Ott állok legalább 100 kolléga előtt. Beszédet fogok mondani egy olyan régióról, amit imádok. Látom, ahogy néznek és várják, hogy megszólaljak. Muszáj elkezdenem. Az első mondatnál már elcsuklik a hangom, érzem, ahogy remeg a gyomrom, és elönti a forróság az arcomat. Belülről azt hallom, hogy hebegek-habogok, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudom végig mondani. Mindent elfelejtettem!
Ki fognak nevetni… Sőt már hallom is, ahogy a hátam mögött összesúgnak… ”Hű, de béna ez a nő. Még egy beszédet se tud normálisan elmondani!” Aztán pár perc elteltével, ami legalább hat órának tűnik, valahogy visszatér belém az erő, és már-már normális hangon, el tudom mondani a mondandómat.
Ismerős ez az élmény?
Emlékszem, egyszer olvastam talán a Harvard Business Review-ban, vagy a Forbes blogon, hogy a vezetők 80%-a előbb enne élő bogarat, minthogy konfrontáljon valamelyik alkalmazottjával. Egy másik hasonló kimutatás szerint 35% inkább ejtőernyővel ugrana, 27% szívesebben borotválná kopaszra a fejét, és csak 8% enne élő bogarat.
Én ugyanígy vagyok a nyilvános beszéddel.
Sőt, egyes statisztikák szerint az emberek 75%-a is. Nagyon sokan rettegnek a nyilvános szerepléstől, amikor kisebb vagy nagyobb tömeg előtt beszédet kell mondani, mikrofonnal vagy a nélkül. Sok évvel ezelőtt ez a félelem a személyes szorongások között megelőzte a halálfélelmet, de ma már csak az ötödik vagy hatodik helyen van. Azért így is elég előkelő helyezés ez!
Furcsa, hogy még azok is rettegnek egy ilyen szereplésektől, akik egyébként sokszor kerülnek olyan helyzetbe, ahol több ember előtt kell megszólalniuk. Ha csak a saját tapasztalataimat nézem, akkor annak ellenére is minden alkalommal rettegek, hogy a világon bárkivel szóba tudok elegyedni, hogy tárgyaltam már külföldi miniszterrel, és tartottam előadást több száz ember előtt. Ez a gyötrelmes lámpaláz mindig ott van. És magától nem is nagyon csökken, csak ha megtanuljuk tudatosan kordában tartani.
Egyáltalán minek köszönhető ez a félelem?
Freud azt állította, hogy a születéskori meztelen és kiszolgáltatott állapotunk emléke jön felszínre akkor, amikor ki kell állnunk emberek elé, és meg kell magunkat mutatnunk. Jung szerint a félelmünk annak köszönhető, hogy feltételezzük az ellenségről, vagyis a közönségről, hogy megismerték titkos gyengeségeinket, és ezért sebezhetővé válhatunk előttük. Megint más nézetek szerint pedig akkor, amikor kiállunk mások elé, hogy megosszuk velük a gondolatainkat, azok a gyerekkori fájdalmas emlékeket éljük át újra, amikor próbáltunk valamit elmondani a felnőtteknek, vagy más gyerekeknek, és butának, szemtelennek, vagy bolondnak tartottak minket. Kicsúfoltak. Ezért aztán megtanultuk megtartani magunknak a gondolatainkat, és jó esetben csak azokkal osztjuk meg, akik támogatásában teljesen biztosak vagyunk.
Pici gyerekként még nem zavart bennünket az, hogy elmondjuk a véleményünket, hangosan követeljük, amire szükségünk van, vagy egy spontán előadást mutassunk be ovis társainknak. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy izzad a tenyerünk, elcsuklik a hangunk, remeg a gyomrunk akkor, amikor mások előtt kell megszólalnunk. Pedig, ha belegondolunk, felnőttként nagyon sok olyan helyzet van, amikor több ember előtt kell szerepelnünk: Ha el akarunk valamit intézni egy ügyfélszolgálaton. Egy állásinterjún. Diplomavédésen. Amikor egy worshopot tartunk, előadást, vagy egy prezentációt tartunk. Amikor egy számunkra fontos történetet mesélünk idegeneknek. Ha egy meetinget vezetünk. Szóbeli vizsgákon. Rádióban, tévében. Cégvezetőként új stratégia bemutatása akár több ezer kollégának.
Sokféle helyzetben, sokféle dologgal ijesztgetjük magunkat egy-egy ilyen beszéd előtt. Félünk attól, amit majd közben érzünk, vagyis magától a lámpaláztól. Előre rettegünk attól, hogy kinevetnek, ítélkeznek fölöttünk, hogy esetleg unalmas tekintetek néznek vissza ránk, vagy attól, hogy elfelejtjük a mondanivalónkat.
A jó hír az, hogy van megoldás.
Amikor hallottam, hogy Nagy Judit beszédtechnika és előadói stílusfejlesztő coach olyan tréninget tart, ahol arról tanulhatunk, hogy hogyan tudunk magabiztosan szerepelni a nyilvánosság előtt és pusztán hangunkkal fenntartani a hallgatóság figyelmét, nagyon kíváncsi lettem.
Lehet, hogy egy ilyen képzés segít abban, hogy kisebb legyen a lámpalázunk? Vagy stabil maradjon a hangunk? Esetleg mutat olyan trükköket is, amivel a TED előadássorozat vendégeit is felkészítik, hogy százak előtt tudjanak nagyon komoly témákról beszélni? Talán még arra is rálátunk, hogy Steve Jobs, vagy Sheryl Sandberg beszédeit miért idézik rendszeresen világszerte?
Mit tudnak ezek a karizmatikus előadók?
A tréning nap nagyon érdekes, izgalmas és jó kedélyű volt. Megtudtuk, hogy mennyi minden múlik a légzésen, a hangszínen, az artikuláción egy nyilvános előadás, prezentáció vagy beszéd során. Mivel a közönség figyelmét nem csak a tartalommal lehet lekötni, sőt, nagyobb arányban az előadó metakommunikációjára figyel, így elengedhetetlen a magabiztos, erőteljes, megnyerő hangszín is.
A jó hangon, jó hangsúlyokkal, kellemes hanglejtéssel és magabiztos hangon elmondott beszéd hitelességet és tekintélyt kölcsönöz, míg az elfáradó, erőtlen hang bizonytalanságot kelt a hallgatókban. És unalmat. Amikor összhangban van a sztori a hangunkkal, akkor van esélyünk arra, hogy a beszédünkre figyelnek, és azt a hatást érjük el vele, amit szerettünk volna.
A Potméter tréningen a magabiztos nyilvános szereplés alapjait gyakorolhattuk, hogy tudjunk úgy bánni a hangunkkal és a testünkkel, hogy magabiztosságot sugározzunk kifelé. Formabontó módon és néha vicces gyakorlatokon keresztül tanultuk meg a helyes hangadás módját, a beszédlégzést, azt, hogy milyen testtartás kell ahhoz, hogy jobban tudjuk képezni a hangunkat és, hogy honnan kell jönnie a hangunknak ahhoz, hogy meggyőzők legyünk.
Nem mindegy az sem, hogy mennyire feszes vagy merev beszéd közben az arcunk és sok minden múlik azon, hogy mennyire nyitjuk vagy húzzuk szét a szánkat. Kiderült az is, hogy másképp halljuk magunkat belülről, mint ahogy a közönségünk hall bennünket, és megtanultuk észrevenni, hogy miben különbözik az izguló, nem őszinte hang a hiteles, biztonságot sugárzótól.
Judit sok évig dolgozott a médiában, és tapasztalatból tudja, hogy ezeknek a gyakorlatoknak a segítségével leküzdhető a lámpaláz, az izgalom. Remek hangulatú nap volt, aminek a végén még egy kétperces beszédet is mondtunk videóra, amiről aztán értékes visszajelzést kaptunk.
A tréning következő része a Hatóerő, mely az előadóról és előadásmódról szól majd, hogy milyen gyakorlati eszközöktől lesz valóban élvezetes és varázslatos egy beszéd.
