak) akik részt vettek az elmúlt években nyári bennlakásos elvonulásaimon, melyeket több szakemberrel közösen tartottunk. Ha nincs az ő oldalukról igény a változásra, átalakulásra, önismeretre, lényegesen kevesebb leszűrt tapasztalatot tudok megosztani másokkal, s nem biztos, hogy elkezdem átgondolni bizonyos eszközök új felhasználási lehetőségeit vagy adaptációját.
Köszönöm.
Felhasznált idézetek
Hans Christian Andersen: A len; felhasznált szöveg forrása: http://mek.oszk.hu/00300/00309/00309.htm#36 (letöltés: 2017.10.25)
Ajánlott irodalom
Jean Shinoda Bolen: Bennünk élő istennők, STUDIUM EFFEKTIVE KIADÓ, 2008
Rudnicai Margit Közgazdász, coach, nemzetközi minősítéssel (DGfS) rendelkező rendszerállító, kiképző rendszerállító. 10 éven keresztül kontrolling területen dolgozott egy élelmiszeripari cégnél. 9 éve saját vállalkozásában dolgozik. Több civil projektet generált pályázatíróként az egészségfejlesztés, a munkaerő-piaci re-integráció és fiatalok munkaerő piacra lépése témakörökben. Melyekben projektmenedzserként, pénzügyi vezetőként illetve szakmai megvalósítóként vett részt. 5 éven keresztül tanított rendszerállítást a magyarországi Hellinger Intézet szervezésében. Jelenleg újonnan alapított rendszerállítást oktató iskolájában tanít és saját praxist folytat. A coaching és mentoring területén egy civil szervezet akkreditált képzését végezte el, módszer specifikusan pedig a wingwave coaching, a Theta Folating coaching és a párkapcsolati coaching területén képződött.
