Január közepén gratulálhattunk Bánhidi Brigittának, aki az ICF Magyar Tagozatának pályázatán elnyerte az ’Év Coacha 2012’ díjat, azóta pedig az ACC minősítést is megszerezte. Munkájáról, szakmai történetéről és a pályázatról kérdeztük őt.
MC: A beszélgetésünk apropója, hogy 2012-ben elnyerted az ICF által alapított Év Coacha díjat. Mesélnél magadról néhány szót az olvasóknak?
BB: Közgazdász végzettséggel kezdtem el a bankszektorban dolgozni és kiegészítő jogi tanulmányokat is folytattam. Realista, logikus gondolkodású embernek tartom magam. 2002-ben volt lehetőségem, hogy elvégezzek egy belső képzést az akkori munkahelyemen: ekkor ismerkedtem meg a coaching szemléletű vezetéssel. 2005-től középvezetőként dolgoztam egészen 2008 közepéig, amikor is megszületett az első gyermekem. Ezzel párhuzamosan egyre többször talált meg engem a coaching. A jeleket észrevéve a BCA coach-képzését végeztem el, ahol a rendszerezett, ugyanakkor nagyon sokszínű tudásmegosztás tetszett legjobban. Azután megérkezett a második gyermekem, én pedig ellenállhatatlan motivációt éreztem, hogy még jobban elmélyedjek a coaching világában. Ekkor született meg vezetőfejlesztés témájú honlapom is.
MC: Mennyire volt nehéz fiatal nőként, anyaként ügyfelet szerezned?
BB: Az első beszélgetőpartnerem ajánlásra érkezett, és ez azóta sem változott.
MC: Az előbb azt említetted, hogy rendszerekben gondolkodó közgazdász vagy. Milyen coach vagy?
BB: Én hatékonyan szeretek dolgozni. A coachingban viszont elég nehéz meghatározni, hogy mikor mi az. Leginkább az ügyfél dönti el, hogy merre megyünk és ítéli meg utólag, hogy mennyire voltunk sikeresek. Ehhez a coachnak teret, időt és megértő füleket kell biztosítania. Azt gondolom, hogy az anyaság engem is érettebbé, lágyabbá tett, s most a két szemléletet (rendszerezettség és rugalmas türelem) jól tudom ötvözni. A coaching és az anyaság kiegészítik, felerősítik egymást. A megértés, az elfogadás, a segítés és a másikban való hit csak erősödött bennem. A fejemben rendszerek vannak, de most már tudatosan tudok váltani a két véglet között: a racionalitás, logika és az érzelmek, intuíciók világa között.
MC: Hogyan jutott eszedbe, hogy indulsz az ICF által kiírt pályázaton?
BB: Volt tavaly egy olyan folyamatom, amiben nagyon sok minden történt és amire igazán büszke voltam. Az adott coaching „hőse” a lezáró ülésen a köszönet mellett azt is megfogalmazta, hogy mennyit tanult, miben működik jobban, mióta együtt dolgozunk. Megkértem, hogy írja le a tapasztalatait, egyrészt saját magának, másrészt, ha hozzájárul, azért, hogy mások is okulhassanak belőle. Számomra is rendkívül tanulságos volt elolvasni a beszámolóját, a pályázathoz ezt egészítettem ki szakmai vonatkozású részletekkel.
MC: A szakmában kis felbolydulás követte a hírt, hogy az ICF a közönségdíjat meghirdette, mégsem adta ki. Mit gondolsz erről?
BB: Azt láttam, hogy olyan helyzettel szembesült a szervezet, amire nem volt felkészülve. Mindez nem befolyásolja az örömömet, mert a saját pályázatom értékét a helyén érzem.
MC: Milyennek látod ma a coachok helyzetét, szakmai kapcsolatát?
BB: Én úgy látom, hogy fejletlen még az országban a coaching-kultúra, a piac nincs kellőképp edukálva. Kevés a megbízók, vezetők tapasztalata és a fizetőképes kereslet sem határtalan. Mindez természetesen nehezíti a szakma helyzetét, ami ambivalens érzéseket szül, hiszen a coach is ember. Hirtelen lettünk sokan a piacon, éles a versenyhelyzet. Mégis azt gondolom, hogy a szakmán belül nem tartanunk kellene egymástól. Annyira különbözőek vagyunk és olyan sokféle háttérrel váltunk coachcsá, használjuk ki inkább ennek előnyeit. Én fontosnak tartom a tudásmegosztást és egymás támogatását.
MC: Hogyan viszonyult a szakma a sikeredhez?
BB: Sokan gratuláltak, együtt örültek velem. A külső visszaigazolás megerősített abban, hogy jó úton járok.
MC: A díj után mik a további terveid?
BB: Fontos számomra a minőség és a nemzetközi szintű megfelelés, ezért letettem az ICF ACC (Associate Certified Coach) szintű vizsgáját is. Így, a cím birtokosaként most egy ideig megyek tovább az eddigi úton. Anya vagyok, a gyermekeim mellett van a helyem, de ezzel párhuzamosan tudok tanulni és a coachinggal is foglalkozni. Az eddigi tapasztalataim, az önismereti utam, az ember- és társadalomismeret koncentrált tanulási folyamattá sűrűsödik, én pedig szintetizálok.
MC: További sikereket kívánunk a pályádon! Köszönjük válaszaidat.
Az interjúhoz kötődően Segal Péter ACC , az ICF Magyar Tagozatának elnöke adott írásos állásfoglalást a pályázati döntéssel kapcsolatban:
„Az ICF Magyar Tagozata 2012-ben második alkalommal hirdette meg az "Év Coacha" Közönségdíját.
A pályázat lényegi feltétele volt a pályázatra benevezett esettanulmányok szerzőinek anonimitása, mely elv sérült azzal, hogy többen a közösségi média csatornáin kérték ismerőseiket szavazzanak egy bizonyos számú esettanulmányra, mert az az övék vagy ismerősüké. A fentiekre tekintettel az ICF Magyar Tagozat Elnöksége a fair play jegyében egyhangúan úgy döntött, hogy nem ad ki Közönségdíjat.”
