A megértést, az elfogadást és az elakadások leküzdését szeretné minden coaching irányzat segíteni. Ez akár pszichológiai alapokról, átfogó elméletekkel megsegítve, csoportosan, vagy egyénileg, extrém eszközhasználattal, hosszú hónapokon-éveken keresztül, vagy 1-2 üléssel is megtörténhet. A coaching idehaza még viszonylag fiatal szakmának számít, ám éppen ezért fontos az, hogy a művelői találkozzanak, ismerkedjenek, tanuljanak egymástól. A coaching „sokszínű arcát” szeretné bemutatni a 2013. június 20-22 között Gárdonyban megrendezendő, rendhagyó Coaching Camp (www.coachingcamp.hu) rendezvény, amelyen tapasztalt „vezetőedzők” kapnak arra lehetőséget, hogy alakítsák a szakmai környezetüket.

Az eszközöket, a módszereket és a megközelítéseket, illetve az ezekkel elért hatásokat és eredményeket mutathatják be az egyre dinamikusabban növekvő coaching szakma hazai és a nemzetközi porondon is ismert és elismert szakemberei.
 
Összefogás építése
 
Gyakorló szakembereknek, illetve már a coaching szemléletmódjával „megfertőződött” vezetők számára rendezi a programot az a négyes fogat, akik más-más mélységben, de már komoly tapasztalatot szereztek a coaching működéséről. Bölcskei Mónika, Wieland Veronika, Bognár Balázs és Bereczki Nelli elkötelezetten szervezik, alakítják ezt a nagyszerű programot, hogy valódi értéket tudjanak ezáltal közvetíteni a „vezetőedző”-nek nevezett coachok segítségével a résztvevők számára.
Bölcskei Mónika HR közgazdász és pedagógus végzettséggel rendelkezik, tréner, egyéni és csoport coach. Mindezek mellett HR tanácsadóként dolgozik több, mint 10 éve. A másik szervező, Wieland Veronika is professzionális fejlesztő, tréner, coach, moderátor és szervezetfejlesztő, aki szintén pedagógiai és HR-es háttérrel rendelkezik. A négyest operatív oldalról egészíti ki a 8 éve program- és rendezvényszervezőként tevékenykedő Bognár Balázs, aki ügyfélként került kapcsolatba a coachinggal, mely akkor olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy egy életre szólóan el is köteleződött a coaching szemlélet és módszer szélesebb körű terjesztése mellett.
Bereczki Nelli koordinátorként segíti a rendezvényt.  Nelli pszichológia MA szakos egyetemista, és az egyéni fejlesztésben látja a saját útját. Ez a sok nézőpont sokféle megközelítést is hozott a Coaching Camp szervezésének során. Ami közös volt, az egymástól való tanulás támogatása, és a coachinggal kapcsolatban állók összefogásának fejlesztése. Ekkor találták meg a gárdonyi Vital Hotel Nautis****-t. Itt megvan a kényelem, és a zavartalan koncentráció is adott a part menti szállodában. 
A nyári napforduló mágikus időszakában ezt a 3 napot együtt töltik a résztvevők vidéken. Ez a helyszín abban is segít, hogy a coachok fizikailag is eltávolodjanak a mindennapos munka helyétől, de mégse kerüljenek túl távol - az információs központként is működő - fővárostól.
A bentlakással erősíteni lehet a szakma összetartását is, de - természetesen  - nem tehető kötelezővé, így ez csupán egy lehetőség. Egyéni és csoportos jelentkezést is lehetővé tesznek a szervezők a háromnapos rendezvényre. Belépőt is lehet nyerni a Coaching Camp Facebook oldalán!
A szakma már megjelenik egy-egy képviselőn keresztül a magyar közbeszédben is, de a coaching- tábor szervezői azt szeretnék, ha a résztvevők, és az érdeklődők, illetve a média is látná, hogy milyen színes a coaching világa.
A program során megismerhető vezetőedzőket  és programjaikat mutatjuk be most röviden.
 
A coaching szemléletű vezetéstől a „wingwave”-en át a „brief coaching”-ig
 
A coaching szemléletű vezetési kultúra erejét  Nyáriné Dr. Mihály Andrea, a Venustus vezető trénere - egyben business és management coach - a szemlélet erején keresztül határozta meg. Az ő tevékenysége elsősorban a hazai vezetéskultúra fejlesztését szolgálja, ezen belül a támogató vezetési stílus beillesztését a mindennapi gyakorlatba. Nem egy újabb vezetési stílust mutat be a szakember, hanem egy komplex szemléletet.
A coaching irányzatokon belül a tábor egy másik vezetőedzője Leukó Ferenc, aki azokat a módszereket helyezi előtérbe, amelyek a vezetőt személyes erőforrásaira, önismeretére, belső megújulására fókuszálva támogatják. Így került a látószögébe a wingwave coaching. A szakember meghatározása szerint a műfaj lényege az, hogy hatásos változást kis ráhatással is el lehet érni.  A wingwave folyamat pontosan azonosítja a megoldandó probléma gyökerét, célzottan csökkenti az adott területen felhalmozódott stresszt, és felszabadítja a belső erőforrásokat. Az eddigi tapasztalatok szerint mindezt már 3-5 coaching alkalom után érezni lehet, és ez az eredmény sokáig fenntartható. 
Az egyre népszerűbb "brief coaching" eszköztárát alkalmazó harmadik vezetőedző, a magyar származású Peter Szabo pedig leginkább egy kellemes beszélgetést szeretne a workshopja során levezetni. A Coaching Camp résztvevői az ő segítségével nemcsak azt ismerhetik meg, hol tart a másik a fejlődésében, mivel foglalkozik jelenleg, hanem remélhetőleg a saját fejlődésükre, coach-identitásuk fejlesztésére is kapnak útravalót. Ezen felül természetesen megismerkedhetnek a "brief coachinggal", amely radikális paradigmaváltást hozhat a segítő tevékenységben.
 
A Gestalt, a Hős Útja a kreativitás és a „Nyerő Kézzel” való kommunikálás
 
Rendkívül színes palettát állítottak össze a szervezők a vezetőedzők tudástárából. Vezetőedző lesz Erős Ila, aki a Gestalt-alapú coaching bemutatásával szeretne ütős eredményt bemutatni a résztvevőknek. Ugyanilyen érdekes programnak ígérkezik Ábri Judit és Eperjesi Amina " CHN-esszenciája", amely során a Coaching Határok Nélkül című rendezvény-sorozat három nemzetközi előadójának szakmai filozófiájából és gyakorlatából mutatnak be ízelítőt. A három, egyenként félórás bemutató üzenete is az, amit a Coaching Camp is a magáénak vall: a coaching sokszínű. Philippe Rosinski MCC kultúrákat összekötő coachingja, Cherry Claus-Mullinsnak az önbizalom fejlesztéssel foglalkozó life coaching előadása mellett a harmadik nemzetközi előadót azok közül választják ki a vezetőedzők, akik éppen mostanában tartanak workshopot a CHN-en.  
A Hős Útja Coach Projekt pedig A „Hős útjának”- azaz magának az emberi életnek- a 12 állomásán vezet végig. Ennek során a résztvevők azt veszik sorra, hogy saját életükben mit jelentenek az egyes lépések, és mit lehet tanulni belőle.
A Coaching Team szakmai csapatának tagjai - Bite Barbara, Lerf Andrea és Siklós Barbara - a workshopjukon a kreativitásunkkal foglalkoznak. A műhelymunka során a művészetet hívják „eszközül” – kiemelten a színekkel, hangokkal kifejező művészetet, hogy segítségével az ügyfél leporolhassa érzékszerveit és közelebb kerüljön saját kreatív valójához. Illatok, színek, képek és érzések megélése segíti a munkájukat.
A olyan kommunikációs és együttműködést segítő készségek megismertetését tűzte ki célul Kovács Éva és Bozóki Márta a Coaching Camp-en való bemutatkozásuk során, amelyek döntő fontosságúak az együttműködő és energetizáló (munka)környezet kialakítása és fenntartása szempontjából. Az érdeklődők megtapasztalhatják, hogyan tudjuk környezetünket eredményesen befolyásolni a munkahelyen, a magánéletben, négyszemközti beszélgetésekben, milyen hatása van, ha „NYERŐ KÉZ”-zel kommunikálunk- bíztat a részvételre Kovács Éva.
 
Csoport-, és a csapat coaching
 
Tapasztalt csoport és csapat coach Márton Mónika, aki a Coaching Camp-en az általa megélt coach-munkáját mutatja be. A sok coaching irányzat mellett a Tranzakció analízis (TA) az, amit kiemelt. A TA megkülönbözteti a teamet a csoporttól. “Csoportról akkor beszél a TA, ha a független emberek közösségének van jól definiált határa, van közös ügye, van vezetője, és elfogadják a hierarchiát. A team mindezeken túl közös identitással rendelkezik, és elfogadja a kölcsönös függést”- sorolja a meghatározást a szakember. A beavatkozáskor azt fontos meglátni, hogy csoportról vagy teamről van-e szó.
A csoportokkal való, nyelvi alapú foglalkozás egyik legmagasabb szintjét, a nyelvi coachingot fogja bemutatni Kiss Ildikó Teréz és Törökné Nagy Krisztina. A Language Coach Academy  vezetőedzői a coaching stílusú egyéni és csoportos nyelvi fejlesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg. Azt veszik górcső alá, vajon milyen esetekben ajánlják és mikor nem ezt a fejlesztési formát. Azt mutatják be, hogyan tudja eldönteni a HR munkatárs, hogy nyelvtanárt, nyelvi coachot vagy business coachot vonjon-e be egy adott fejlesztési folyamatba.
Ebben a szekcióban mutatkozik be Wieland Veronika, az egyik „tábor-állító” szakember. Ő úgy látja, hogy a team coachingban nem nagyon vannak irányzatok, és az eszközök is jóval szűkebben állnak rendelkezésre a coachok számára. Ezért a moderáció az egyik leghatékonyabb módja és egyben alaptechnikája a csoportos coaching helyzeteknek. A moderációs eszköztár csoportos helyzetekben való használatáról szól majd a bemutatója is
 
Rendszerszemlélet, és az újdonságok: co-active és ADHD coaching
 
Előadást tart a Coaching Camp-en az ICF alelnök  Kalamár Beáta is, aki egyben  a 2014. évre megválasztott elnök is. Ő a co-active coaching modellt mutatja be, majd esettanulmányokon és gyakorlatokon keresztül ismerteti meg a résztvevőkkel a modellre legjellemzőbb  jegyeket és technikákat. Kalamár Beáta szerint a co-active coaching egyensúlyt teremt az önismeret és a tettrekészség között. Segítségével olyanná formálhatjuk közvetlen környezetünket, amelyben kiteljesedhetünk, kapcsolódhatunk másokhoz, de legfőképp sikeresek lehetünk.
Mára már sokféle coaching, és terápiai módszer forrásaként emlegetjük a Magyarországon a Dr. Bodó Péter által alapított, rendszerszemléletű coaching iskolát, amely túllép a hagyományos, szűk – Dr. Bodó Péter szavaival fémjelzett – „ha, … akkor” ok- okozati összefüggésen. Az irányzat abból indul ki, hogy embereket, folyamatokat, eseményeket, problémákat és megoldásokat csak összefüggéseikben, a szereplők és tényezők egymásra gyakorolt hatásainak figyelembevételével tudunk megérteni. A rendszerszemlélet következetes alkalmazása ezek mellett azt is jelenti, Dr. Bodó Péter elmondása alapján, hogy a coach maga is része a problémamegoldó, fejlesztő folyamatnak. Ez pedig elkötelezettséget von maga után a saját személyes fejlődése és a másokkal való toleráns, megbecsülő magatartás iránt.
 
Többéves, akkreditált coach-ként való működés mellett fordult a Coaching Camp egyik megálmodója, Bölcskei Mónika figyelme a társadalmi működésben bizonyos zavarral bíró emberek felé. Az érdeklődése kifejezetten az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder – azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) jegyeivel küzdő emberek felé terelte, és egy új coaching irányzat hazai alapjainak a letételére sarkallta. A feléjük való odafordulásnak a speciális folyamatát szeretné bemutatni a szakember a Coaching Camp résztvevői számára. 
 
Sport és coaching
 
A programban unikális vezetőedző Szabó Marcell, aki lóval asszisztált coach képzést mutat be.  A coach szerint az a különleges a lovas programban, hogy a ló számára nem létezik előtörténet vagy jövőkép. A ló a jelenben él. A program célja - a lóval dolgozó coach szerint - az, hogy rávilágítson arra, miszerint "akkor vagyok hiteles, ha azt cselekszem, amit érzek és gondolok".
A sportolók támogatásával foglalkozik Ilyés Gyula, egykor élsportoló, ma sport- coach. Olyan ismeretekhez juttatja a bemutatkozó beszélgetésén a résztvevőket, amelyből megismerik, hogy miként lehet vesztes helyzetből felállni, milyen technikák szükségesek ehhez, és hogyan lehet újra győzni. Vele jön a Coaching Campre Kucsera Gábor olimpiai 4. helyezett, világ-, és európabajnok kajakozó, akitől azt is meg lehet tudni, hogy miben, és hogyan segítette az ő pályafutását a sport- coach.
 
Filius Ágnes