A Magyar Coach Egyesület idei utolsó rendezvényének és műhelymunkájának a témája a motiváció volt. Aszalós Pétert már korábban is vendégül láttuk, s ezúttal is a tőle megszokott interaktív előadásmódot választotta, ami a mi motivációnkat is kiélesítette.

Az előadáson nem a saját motivációs tényezőink voltak elsősorban a fókuszban – hiszen coachként az önismereti tréningeken ezzel már tisztában kell lennünk - hanem amiatt volt érdekes ez a terület, mert a vezetőkkel való munkánkban szinte soha nem lehet ezt a témát megkerülni.

Egyszerre voltunk coachok és - a gyakorlatok révén újra - coacheek is. Péter sokoldalú szakember lévén mesterien ötvözte a coahoknak szóló elméleti részt a személyes megérintettséggel járó gyakorlati helyzetekkel.

Az öt motivációs elméletből alkotott, és fokozatosan felépített modell a vezetőt támogató coachoknak szólt. A páros gyakorlatok és az akváruim-coahing helyzetek adta mélység, pedig egyszerre szólt saját magunknak, és az ügyfél megoldatlan helyzetét módszertanilag támogató szakembernek.

Mintegy karácsonyi ajándékként, két konkrét módszert is magammal vihettem a rendezvény után. Ráadásul, egy nagy adag motivációt, belső energiát, ami a coaching szakmához elengedhetetlen.

Mert jó volt érezni megint, hogy nem vagyunk egyedül!

Horváth Márta





2012. 12.11.