Számomra egy szupervíziós folyamat olyan, mint amikor lehetőségem van lassítva végigkísérni egy virág kinyílását, mindezt azzal a csavarral, némi képzavarral, hogy a virág önmagából is láthatja önmagát.

Mondhatni, véletlen cseppentem bele az egyetemi képzésbe jó pár évvel ezelőtt. Addig coachként dolgoztam, ami egyszerre tette könnyebbé és nehezebbé a szupervízorrá válásomat. Coachként konkrét cél eléréséhez, eredmény- és megoldáscentrikusan segítettem/segítem az ügyfeleimet. Szupervízorként ezt el kellett engednem.  A szupervízióban adott egy munkával összefüggő történet, ami valamiért, valami módon, valahol megérinti a szupervizáltat, valamint egy folyamat, ami addig és olyan mélységben támogat, amire a szupervizált adott helyzetben és körülmények között készen áll.

Nem cél a megoldás, pont elég a más szögből való rálátás vagy a megértés. Már ezek is képesek lazítani egy befeszült vagy afelé sodródó állapoton. A folyamat során általában automatikusan nő az önreflexiós képesség, fejlődik az érzelmi intelligencia, formálódik a kommunikáció (érzelmekkel kapcsolatos szavak kerülnek elő, én-kiindulópontú és ítéletmentes közlési mód használata, stb.), az egyének saját felelőssége hangsúlyosabbá válik. 

A módszer nagyszerűsége meggyőzött és fontossá vált számomra, hogy hírét vigyem, terjesszem, ahol tudom. Azt láttam, hogy hiába beszélek a szupervízióról, az esethozásról- nehezen megy át, főleg azoknak, akik kevéssé járatosak az ilyen típusú folyamatokban. Sokszor nehézséget okoz megfogni azt a munkahelyi témát, amit behozhatnának szupervízióba. Gondolkodtam rajta, hogy lehetne ezt a folyamatot a legegyszerűbben megtámogatni. Az egyik kedvenc mondásom Einsteintől való: „Mindent olyan egyszerűen kell csinálni, amennyire csak lehetséges, de semmivel sem egyszerűbben.”

2016-ban meghívtak minket két szupervízor kollégával, Dedics Andreával és Fülöp Évával az első Lelki Egészség Éjszakájára. Törtük a fejünket, hogy tudnánk a szupervíziót a legteljesebben bemutatni. Végül arra jutottunk, hogy beszélünk róla, példákat mesélünk, kicsit a hallgatóságot is bevonjuk. A visszajelzések pozitívak voltak. 2017-ben újra meghívást kaptunk a rendezvényre. Elhatároztuk, hogy biztonságos formában, de saját élményt szeretnénk adni azoknak, akik most eljönnek. Ehhez kerestünk eszközöket, de olyat nem találtunk, ami úgy ad erre lehetőséget, hogy közben ne vinné mélyre a delikvenst- és ezt semmiképp nem szerettünk volna,- ellenben megmutatja a szupervízió lényegét.  Olyan módszert kerestünk, amivel minden résztvevő bevonható, de csak olyan mértékig, ami neki ott és akkor komfortos, és amivel meg tudjuk mutatni a szupervíziót és annak demóerejét. Egyikünk sem ismert olyan eszközt, ami a rendelkezésünkre álló egy órában erre lehetőséget adott volna, így gondoltunk egy nagyot és megcsináltuk mi magunk. 

A kártya formátum tűnt a legkézenfekvőbbnek: egyszerű, könnyen kezelhető, megvalósítható. 

Bár egyszeri felhasználásra terveztük, maximum saját használatra, arra gondoltunk, azért adjuk meg a módját. Grafikussal megterveztettük, néhány példányban legyártattuk, és még nevet sem adtunk neki. Aztán elérkezett a bevetés ideje. Az eseményen a résztvevők nagyon szerették, a visszajelzések alapján pont az ment át, amit közvetíteni szerettünk volna. A kártya bemutatkozása jó volt, így megláttuk benne a lehetőséget a folytatásra, és kipróbáltuk már meglévő csoportjainkban is. Ott is remekül működött, segített a csoporttagok témájának megfogalmazásában, a fókuszálásban. 

Tapasztalataink birtokában először a peer csoportunkban- még név nélkül, majd később szélesebb körben- már SZUTON néven- is elérhetővé tettük, hátha másnak is hasznos segédeszköze lehet. A használatának működéséről az alábbi esetleírás ad ismertetőt.

Szupervíziós kártya, ami behúz - esettanulmány 

A csoport lassacskán gyűlik össze. 5 nő és 2 férfi, egy munkahelyről, de különböző területekről. A szemekből, a testekből némi bizalmatlanság sugárzik: ez már megint mi lesz, mit akarnak tőlünk, főleg ezzel a szupervízióval vagy mivel. Hét ember, hét féle megnyilvánulás- szóval, szemmel, gesztussal, testtartással, testhelyzettel - az ellenállás különböző szintjein.

Innen szép nyerni.

Finoman kezdünk el kapcsolódni. Ismerkedünk, ismerkednek egymással is - kicsit más módon és mélységben, mint a munkahelyen megszokott. Megbeszéljük a csoport innentől érvényes szabályait,- alaposan, szinte már az unalomig - de már nem egy alkalommal tapasztaltam, hogy ennek később még nagyon is jelentősége lehet. Fontos, hogy kimondják, mitől érzik magukat biztonságban a csoportban, mert ez az egyik legfontosabb alapja a további közös munkának.

És ekkor jön a segítő eszközünk, a kártya.

40164255 244332776287051 3133952677143117824 n

Egy kártya nem csodaeszköz, de képes arra, hogy ajtókat nyisson, kapcsolódásokat tegyen lehetővé, egy mélyebb dimenzióba repítsen. Négy témát érintve – kollegák, főnök/beosztott, kliensek (ügyfél, megrendelő, szülő, gyerek, vendég vagy akinek „szolgáltatunk”) és a szakma – minden kártyán egy befejezetlen mondat van, ami segít abban, hogy megfogalmazhatóvá váljanak a már felszínre kívánkozó vagy lappangó munkahelyi problémák.

Arra kérem őket, hogy húzzanak egyet-egyet a lefordított kártyák közül, gondolják át és fejezzék be a kártyán szereplő mondatot. (Nem) meglepő módon a hétből öt ember felszisszen, ahogy kihúzza és elolvassa az általa választott kártyán szereplő mondat kezdeményt.

„Ez hogy?”- néznek rám meglepetten, megszólítottan. 

Mindenki felolvassa a kiegészített mondatát. Van, aki nem fűz hozzá kommentet, de olyan is, aki továbbgondolva folytatja egy következő – már saját mondattal. Z olvasás közben megáll, mint aki erőt gyűjt: „Kollégáim szemében én…” és a mondat saját részét elhomályosodott szemmel fejezi be „nem tisztelik az időmet, bármikor jönnek, nem érdekli őket, hogy mit csinálok, zavarnak-e vagy sem, nem foglalkoznak azzal sem, hogy telefonon beszélek, csak mondják, csinálják, és én hiába szólok.”

Nehezen áll meg a nehezen indult szóáradat, érezni, hogy mélyről jön. Majd hirtelen megtorpan, úgy tűnik maga is meglepődik saját kifakadásán. Körbenéz és mivel a többiek arcáról valószínű a megértést, sajnálatot, érdeklődést olvassa le,- nem zárkózik vissza. Kapcsolódnak egymáshoz, új szögből látnak rá egymásra. Egy ajtó kinyílt, közelebb kerültünk, kerültek egymáshoz.

Z  témájával dolgozunk tovább, mert kész rá, és a csoportot ez a téma érintette meg leginkább.

Furcsa nekik ez az új munkamódszer, amiben nincs helye tanácsadásnak, véleményformálásnak, ítélkezésnek, helyettük kérdéseket tehetnek fel, érzéseket és érzeteket fogalmazhatnak meg - ezzel segítik Z belső utazását, miközben ők maguk is megélhetik sajátjukat. Z megérzi a támogató közeget, elfogadja és megtalálja a kollegák (akik most egy időre sokkal többé válnak) segítségével a saját elakadásának forrását. Ráébred, hogy vannak és lehetnek saját belső határai, mondhat(na) nemet. Az arcán fáradtság és megkönnyebbülés, mire eddig jutunk.

A szupervízió eddig tudott most segíteni. Nem is célja a megoldás, megelégszik a helyzetre és az önmagunkra való rálátás lehetőségének megteremtésével. A zárókörben saját, egyéni felismeréseken túl szinte mindenki kiemeli a furcsa, de úgy tűnik hatásos működési módot és a megélt kapcsolódás jó érzését. Néhányan a kártyára is reflektálnak, - érdekesnek találják, hogy a legtöbben kihúzták azt a lapot, amihez van viszonyuk. A kezdeti bizalmatlanságnak már nyoma sincs. Mindannyian nyertünk.

A kártya meghozta a témát, összekapcsolta az embereket, mélyebb szinteket nyitott meg a maga teljes egyszerűségével. Meg kellett ágyazni hozzá, ki kellett alakítani a megfelelő légkört, de utána nagyban megkönnyítette a folytatást. És ez csak az egyik formája a számtalan felhasználási lehetőség közül. A kártya egyéni munkában, coachingban és szupervízióban egyaránt használható, ha munkahelyi témával foglalkozunk, de alkalmas ezen szolgáltatások értékesítésére is, mivel a döntéshozó számára egyszerűen saját élményt tud biztosítani a magyarázatok helyett.

ErdősTagányiBarbara

Erdős-Tagányi Barbara life, bussines és sport coach, szervezetfejlesztő  és  szupervízor, aki  röviden mentális projektmenedzserként definiálja magát. Tanítóként és közgazdászként dolgozott az állami szférában, multinál és kkv-nál. A különböző intézményi működések megtapasztalása sokat segít ügyfeleivel való munkájában.  4 éve saját vállalkozásában támogat egyéneket, csoportokat, vállalatokat. Célja, hogy minél több elégedett ember legyen a világban, mert hiszi, hogy ez visz előrébb. Elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett és elfogadja, hogy a változásnak helye és ideje van. Hisz az emberekben, a változásban és, hogy a tapasztalatok sosem feleslegesek, ha levonjuk belőle a megfelelő következtetéseket.


Erdős-Tagányi Barbara