Az idő rövid története

Take it easy!

Stefan Klein: Az idő titkos lüktetése. Budapest, Laurus Kiadó, 2008.
„Oly módon megszoktuk az idő hatalmát, hogy teljesen magától értetődőnek tartjuk.” (10.) – írja könyvének bevezetőjében Stefan Klein, a fizikus-filozófus német publicista, sikerkönyvek szerzője. Klein az idő érzékelését középpontba helyező kötetét a mindenki által átélt élmények érzékeltetésével kezdi, ezzel személyes résztvevővé, szereplővé emelve az olvasót. Ki ne élte volna át a tovatűnő pillanatok, a megálló idő érzékelését, ki ne tapasztalta volna meg az időtlenséget, vagy ki ne szenvedett volna az óra sürgető ketyegésétől? 

Annak ellenére, hogy elődeinkhez képest több szabadidővel rendelkezünk, sőt hosszabb a várható élettartamunk is, állandó túlhajszoltságban, időhiányban szenvedünk. Ez pedig nem más, mint állandó, önmagát gerjesztő stressz. A szerző véleménye szerint a határidőnaplók, listák csupán tüneti kezelést nyújtanak, s a probléma gyökeres megoldásához a neurobiológia, az agykutatás, és pszichológia kutatási eredményeinek felhasználását tartja célravezetőnek. „Az idő csak úgy van (vagy éppen nincs), és alkalmazkodni kell hozzá.” (13.) E felfogás helyett úgy véli, hogy a belső tudati folyamatok megismerése, a belső ritmus felfedezése és megértése vezethet az idő tudatosabb megéléséhez, és a vele való hatékony gazdálkodáshoz.

A logikusan felépített könyv három részéből az első a leghosszabb. A szerző hosszú fejezeteket szentel az idő átélése témájának. Érdekes, olvasmányos formában számol be az idő érzékelését megérteni szándékozó kutatásokról, tudományos kísérletekről. Magyarázatot kaphatunk a rejtett biológia óránk működéséről, sőt apró trükköket és ötleteket is találhatunk, amelyek segítenek jobban elfogadni és együtt élni saját bioritmusunkkal. „Aki napjait és éjszakáit saját testével összhangban éli, megkönnyíti az életét (…)” (49.)

Klein agykutatók kísérleteinek sorát vonultatja fel annak igazolására, hogy a mozgással is képesek vagyunk befolyásolni az idő érzékelését. „Az agy számára az idő mozgást jelent.” (59.) A gyors, vagy lassú mozgás, a megszokott ritmustól való eltérés megváltoztatja az idő érzékelését. Ennek hatását tapasztalják sportolók, s ezt használják ki tudatosan a zeneszerzők is. Az idő mértéke nem a másodperc, hanem az, hogy mennyi ideig tart egy lépés, vagy egy mozdulat. Ezeket a tapasztalásokat társítjuk az emlékezettel, mely az belső időérzékelésért felel. Ezért lehetséges az, hogy a vidéken élők lassabbnak érzik az idő múlását, mint a nyüzsgő nagyvárosban élők, akik – kutatási adatokkal igazoltan – akár kétszer gyorsabban járnak, beszélnek, élnek, mint a vidéki emberek. A különbségre akkor derül fény, ha elutazunk, s a megszokottól eltérő, más ritmusú helyen találjuk magunkat. Szintén válaszokat kaphatunk arra a kérdésre is, hogy mitől érzünk egy-egy pillanatot örökkévalónak, s máskor miért tűnnek el a percek. S hogy miként tudjuk önmagunkat lelassítani? Klein szerint a válasz a lassú, elmélyülő szertartásokban keresendő.

Lebilincselő fejezetek szólnak a MOST meghatározásáról. Mi, coachok gyakran biztatjuk ügyfeleinket a jelenben való gondolkodásra, élésre, a most tapasztalására. Ahogy a buddhista tanítás is fogalmaz: „Élj figyelemmel.” De mit jelent a most? Létezik-e egyáltalán? Ha igen, választóvonal a múlt és a jövő között? „Két lehetőség áll fenn: az idő természeténél fogva apró darabkákból áll, vagy pedig észlelésünk bontja elemekre.” (86.) Vajon meddig tart egy pillanat? Mi a legrövidebb, ember által érzékelhető időegység? Mi a legrövidebb mérhető időegység? Mi a biológiai és neurobiológiai magyarázata az érzékelésnek? Hogyan korrigálja agyunk a látás és hallás útján való érzékelés időbeni eltérését? Mekkora az ember rövidtávú memóriája? Valóban lekéssük-e a jelent, mert minden pillanatban a múlton vagy a ránk váró jövőbeni eseményeken gondolkozunk?

A könyvből választ kaphatunk arra is, hogy mi a figyelem három funkciója. Az éberség, a tájékozódás, és a szelekció aktiválódása annyira gyors – ahogy azt több kutatási eredmény is alátámasztja –, hogy csak elméletben bontható szakaszokra. Észrevesszük-e, ha elkalandozik a figyelmünk? „Agyunkat így programozták: amikor tudatunk számára túl kevés elfoglaltság akad, akkor szívesebben foglalkozik értelmetlen dolgokkal.” (105.) Ellenben ha az agykapacitást optimálisan használjuk ki, a Csíkszentmihályitól jól ismert flow-állapotba kerülünk: felülemelkedünk tér- és idő korlátain. Klein megállapítása, hogy aki képes a jelenben élni, az a pillanatot pontosabban észleli, és élvezi is: azaz boldogabban él.

A coachingban (is) oly fontos múlt és jelen kapcsolatának külön fejezetet szentel az író. Az emlékek kialakulásáról, azoknak az agy által történő rendszerbe szervezéséről, és mindezek neurobiológiai hátteréről is olvashatunk. Rámutat arra, hogy az agyban eltárolt emlékek, a múltbeli tapasztalatok bármikor előhívhatók, „Az emlékek tehát úgy formálják a személyiséget, mintha a múlt kikristályosodna fejünkben.” (121.) De mennyire labilis az emlékezet? Mitől függ, hogy mikor és melyik emlék ivódik belénk vaku-élességű képpel? Mit kezdjünk az eltárolt emlékeink változó megítélésével? Hiszen a legtöbb emléket úgy szemléljük, ahogy az a jelen szempontjából logikusnak tűnik. Ráadásul mindez függ a napi hangulatunktól is. Gyakran hajlamosak vagyunk az ok-okozati összefüggés irányát megváltoztatni egy-egy emlék előhívásakor, mintegy igazolva a jelen eseményeit. „A múlthoz való hozzáállás megváltoztatása akaratunk eredménye is.” (127.) Ezért vagyunk képesek átkeretezni gondolatainkat. Megbocsátunk, megértjük az eseményeket, s a feldolgozás által nem keletkeznek bennünk velük kapcsolatban negatív érzelmek.

Az idő megélése, a megélt idő megítélése attól is függ, hogy mennyi inger, élmény ért minket. A mozgalmas napok, a sok látnivaló vagy tennivaló lerövidítni az időérzékelést, míg az egyhangúan, kevés elfoglaltsággal járó napok hosszabbnak tűnnek. Stefan Klein képzőművészeti és irodalmi alkotásokat, példákat sorol fel, amelyek alátámasztják tapasztalatainkat.

De hogyan alakul ki az időérzék? A ritmusérzék kialakulása alapvető fontosságú, s gyakorlatilag születéstől kezdve az egész csecsemőkoron át fejlődik. A múlt és jelen fogalma másfél éves korunk körül jelenik meg, s négy évesen vagyunk képesek először folytatólagos emlékeket kialakítani. Ebben a korban a tanulás, az új emlékek rögzítése is sokkal gyorsabb, mint bármely más életkorban, a korábban és később, a hosszabb és rövidebb idő fogalma azonban csak tizenévesen tisztázódik. Először kamaszként képes az ember egy emberöltőnyi időt áttekinteni. Klein rámutat arra is, hogy a kutatások még nem szolgálnak bizonyítékkal arra, hogy mi okozza a serdülőkor időérzékelésének szélsőségeit: a végeláthatatlan unalom, és a pörgő kavalkád egymást követő váltakozását. Valószínűsítik, hogy az agy gyors növekedési hullámának tudható be ez a sok érzelmi, érzékelési, és hangulati változás. Csak a felnőttkorra válik jellemzővé az idő szűkössége, melyen órák, naptárak, határidőnaplók, és listák segítségével igyekszünk felülkerekedni. Van olyan coaching-folyamat, ahol valamilyen aspektusban nem kerül elő az idő, és az azzal való gazdálkodás témaköre?

A kötet második része Az idő kihasználása címet viseli. A szerző elsőként arra mutat rá, hogy az utazás és kommunikáció felgyorsulásával az emberek kétharmada stresszként éli meg a rohanást, nyugtalanságot. Európai és USA-beli kutatások eredményeit áttekintve a sietség, sürgetés és túlhajszoltság-érzés általánossá vált, és fizikai tüneteket is okoz, de elsősorban a nőket érinti. Klein rámutat a helyzetben rejlő, fentebb már említett ellentmondásra: elődeinkhez képest több szabadidővel és hosszabb várható élettartamunk ellenére folyamatosan időhiánytól szenvedünk. Az ok nem a sok tennivalóban keresendő, hanem saját lelki életünkben: a szétszórtság, a stressz, és a kedvetlenség járul hozzá a túl gyors életritmushoz.

Az órák nélküli világban a Nap határozta meg az élet rendjét, ami gyökeresen megváltozott az időmérő-eszközök elterjedésével. A XVII-XVIII. században az idő vesztegetése, pazarlása „bűn”, Amerikából pedig elterjedt az ismert mondás: „az idő pénz”. A rendszerezettség, és az idő beosztása a munkahelyekről gyorsan átkerült a hétköznapokba és az oktatásba is. Ma már egy ötperces megbeszélés, egy egyperces telefonhívás teljesen normálisnak számít. Természetesen a kialakult életritmus erősen függ a kultúrától. Minél fejlettebb az iparosodás, és minél individualistábbak az emberek, annál gyorsabb a ritmus.

A gondot az okozza – s ugye ismét beugranak munkamániás, túlórát követelő, pergő ritmusú vállalatoknál végzett coaching-folyamatok? – hogy a kialakult kultúrát megváltoztatni, attól eltérni igen nehéz, hiszen a sebesség lesz a „normális”, amihez az emberek többsége képes és hajlandó is alkalmazkodni. Stefan Klein kifejti, hogy a ritmus megtartásához és fokozásához hozzájárulnak a minket érő kommunikációs ingerek is: a figyelem éppoly szűkös erőforrássá vált, mint az idő. Vajon képesek vagyunk-e lemondani a folyamatos kommunikációról? Bár az állandóan minket bombázó ingerek kellemes érzeteket is okoznak, ugyanakkor az állandó izgatottsági, fokozott figyelmi állapot csökkent mértékű koncentrációhoz vezet.

A szerző arra biztat, hogy a rendelkezésünkre álló idő tudatos megélésével, az időhöz való hozzáállásunk megváltoztatásával orvosoljuk az időhiány és a rohanás okozta stresszt.

Coachként igen kellemes olvasni Stefan Klein sorait: kutatásokra hivatkozva kifejti, hogy az időgazdálkodás-tréning balzsam a léleknek, mert utána a résztvevők valóban jobban érzik magukat, de a hatás néhány hét múlva már nem is érzékelhető. „Az ’időmenedzsmentre’ vonatkozó javaslatok tulajdonképpen elmennek az igazi probléma mellett.” – idézi Carol Kaufman-Scarborough-t, az amerikai Rutgers Egyetem kutatóját. (177.) A kutatónővel egyetértve a szerző elsődleges problémának a figyelem elkalandozását, és a koncentráció csökkenését tartja felelősnek az állandó időzavarért. Klein logikus érveléssel, tudományos tényekkel támasztja alá, hogy a multi-tasking, azaz több feladat egyidejű végzése az időveszteség fő forrása, mivel az agyunknak az egyik feladatról a másikra átállva időre van szüksége, ami a koncentráció és figyelem szintjének csökkenését jelenti. Az egyéni koncentrációs, összpontosítási képességen kívül a stresszel való terheltségi szint, és a motiváció is nagyban hozzájárul az agyunk jó exekutív működéséhez. Természetesen eltérő önkontrollra való képességgel születünk, de a koncentrációs készség kivételesen jól fejleszthető: a sport, a kártyajáték, de még a számítógépes játék, vagy a szudoku is alkalmas módszer.

Az idő és stressz kapcsolatáról Stefan Klein úgy vélekedik, hogy a stressz-tüneteket az idő feletti kontroll elvesztése okozza, s nem az idő hiánya. Ezért hasznos például a rugalmas munkarend, vagy a feladatok rugalmas, önálló beosztásának lehetősége. Mindez természetesen nem csak a munkahelyen, hanem a családi életben is jellemző: a kisgyermekes szülők számolnak be folyamatosan „a szabad önrendelkezés hiányáról”.

A szerző rámutat arra is, hogy az idő hatékony felhasználásához a motiváció és a tevékenység eredménye, az abban talált öröm is hozzájárul. Az idővel kapcsolatosan megélt stresszt azonban növeli, ha az időhiány a saját fontosságunk érzetét kelti, vagy ha egyre több vágyat és elérendő célt zsúfolunk a napjainkba.

A kötet harmadik, s egyben legrövidebb része az idő fogalmának tisztázásával, mérésével, és az idő kutatásának történetével foglalkozik. Igazi csemege a fizika tudománya iránt érdeklődőknek.

Az epilógusban Stefan Klein hat lépésben foglalja össze a nyugodtabb élethez vezető tudást és módszereket: az időtől való függetlenségben, a belső óránkkal való összhangban, a tudatos lassításban, a pillanat átélésében, a koncentráció tanulásában, és a vágyainkra való hallgatásban látja a megoldást. „Meg kell tanulnunk érzékelni és elfogadni a belső időt. Mert az idő az az anyag, amelyből életünk áll.” (267.)

A következők miatt különösen ajánlom a kötetet Olvasóinknak:

  • Az egyes fejezeteket lezáró utószavakban olyan – önmagunknak vagy ügyfelünknek is feltehető – kérdéseket fogalmaz meg, amelyek megvilágítják az időhöz illetve az idő megéléséhez fűződő viszonyunkat.

  • Gyakorlatban is jól alkalmazható tippeket, trükköket oszt meg, amelyek mind a munkánkban, mind magánéletünkben jól alkalmazhatóak.

  • Érdekfeszítő, olvasmányos stílusban, közérthetően számol be tudományos kísérletekről, több tudományterület eredményeit ötvözve.

  • A hivatkozások és pontos irodalomjegyzék a tudományos igényű olvasók elvárásait is kielégítik. 

    Örvényesi Rita

Lépj velünk kapcsolatba!