Dr. Hajnal Klára 1988 óta foglalkozik a fenntartható fejlődés kérdéseivel, elsők között oktatta a paradigmaváltás kurzusait a hazai felsőoktatásban olyan témákban, mint humánökológia, globális problémák, fenntartható fejlődés. A József Attila Tudományegyetemen 1986-ban doktorált természetföldrajzból, majd 2006-ban a PTE Földtudományok Doktoriskolában szerezett Phd fokozatot társadalomföldrajzból, a fenntartható fejlődés elméleti és gyakorlati témaköréből. A SOL (MIT: Society Organization for Learning) Hungary kuratóriumának tagja.

Magyar Coachszemle: Ön szerint mi szükséges ahhoz, hogy harmóniában tudjunk élni a környezetünkkel? 

Hajnal Klára: Tudás. Azonban nem több tudásra, hanem minőségében más és részben új tudásra van szükségünk. Ennek első eleme a harmóniának a feltárása, megismerése és tudatosítása. Ugyanis nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen viszonyban élünk a környezetünkkel és hogy milyen viszonyban élhetnénk. Nem ismerjük a harmónia fogalmának valódi tartalmát és nem ismerjük fel, hogy nagyon távol vagyunk a harmóniától. Minden más a tudásból következik: alkalmas technológiák, társadalmi és gazdasági struktúrák. Mindennek alapja a tudás, egy új tudás, egy új gondolkodási modell, azaz paradigma.

MC: A fenntartható fejlődés fogalma lényegében önellentmondás, ahogyan azt Ön is több esetben megjegyezte, mivel nem lehet korlátlan fejlődéssel számolni véges erőforrások között. Ön szerint hol van a fejlődésnek az a határa, ahol ember és környezetének kapcsolata még harmonikus képet mutat? 

HK: A fenntartható fejlődés fogalmát könnyen lehet önellentmondásnak értékelni, könnyű félreérteni, ahogy a kérdésben is megfogalmazódik. Azonban nincs ellentmondás, a fogalom korrekt, csak köznapi értelemben a fejlődés és a növekedés fogalmak tartalma nem tisztázott. Fejlődésnek nevezzük a növekedést, azaz: többet, nagyobbat, gyorsabbat, messzebbre, újabbatés így tovább, amelyek azonban dominánsan mennyiségi változásokat jelentenek. Valóban, a véges Földön nem létezhet végtelen növekedés, a véges természeti erőforrások nem tesznek lehetővé végtelen gazdasági termelést és fogyasztást.

A növekedés tehát nem fenntartható, de a fejlődés igen! A fejlődés ugyanis alapvetően minőségi folyamat. Természetes, hogy a növekedés és a fejlődés kölcsönösen feltételezik egymást, de az élő rendszerek bonyolult visszacsatolásos folyamatokkal szabályozzák a növekedést. Gondoljunk arra, hogy saját testünk növekedése is leáll a serdülőkor idején és ettől kezdve már az intellektusunk, személyiségünk bontakozik ki, teljesedik ki, azaz fejlődik. Jelenlegi világunkban azonban ez a két fogalom szinte azonos tartalommal rendelkezik, és a növekedést akarjuk fenntartani. Ez logikai ellentmondás és ez az oka a fenntartható fejlődés fogalma kritikájának, félreértésének, illetve félre magyarázatának. Ezért nem történt érdemi előrelépés minden szándék ellenére. Egy fenntarthatatlan struktúrát szeretnénk megmenteni azokkal a stratégiákkal, amelyek a válságot létrehozták. A világ ezzel csak egyre mélyebb válságba sodorja önmagát. 

A valódi fejlődésnek azonban nincs határa, mivel olyan minőségi folyamatot jelent, amely során egyre komplexebb, hatékonyabb és kreatívabb rendszerek, alrendszerek jönnek létre, amelyek „jobbak”. Az új tudás alapvető feltétele a „fejlődés” fogalmának feltárása, értelmezése és teljes körű megvalósítása. A fogalom az élettudományok által került a társadalmi tudatba: az „evolúció” fogalma fejlődést, kiteljesedést, kibontakozást jelent. Ezt az értelmezést kell használnunk, mivel egy élő rendszer alrendszereként élünk a bolygón és ezért ránk is érvényesek a bioszféra törvényei, fejlődésének jellemzői. A harmónia ezt jelenti, hogy hasonló módon, azaz kompatibilisen szerveződünk, működünk és fejlődünk, mint a létfenntartó főrendszer. Illeszkedünk hozzá és nem ellentétesek vagyunk vele szemben. A fenntartható fejlődés rendezőelveit tehát az evolúció és a bioszféra törvényei jelentik. 

MC: Előfeltétele-e az egyensúly a fenntarthatóságnak? 

HK: Igen, egy hosszú távú, valóban dinamikus egyensúly a természeti és a társadalmi, gazdasági rendszerek között a fenntarthatóságot biztosítja, ugyanakkor egy fenntartható struktúra létrehozása dinamikus egyensúlyt hoz létre, tehát kölcsönhatásban vannak egymással.

MC: Az emberi fejlődés szükségképpen felborítja az egyensúlyt? Vagy megfordítva a kérdést, a fejlődéshez szükséges-e feltétlenül az egyensúly felbomlása? 

HK: Az, amit eddig emberi fejlődésnek nevezünk, az bizony már felborította az egyensúlyt. Ez nem törvényszerű, hanem ezt az utat választotta az emberiség és egyre intenzívebben folytatja, annak ellenére, hogy a stratégia minden elemében bizonyítottan fenntarthatatlan. A jelenlegi társadalmi és gazdasági rendszerek nem kompatibilisek a létfenntartó rendszerrel, ezért borult fel az egyensúly. A valódi fejlődés nem borítja fel a dinamikus egyensúlyt, ahogy a természeti népek története bizonyítja. A természeti, tradicionális kultúrák eltűnését épp a dinamikus, vagy ökológiai egyensúlyi helyzet elvesztése okozta.

MC: A környezettel való kapcsolat mellett szintén fontos, hogy embertársainkkal is megfelelő viszonyban tudjunk egymás mellett élni. Ön hogy látja, milyen tendenciák vannak kialakulóban az egymással való együttélés tekintetében? 

HK: Ellentétes folyamatokat érzékelek. Részben erősödik az individualizáció, a hagyományos közösségek felbomlása, ugyanakkor egyre nagyobb igény van új kapcsolati formákra, közösségi létre. Az individualizációt a verseny téves értelmezése generálja: a nyugati típusú civilizáció szerint a természetben kegyetlen élet-halál harc van, és ez alapján a gazdaságban, társadalomban, munkahelyeken is ez alapján éljük meg a kapcsolatainkat. A természetben azonban nincs verseny, és végképp nincs harc, csupán éhes élőlények vannak, amelyek táplálkozni akarnak, és előbb-utóbb ezeket is megeszi egy másik élőlény. Nyilván egyik sem akar éhezni, ezért versengenek a vízért, az élelemért, és a szaporodás lehetőségéért. A bioszféra egy hatalmas, együttműködő szimbiózis, amelyben minden mindennel összefügg. Egyre több ember látja át ezt a jelenséget, és igyekszik megvalósítani a saját életében. 

MC: A munka-magánélet egyensúlyáról is sok szó esik manapság. Vajon valóban képes-e egyik terület a másikban felhalmozódott stresszt, negatív hatásokat ellensúlyozni, vagy – éppen ellenkezőleg – ezek összeadódnak egymással? 

HK: Az ember képes lenne arra, hogy önmagával is harmóniában, egyensúlyban éljen. Ez a környezetünkkel való harmóniának is az alapja. 

Az egészséges természet energiával tölt fel bennünket, tehát kölcsönhatásban vagyunk vele. Egy harmonikus, egészséges ember pedig nem menekül pótcselekvésekbe, agresszív magatartásformákba. „A boldog ember nem fogyaszt” – írja Beigbeder (2000) az „1999 Ft” című könyvében, ezért az a reklámok célja, hogy boldogtalanságban, irigységben tartsanak bennünket.

Azonban társadalmunkban csak kevesen igyekeznek tudatosan fejleszteni, megőrizni a belső harmóniát. Mintha tabu lenne önmagunk „fejlesztése”. Hatalmas energiákat fektetünk a gazdaság, a technológia fejlesztésébe, saját számítógépes rendszerünk hatékonyságára nem sajnáljuk a pénzt, azonban a személyes mentális és tudati hatékonyságunkkal szinte alig foglalkozunk. Hatékony és izgalmas módszerek állnak a rendelkezésünkre, csak jelenleg még kevesen ismerik fel ezek értékét és veszik igénybe őket. 

MC: A globális problémák közül Ön mit tart elsősorban megoldandónak, és milyen módon tudná elképzelni az ideális megoldásokat? 

HK: Elsősorban azt a gondolkodást kellene megváltoztatnunk, hogy tudásunkat és technológiánkat a gazdasági növekedésre koncentráljuk; helyette inkább a valódi fejlődést kellene megvalósítani. 

Talán a legsúlyosabb probléma a diverzitás jelensége (amely egyaránt érvényes a gazdasági, társadalmi, rendszerekre is, tehát a kultúrára, sőt önmagunk „sokszínű” egyéniségére is. Külön kiemelném a biológiai diverzitás rohamos csökkenése mellett a GMO fajok és azokból előállított élelmiszerek terjedésének a beláthatatlan veszélyeit.

A megoldás összetett: minden fajt védeni kell, nincs felesleges faj a bioszférában, még ha számunka haszontalan, vagy kellemetlen, káros, ronda is. Nyilvánvaló, hogy a felborult egyensúly miatt elszaporodott kártevőket ritkítani kell, de nem kiirtani. Tehát a természetvédelem nagyon fontos, és sokkal komolyabban kellene vennünk, mint ahogy azt a mindennapi életben gondoljuk és tesszük. A biodiverzitás a legfőbb bioszférikus és evolúciós érték, ez jelenti a mindenkori fejlődés alapjait, ezért a létező legkomolyabban kell vennünk. Ezért újra kell értékelni rendszerszemléletben a jelenlegi agrár-rendszereket, megvizsgálva, hogy mennyire harmonikusak, mennyire illeszkednek a természethez és mennyire szolgálják az emberiség egészségét, biztonságát. Sajnos, a modern agrárium a legnagyobb környezetszennyező gazdasági ágazat. Csak egy egészséges bioszféra képes alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, amely tény. Csak egy egészséges, dinamikus egyensúlyi állapotban élő természetben vagyunk képesek felismerni az egységben rejlő változatosság szükségességét, a másság szükségességét.

MC: Mit tud az egyes ember tenni azért, hogy a környezetünk a következő generációk számára is legalább a mostani színvonalon legyen élhető? 

HK: Nagyon sokat: mindennapi életvitelét, fogyasztási szokásait az ökotudatos, felelős értékrend alapján szervezze. Munkahelyén hasonlóan cselekedjen, döntéshozóként pedig a társadalmi felelősségvállalást (CSR) gyakorolja. Rengeteg döntést hozunk naponta: vásárolunk, szolgáltatásokat veszünk igénybe, intézményeket, közösségeket támogatunk, kultúrát és médiát fogyasztunk, utazunk – ez mind döntés. Van lehetőségünk ökotudatos és ökoellenes döntést hozni. Amit megtehetünk, azt tegyük meg. A környezetünk egészsége érdekében támogassuk a helyi gazdaságot, ökológiai gazdálkodásban megtermelt élelmiszert vásároljunk, ökoháztartást vezessünk, szelektív hulladékgyűjtéstől kezdve a „ne vásároljunk felesleges szemetet” megvalósításáig, illetve használjuk a közösségi közlekedési eszközöket, takarékoskodjunk minden természeti erőforrással, természetes anyagokból alakítsuk ki a szűkebb-tágabb környezetünket – szóval rengeteg lehetőség van, ezek az ismeretek hozzáférhetőek az interneten, de a személyes kreativitásunknak is nagy a szerepe. 

MC: És mit tehetünk az emberi kapcsolatok terén, hogy a társadalom a jövőben is élhető legyen? Vagy mennyire élhető most egyáltalán? 

HK: Társadalmunk tele van feszültségekkel, sajnos távol van a harmóniától. Nem tudunk valódi párbeszédet, konstruktív gondolatcserét folytatni, helyette vitatkozunk és győzni akarunk. Modern világunkban rendkívül hatékony kommunikációs eszközeink vannak, amelyek fejlesztésére óriási összegeket költünk. Emberi kommunikációnk azonban alacsony hatékonysággal működik, és ami talán a legproblémásabb, hogy önmagunkkal sem tudunk korrekt belső párbeszédet folytatni. Nincs időnk rá, folyamatosan menekülünk önmagunk elől. Önmagunkkal kell kezdeni: „Ha meg akarod változtatni a világot, először próbálj valamit jobbá tenni, megváltoztatni magadon. Ez segít megváltoztatni a családodat, a barátaidat, aztán így kell folytatni egyre nagyobb és nagyobb körben. Minden, amit teszünk, hatással lesz valamire és valakire.” (Dalai Láma)

A fejlődés végső soron a változás maga. De ez nem öncélú jelenség, hanem a harmónia, a kiteljesedés, a teljesség felé vezető út.

MC: Válaszait olvasóink nevében is nagyon köszönjük.

Magyar Coachszemle

Töltse le most legfrissebb lapszámunkat!


PDF formátum   1 190 Ft

Egészség
ISSN 2063-6679