A nyári forróságban bizony nehezebben megy a koncentrálás, ezért fajsúlyos szakirodalom helyett szívesebben veszek a kezembe szépirodalmat vagy szórakoztató és könnyed írásokat, novellákat, regényeket. Azonban nem tagadhatom meg magam: szinte bármely olvasmányom szereplőit képes vagyok coaching-helyzetbe képzelni, s az árnyékos nyugágyban is továbbgondolom az irodalmi művek helyzeteit, megoldásait, lehetőségeit. 

Egyik kedvenc szerzőm Örkény István, akinek következő egypercese[1] épp témába vág, s így kezdődik:

„- Kezét csókolom. Lehet itt felfújható gumimatracot bérelni?
- Mit mond?
- Rossz helyen járok? Pedig azt mondták, hogy ebben a zöld bódéban van a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata.
- Ez itt a Belkereskedelmi Minisztérium strandlerakata. De mi csak nyugszékeket, vízisít és felfújható gumimatracot adunk bérbe.
- Nagyszerű. Nekünk két gumimatracra lenne szükségünk.
- Egy szavát sem értem. Sprechen Sie deutsch?”

Majd röviddel később a következőképpen folytatódik a párbeszéd:

„- Nézze, kérem, maga tanult logikát. Próbáljunk logikusan társalogni.
- Milyen furcsa nyelven beszél! Magyarul is így mondjuk: logikus.
- Ha már szóba került a vallásszabadság... Meg szabad kérdezni, hogy hisz-e Istenben?
- Csak mint Kierkegaard: a beteljesülésben. Érti, mire célzok?
- Körülbelül. Hogy valaki 70 000 fonálnyi mélység fölött lebegjen, és mégis boldog lehet... Teilhard de Chardint is ismeri?
- Nem volt kötelező, de két könyvét németül elolvastam.
- És mi a véleménye?
- Először elájultam tőle. Azt mondtam, gyerekek, itt a modern zseni... De aztán, épp a döntő kérdésben, amikor elkezdi a vallást meg a tudományt összeegyeztetni, abszolúte beleszalad a csőbe.
- Érdekes. Nagyjából nekem is ez a véleményem. De ha ilyen szépen megértjük egymást, mért nem jutunk egyezségre ezekkel a vacak gumimatracokkal? (…)”

A novella szokásos, Örkényre jellemző befejezését érdemes elolvasni!

Vajon mi magunk munkahelyi, családi vagy hétköznapi kommunikációs helyzetekben hány alkalommal értjük félre a másikat? Vajon szükséges-e, hogy mindig és mindenkivel, minden témában megértessük magunkat? Hol húzódnak a megértés szükségszerűségének határai? Észrevesszük-e, ha nem tudjuk magunkat megértetni? Vajon hol a hiba? Mikor adjuk fel? Mik a meg nem értés kockázatai és következményei? Szükség van-e változtatásokra? Mit és hogyan tudunk másként kommunikálni?

A coaching-folyamatokban – bármi legyen is az ülések témája – előbb-utóbb felmerül – érintőlegesen vagy a gondok forrásaként – a kommunikáció kérdése. Ilyen esetekben szívesen alkalmazom a Shannon-Weaver kommunikációs modellt[2].

alt

 

 

 

 

 

 

A kommunikációs folyamat résztvevőit a negyvenes években két matematikus és telekommunikációs szakember által kidolgozott elméletben adónak (beszélőnek) és vevőnek (hallgatónak) szokás nevezni. Az átadott információ, avagy tartalom, közlés a csatornán jut el egyik féltől a másikig. Ennek jelentősége óriási, hiszen minősége, működőképessége jelentősen befolyásolja a kommunikációt. A túl zajos vagy túl szűk csatorna korlátozza az átadható információmennyiséget illetve meghatározza az információk kódolását is.

A fenti ábra felrajzolása után – tapasztalatom szerint – az ügyfelek pillanatok alatt átlátják saját kommunikációs helyzeteiket. Azonnal fény derül a visszatérő hibákra, csapdákra:

Ha az információs csomag bizonyul túl nagynak, vagy a kódolással nincs rendben valami, a megértés csak a tartalom részleteire fog korlátozódni. Ez fordul elő például akkor, ha egy értekezlet hallgatói nem képesek követni a másfél órás, parttalan előadást, esetleg a hallgatóság fele nem érti az előadó által használt szaknyelvet. Következménye egyrészt gyakran a kevéssé hatékony és eredménytelen együttműködés, másrészt pedig a beszélő negatív megítélése.

Ha a hallgató másként értelmezi, kódolja ki a közlést, mint ahogyan az a beszélő szándéka volt, szintén elsikkad a mondandó. Családi események tipikus mondatai jutnak eszembe: „Hová sietsz ennyire? Ugyan, menj már!”

Esetleg a hallgató előítéletei alapján vagy érzelmi okok miatt becsukja a fülét a közlésünk előtt. Ugye ismerős munkahelyi helyzet: „Jaj, már megint ez a furcsa alak beszél, úgysincs semmi értelme, hiszen nem ért semmihez.”

Az is előfordulhat, hogy a csatornában olyan nagy a zaj, hogy a túl halk üzenetünk nem jut el a másik félhez. Fontos közlések átadásához elengedhetetlen a zavarmentes, nyugodt környezet vagy a négyszemközt folytatott beszélgetés.

Számos hibalehetőség, melyre fényt derítve könnyen megtalálható a megoldás is. Érdemes megvizsgálni a kommunikációs helyzetekben visszatérően megjelenő problémákat, hogy ne kelljen beérnünk egy napággyal, gumimatrac nélkül…

Jegyzetek

[1] Örkény István: Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem. In: uő: Egyperces novellák. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1991. (438.)

[2] Shannon-Weaver-modell. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Shannon%E2%80%93Weaver-modell 

altÖrvényesi Rita

http://www.coachszemle.hu/index.php/bemutatkozas