hr partner consultingA vezetőfejlesztés új kihívásaival találkozunk mi is képzési szakemberek. Mostanában már egyre komplexebb dilemmákra és vezetői problémákra keresik a választ a vezetők. Arra vágynak, hogy mélyebb képzési és tapasztalati élményekben legyen részük, ahol önismeretük, készségeik fejlődnek, és aha-élményeket élnek át. Ahol fontos vezetői tudásra tesznek szert és azonnal készség szinten jelent változást számukra a fejlesztési folyamat. Az Action Learning Team Coaching módszertan erre az igényre nyújt hatékony megoldást.

Mivel gyakran előfordul, hogy számos képzésen, tréningen vettek már részt a vezetők, sokan mára már kissé szkeptikussá váltak a tréningek gyakorlati hasznával, tartalmi beépülésével kapcsolatban. Gyakran találkozunk avval a kéréssel is, hogy egy fejlesztési program adjon olyat, "amit még nem hallottam, láttam, tapasztaltam és azonnal használni is tudom a napi munkám során". Kevesebb hagyományos tréninggyakorlatra és több mély, egyéni megélésre vágynak a résztvevők.

Action Learning team coach képzésMeglátásom szerint az igazi, attitűd-szintű változáshoz és a minőségibb vezetői viselkedéshez a meggyőződés alapú fejlesztésen keresztül vezet az út. Csak akkor fogok megváltozni (vagy elindulni a változás kihívásokkal teli, rögös útján), ha én magam hiszek abban, hogy változnom kell és meggyőződésem, hogy ez a változás a javamat szolgálja. Ehhez a belső, önfejlesztési motivációhoz és az egyéni fejlődési fókusz kimondásához segít hozzá a módszertan.

Az Action Learning a mai vezetők éppen aktuális problémáiról szól. Arról, hogy a szűkös idő- és erőforrás feltételek között hogyan legyünk eredményesebbek, és ezt a tudást hogyan vagyunk képesek hosszú távon is alkalmazni.

Érdemes magáról az Action Learning Team Coaching módszertanról szólni pár szót, hogy el tudjuk helyezni a fejlesztési módszertanok tárházában.

Egy olyan kiscsoportos team-coaching eszközről van szó, amely 7-9 résztvevővel működik a leghatékonyabban. A résztvevők közül egyvalaki kerül Témagazda szerepbe, a többiek pedig támogató, úgynevezett Coach-szerepbe lépnek. Egy szakképzett Team Coach támogatja a csoportot és moderálja az 1 órás csoportos párbeszédet. A szerepek rotálódnak, így minden résztvevőnek lehetősége nyílik Témagazda szerepbe kerülni, a többi alkalommal pedig Coachként részt venni a folyamatban. Általában egy Action Learning Team Coaching folyamat több találkozóból áll, a folyamat fejlesztési céljától függően minimum 3, maximum 10 alkalomból. Ugyanaz a csoport találkozik rendszeresen, a csoporttagok állandóak. Az egyes találkozók során 2-3 témával foglalkozik a csoport. Ezeknek az alkalmaknak az időigénye 4 óra, ami még egy elfoglalt vezető életében is megoldható távollétet jelent a napi ügyektől.


Az aktuális Témagazda hozza a saját dilemmáját, fejlesztési célját vagy azt az esetét, amivel foglalkozni szeretne, és amely témának még nem találta meg a megoldását. A dialógus célja, hogy a csoporttagok kérdéseikkel segítsék a Témagazdát a saját megoldásának megtalálásában és egy akcióterv kidolgozásában.
És hogy konkrétan milyen vezetői készségek fejlődését képes előidézni a módszertan? A vezetői visszajelzések alapján a legerősebb fejlődés a coaching készségek és a coaching szemlélet kialakulásában tapasztalható. Azaz a résztvevők megtanulnak egymásra aktívan figyelni, egymásnak megértő módon visszajelezni, megítéléstől és tanácsoktól mentes kérdéseket megfogalmazni és áthelyezkedni a másik fél helyzetébe. Mindemellett mélyen fejlődik a kommunikációs-, a prezentációs készség és a csoporttagok közötti együttműködés is.

Az Action Learning Team Coaching módszertan mai népszerűségét, aktualitását mi adja?

A vállalatok vezetői felismerték, hogy a szervezeten belül, a kollégáknál meglévő tudás versenyelőnyt jelent számukra. Szeretnék a tudásmegosztás kultúráját kialakítani, fejleszteni, hogy fenntartsák a piaci versenyelőnyüket és a gyors reakció-képességet a külső környezeti változásokkal szemben.

Ladics Viktória

A képzésről részleteket az AL magyar holnapján ezen a linken olvashatsz.

Praktikus információk és jelentkezési lap.

(x)