Országos kutatást végzett a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége a magyarországi szakemberek között. A 800 fős felmérésből többek között kiderül, hogy a kutatásban résztvevők a coach képzettségen kívül is egynél több végzettséggel rendelkeznek: átlagosan 1 főre 1,68 végzettség jut. A legtöbben közgazdász, kereskedelmi, banki és HR területen szerzett korábbi szakmai tapasztalattal dolgoznak coachként, 11 %-uk pedig a diplomán felül tudományos fokozattal is rendelkezik.
A hazánkban működő 11 coach-szervezet tagjait, valamint független szakembereket mintául vevő felmérés főként a hazai coachok felkészültségét, iskolai végzettségét és gyakorlati tapasztalatait kutatta. Az eredményekből jól látszik, hogy a hazai coachok 72 %-a a végzettség megszerzését követően is folyamatosan továbbképzi magát valamilyen specifikus képzésen. A legtöbb képzésen az elmúlt egy évben az 1000-nél több óra tapasztalattal rendelkezők vettek rész: 1 főre átlagosan 4,6 képzés jutott.
Az ország teljes egészét lefedik a cochinggal foglalkozók, de a coachok 86 %-a jelenleg Budapesten dolgozik. A kutatásból az is kiderült, hogy Magyarországon a coachok átlagéletkora 46 év, és nagy részük business coachingra szakosodott (69%), aminek hátterében a növekvő piaci igények állnak. Ügyfeleik 73 %-a középvezető, akik a szakmai fejlődéshez rendszeresen veszik igénybe business coach segítségét. Nem ritka azonban, hogy a coachot vállalkozók vagy munkanélküliek is segítségül hívják karrierjük építéséhez.
A legtöbben egyéni elakadásokhoz kértek segítséget, de számos olyan ügyfél van, aki személyes céljai kitűzésében és megvalósításáben, valamint döntési helyzetek megkönnyítésében, illetve konfliktusok kezelésében szeretne előrelépést a coach támogatásával.
A kutatás a coaching óradíjakra is kiterjedt. Ennek alapján a life coaching óradíjak 5-15 000 Ft míg a business coaching óradíjak 10-35 000 Ft. között mozognak jelenleg a hazai piacon. A rendkívül nagy szórás hátterében leginkább a coachok tapasztalata áll, ami nagy mértékben befolyásolja az óradíjakat. A coachok között általános vélemény, hogy az a coach, aki 5000-nél is több coaching órán van túl, nem kell, hogy szerénykedjen a számla kiállításakor, ők azonban jelenleg a szakemberek kisebb hányadát teszik ki a hazai piacon.
A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a coach-szakma magasan kvalifikált, több diplomás szakemberekből áll, akik jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek. Legtöbbjük a coach képzést csupán egy indító lépésnek tartja, és ezt követően igyekszik többféle módszert, eszközt is megtanulni és bevenni a készlettárába.