Marcel Proust nem kevesebbet állít, minthogy az idő nem más, mint az örökös változás. Változik a környezetünk, az érzéseink, a hangulatunk. Folyamatosan változunk mi magunk és a külvilág. A külvilág pedig nem más, mint emlék, melyet saját magunkban, a saját szubjektumunk által kreálunk. Proust Az eltűnt idő nyomában[1] című regényfolyamában a folyamatos, időtlen idő szemléletében él. A regény pillanatnyi, időrend nélküli emlékfolyam, ahol a jelen és a múlt úgy keveredik, ahogy az íróban feltörő emlékek és impulzusok azt éppen diktálják. Főhőse, Marcel a statikus időszemlélet áldozata, amennyiben az időt extravertált módon éli meg. Számára a külsőségeknek való folyamatos megfelelés a fontos, amely állandó rohanást és figyelést igényel. Célja bekerülni az arisztokrácia köreibe, ezért aztán mindenre képes, és folyamatosan ezzel a „feladattal”van elfoglalva. Az ilyen ember az időt statikus állapotában éli, hiszen ő maga az, aki halad. Odaér az eseményekre, megérkezik és továbbmegy. Mindaddig folytatja ezt, míg egy madelein nevű süteményt bele nem márt a teájába. Ekkor hirtelen megrohanják a gyermekkori emlékek és elindul egy belső utazáson. Az emlékek folyamatos és csapongó felidézése során elindul személyiségfejlődése, melynek végállomása az alkotásban való végtelen idő megélése.

Azt az időszemlélet, amikor az időben lévő különböző események már felénk jönnek– és nem mi rohanunk utánuk,vagy elébük–nevezzük dinamikusnak. Ilyenkor nem a dátumok szerinti időterminusokat használjuk, hanem a múlt-jelen-jövő kifejezéseket. Proust regényében ez a három idősík szinte véletlenszerűen követik egymást úgy, ahogyan a szerzőnek éppen eszébe jutottak. A különböző idősíkok inspirálják egymást, mintegy időtlen folyam.

Statikus és dinamikus idő. Proust ezeket a maguk végletességében élte és írta meg. Marcel, a regény főhőse végül ő, saját maga. A való életben a két időszemlélet a legritkábban fordul elő egy ember életében ilyen módon. Proust üdvözítőnek tartja a dinamikus időszemlélet megélését, ehhez azonban tudnunk kell, hogy ő a szülei révén jómódú ember volt, művész, aki az alkotói munkában képes volt időtlenül elveszni, végezetül pedig súlyos asztmája miatt szobája falai közé szorult. Ebben a helyzetben a dinamikus idő megélése valóban a teljes önmegvalósítás és önigazolás eszköze és módja.

Az író szerint a való világot az emlékezés tölti meg tartalommal. Maguk az emlékek identifikálják a saját világunkat. Akaratlanul is eszembe jut a pszichológia, ahol a múltbeli események és mintázatok felidézése és a rossz emlékek pozitív kicsengéseinek megtalálása egy hatékony terápiás eszköz. Gyakorlatilag Freud óta a pszichológia alapját képezi. Manapság azonban az elakadások, a saját akarat korlátozottságának megszüntetésére sok más eszköz áll rendelkezésünkre.Egyre több olyan gondolkodót olvashatunk, akik az előre mutató megoldások hívei. Ilyen például a deutero tanulás lehetősége, amely arra mutat rá, hogy bizonyos keretek között a félelmeink megélése megszabadít a félelmektől. Ilyen körülmények között a múltban való lét eléggé céltalannak tűnik számomra (na persze Proust a világirodalom egyik legikonikusabb alkotását teremtette meg ebben a „céltalanságban”).

Egy mai ember számára Proust tanulsága az (is) lehet, hogy képesek legyünk az adott feladatok, események között különbségeket tenni. Egy feladat fontos,vagy nem fontos, sürgős vagy nem sürgős. A fontos és sürgős feladatokat, mint például egy forgalmi helyzet megoldása, vagy a gyerek másnapi leckéjének megoldása a statikus időszemlélet profi gyakorlását igényli. Vagyis az eddigi tapasztalataink által begyűjtött lehetséges megoldások helyzethez idomuló kivitelezése. Most, itt, azonnal. Nincs idő új megoldásokat keresni, esetleg felkészülni. A meglévő ismereteink segítségével oldjuk meg a helyzetet.

Egy nem sürgős de fontos feladatnál már jöhetnek a dinamikus megoldások. Van időnk felkészülni. Mire „ideér” az alkalom a jövőből, addigra felkészülünk. Hogyan?  Az esetleges kudarcokból, más emberek tapasztalataiból tanulva,de még az is lehet, hogy addig elvégezhetünk egy tanfolyamot. A problémát az akkori tudásunk birtokában fogjuk megoldani.

Ha már beszéltünk a fontos dolgokról, amelyeket vagy meglévő tapasztalataink,vagy megszerzett kompetenciáksegítségévelmegoldunk, vajon mi legyen a nem fontos dolgokkal?

Ha sürgős és nincs kedvünk vagy időnk hozzá, hát…annyi neki! Lényeges pontnak tartom a saját életünk kézben tartását. Annak eldöntése, hogy egy feladat– különösen ha sürgős–kinek fontos, illetve fontos-e egyáltalán, lényeges pont az életünkben. Sokszor sürgetnek minket olyan feladatokkal, ami esetleg számunkra nem is biztos, hogy olyan fontos. A legnehezebb a helyzet akkor, amikor egy szerettünkről van szó. Olyankor hajlamosak vagyunk sokkal fontosabbnak ítélni meg egy dolgot, mint valójában. A nyugodt, őszinte vélemény és saját igényünk kommunikációja, az asszertivitáskulcskérdés.

Ha egy feladat nem sürgős, akkor pedig minek terhelni vele az agyunkat? Kivéve persze, ha valami igen kellemes dologról van szó. Ebben az esetben is a felkészülés, a majdani megoldáshoz való kompetenciagyűjtés a megoldás. Ilyen lehet egy régi vágyunk,például egy hobbi megvalósítására. Egy többgyermekes, elfoglalt, esetleg panellakásban lakó hölgynek lehet olyan vágya, hogy kertészkedjen. Nem tudja még, hogyan fogja megvalósítani az álmát, de addig is nyugodtan készülhet például kertészeti folyóiratok,vagy weboldalak olvasgatásával.

Rohanó világunkban szívből ajánlom Proust konklúzióját, miszerint igazi megváltás az életben,amikor képesek vagyunk feloldódni az időtlenségben az alkotás örömével. Olyan embereknek, akik kénytelenek a statikus időben folyamatos problémamegoldással foglalkozni, igenis érdemes időnként megállni, és átgondolni célunk relevanciáját és eszköztárunk bővítését.

 

 


[1]Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában I-III. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1983.

Balogh Emese

Balogh Emese mester coach, 2009 óta foglalkozik coachinggal, képesítését a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportnál szerezte. Családi vállalkozásban dolgozott közgazdaként és vezetőként is, így ismeri azokat a helyzeteket, amikor valaki a saját felelősségére dolgozik, és nehezen képes elkülöníteni a családi kötelékeket a munkától, illetve küzdelmeket folytat azért, hogy a különböző kötelezettségek közepette önmaga maradjon. Kétgyermekes családanyaként, elvált nőként és egy működő mozaikcsalád tagjaként fontosnak tartja, hogy támogassa a nőket abban, hogy a döntés jogával élhessenek. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége női szekciójának alelnökeként is támogatja a nőket. Víziói megvalósítására hívta életre a Café Archibald – a Tudás Központja kávézót és rendezvényhelyszínt, ahol az idei év folyamán szeretné elindítani workshop sorozatát, amely a nők vezetővé válását kívánja támogatni.