A coaching új fejlődési irányai mutatkoztak meg az idei Coaching Campen
Pezsgő, gondolatébresztő légkör, és a szakma bevett szokásait megkérdőjelező vezetőedzők, workshopok jellemezték a 3. Coaching Campet. Az idén ismét megrendezett, tudásmegosztó rendezvényen nemcsak megismerhették, „elleshették” egymástól a szakemberek a coaching sokféle irányzatainak a jellemzőit, hanem látni lehetett azt is, hogy a CC egy nagyon speciális tereppé nőtte ki magát. A résztvevők bátran, biztonságos környezetben, de a megszokott megközelítéseket, szokásokat újradefiniálva, egymással vitatkozva, a többieket újbóli tanulásra késztetve próbálták meg letenni az új szakmai alapokat.
Ha egy rendezvényből sorozat válik, mindig félő, hogy a következő milyen mértékben képes felülmúlni a megelőző éveket, és ad-e újdonságot a korábbiakhoz képest. A Coaching Campnél azonban ez a félelem alaptalan. Az első évben a szakma magát a lehetőséget ünnepelte. Szeretettel, érdeklődéssel figyeltek a résztvevők egymásra, nyitottak voltak, kedvesek, és befogadóak.
A tavalyi, második Coaching Campre mindenki úgy emlékszik, hogy a tartalom lényeges mértékben mélyebbé vált. A felhőtlen, kellemes együttlét mellé bekerült a tudásmegosztás, és az egymástól való mélyebb tanulás igénye és lehetősége.
Ez az év pedig megintcsak mást hozott. Bár ez az összefoglaló cikk csak az első napról szól, és a program-elemeken is csak sakktábla-szerűen tudtunk részt venni, de olyan benyomások alakultak ki az egész ott töltött idő alatt, amely – egyeztetve több vezetőedzővel, szervezővel, résztvevővel – általánosítható.
Kihívás napja
Éles szópárbajok, ragyogó gondolatok, találó meghatározások jellemezték ezt, a harmadjára megrendezett Coaching Campet. Volt olyan résztvevő, aki kifejezetten egy-egy témára készült, és adott egészen újfajta keretet az általa látogatott workshopnak. Volt, akit a részvétel közben ért benyomások sarkalltak az aktivitásra.
Ahhoz, hogy egy tudás mélyebb legyen, és ne csak a sémákban gondolkozzanak egy műhelymunka résztvevői, muszáj kimozdulni a komfortzónából. A Coaching Campen ez most megtörtént. Olyan résztvevők, vezetőedzők jöttek el, akik kifejezetten szeretnek újra-, és újra definiálni szakmai történeteket.
Mindehhez pedig azt a biztonságos hátteret, terepet adta a Coaching Camp, ahol nemcsak lehetőséget kaptak ezek a nagyszerű gondolatok az éles pengeváltásra, hanem a vezetőedzők egy pillanat alatt átváltozhattak facilitátorrá, és a „helyén kezelték” az összes éleződő konfliktust. Amikor pedig – ahogy az egyikük utólag mondta-, „vékonnyá vált a lábunk alatt a jég”, akkor beavatkoztak.
Ön/bizalomtól a felelősségig
Az, hogy a felelősség nem csak cselekvést, hanem kockázatvállalást, megnyílást és csoporthoz tartozást is jelent, még szokatlan Magyarországon. Erről, és a Szobonya László által, „Énerőként” meghatározott autoritásról is szólt az a műhelymunka, amelynek során az ön/ bizalom konceptualizálásától indultunk, és egy coachingot segítő eszköz használatáig jutottunk el. „ Az Énerő, és annak a felmérése ahhoz kell, hogy az ügyfélben tudatosulhasson, hogy vajon mennyire az történik a nagyvilágban, amit ő szeretne”- foglalta össze a szakember a kérdőív lényegét. Az autoritás, és a felelősség tengelyén mozogva kerülhetünk be a parancsoló, az átalakító, az ellenálló, és a konformista csoportba.
„Számomra, Gestalt-osként furcsa volt az, hogy milyen sokat beszélnek a résztvevő coachok a közös fogalmi keretekről, és viszonylag keveset az érzésekről”- mondta elgondolkodva a workshop végén a szakember. A célját, azaz az „Énerő” fogalmának a megérttetését elérte, fontos állomás volt a másfél órában a számára az, amikor a résztvevők kérésére nemcsak definiálta a fogalmat, hanem el is játszatta azt.
Azért nem szakma a coaching, hogy szabadon fejlődhessen
Nagy várakozás előzte meg Sivó Imre és Szilágyi Miklós közös plenáris ülését, amely a coaching etikai dilemmáiról szólt. Mint kiderült, a résztvevők közül szinte mindenki került már etikai dilemmába. Beszélhettünk a közeli ismerős coachingjáról, vagy a kompetencia határokról, illetve a tisztesség „mértékegységéről” ebben a témában. Bárki, aki coachként szervezettel szerződik, szinte bármikor belesodródhat az információáramlás bizalmasságának kérdésébe, vagy a klasszikus háromszög helyzet ellentmondásosságába. Vagy, ki tud helyesen, etikusan kezelni egy „ki-coach-oltató”/”ki-coacholódó” szituációt? Sivó Imre szerint senki nem tudja tökéletesen kezelni ezeket a dilemmákat.
Az etika elméleti meghatározásit követően Sivó Imre tette azt a kijelentést is, miszerint tanteremben coaching etikát tanulni nem lehet, csak egymástól, a saját gyakorlati tapasztalatokon keresztül lehet ezt elsajátítani. Arra a felvetésére, vajon miért nincs iparági szabályozása ennek a még „nem-beilleszkedett” szakmának, a résztvevők közül Turai- Petrauskiene Léda válaszolt. Az ICF Európai Koordinációs Bizottságának tagjaként mondta el, hogy az ICF nem tartja szakmának a coachingot. 2009. óta ugyan az EU számára önszabályozó szakma a coaching, de az USA-ban ezt nem mondják ki, mert akkor ott annyiféle szabályozás alá kerülne, ami ártana a szakma fejlődésének.
A résztvevők arra voltak igazán kíváncsiak, hogy például az olyan praktikus ügyekben, mint a coacheeval kötendő szerződésben, amelynek része a szerepek, elvárások, és az etikai normák is, tud-e a Miklós, és az Imre által képviselt, 6 hazai coaching szervezetet képviselő ernyőszervezet segíteni egy sablonnal? Volt olyan résztvevő, aki kifejezetten azt az igényt fogalmazta meg, hogy ennek az ernyőszervezetnek a munkáját azzal kellene kezdeni, hogy összeírja a kívánatos normákat.
A bemutatkozó előadás után Miklós kifejezetten inspirálónak értékelte a munkát. „ A szakmának az a része jött el erre a rendezvényre, akik végig akarják gondolni az etika kérdését.”- összegezte a résztvevők oldaláról jött kérdéseket a vezetőedző.
Csoport által írt valóságot felülírni nem lehet
Az előzőhöz hasonlóan szikrázó hangulatú, de nagyon praktikus, és a workshopon túlmutató tudásanyagot osztott meg Suhai Gábor is. A csoportok energia-gazdálkodásáról tartott teljes egészében improvizatív előadást a szakember. „Néhány gondolatot leírtam egy papírra, de ezeken az első pár percben túlhaladtunk, és a vita hevében csak akkor fagytam le egy pillanatra, mikor az órámra nézve azt láttam, hogy elfogyasztottuk a másfél órás időkeretünket”- mondta a workshop végén a szakember.
A vezetőedző számára fontos volt, hogy több, szakmai kérdésben is irányt mutasson. „Rendbe tette” a csoport-, és a csapat coaching fogalmát, kibontotta a csoportokkal foglalkozó, fejlesztő szakember figyelmének útját, irányát, és a még sokat tapasztalt szakemberek számára sem egyértelműnek ítélt erőforrás-optimalizálásról is sokat beszélt. „Tervezetten, és tudatosan kell facilitálni, hogy az optimumon legyen a bugyogó energia”- mondta erről a témáról.
„A csoport résztvevői zseniálisan föltöltötték azokat a kereteket, amelyeket kialakítottam”- mondta Gábor a workshop után. „Remekül tudott ez a csoport csapatként is működni, és előkerültek azok a rejtett tudások, amelyek segítették megláttatni a lényeget: az elköteleződést, a tudás megosztására való hajlandóságot, a ráébredést, de a szakmai hiúságot is. Szóval, igazi sokszínűséget kaptam a Coaching Campen. Egyébként, ez a kis idő arról győzött meg, hogy mégiscsak érdemes a szakmában is struktúrákat alkotni. Ez nem foszt meg a szabadságtól, csak keretet ad, segíti az eligazodást. A Coaching Camp pedig érdemi felület ennek a keretrendszernek a létrehozására”- zárta a saját, és az egész rendezvényről szóló összefoglalóját Suhai Gábor.
Filius Ágnes
