Manapság egyre többen vesznek igénybe a jobb munka- és sportteljesítményhez hozzásegítő szakembert – coach-ot, pszichológust, esetleg jógaoktatót. A jobb erőben levő, koncentráltabban „dolgozó” sportoló sokkal esélyesebb, mint kevésbé felkészített/felkészült ellenfele. A koncentráció végletekig történő megteremtése és megtartása a felkészülés egyik záloga. A koncentrálás képességének megteremtéséhez megfelelő jóga gyakorlatok elsajátításán keresztül is vezethet az út.

Mindez nem csak a sportra érvényes. Párhuzam vonható a vezetői/munkavállalói- és a sportteljesítmény között.  Tanítványaim közül vezetők sokasága bizonyíthatja a jóga áldásos hatását: elsősorban a kiegyensúlyozott testi, lelki, szellemi állapot megteremtése; a koncentráció javítása; nem utolsósorban pedig a nyugodt alvás révén.

Coaching és jóga - A jóga mint a coaching egyik lehetséges eszköze?

Könnyű dolgom van az írással, hiszen a jóga és a coaching egyaránt közel állnak hozzám. Azt vettem észre, hogy a coach-ok közül sokan jógáznak, és ennek a dolognak szeretnék végére járni ebben a publikációban. Én magam 24 éve rendszeresen művelem, 4 éve pedig tanítom is a jógát.

Jóga a sportban/munkában: a koncentráció megteremtése 

Némileg más összefüggésben, de találkoztunk már a sport és a coaching kapcsolatával (lásd pl. Sárvári, 2008). Én azonban most kifejezetten egy „sport”-ra, a jógára szeretném felhívni a figyelmet. A jóga alkalmazása ugyanis többek között segít megteremteni a koncentrálás magasabb fokát; megerősíti belső erőnket; fegyelmezetté tesz; segít az önbizalom, a csapatszellem és a motiváció kialakításában.

Talán kevésbé ismert tény, hogy a sportban az utolsó perceken/pillanatokon nagyon sok múlik. De így van ez a munkában, az életben is. A magyar sportban sajnos elég gyakori, hogy a keservesen megszerzett előny, biztosnak látszó győzelem a meccs végén pillanatok alatt elillan. Csapatunk, versenyzőnk leereszt, szellemileg elfárad, nem képes tovább koncentrálni. Ezért egyre többen vesznek igénybe a sportteljesítményhez kifejezetten hozzájáruló szakembert – coach-ot, pszichológust, jógaoktatót, stb. A londoni olimpia eredményeihez már komolyan hozzájárultak munkájukkal. A nagy sportesemények döntőire gyakran mondják, hogy itt már csak az számít, fejben ki a jobb. Technikailag, játéktudásban nincsenek komoly különbségek. A jobb erőben levő, koncentráltabban „dolgozó” sportoló sokkal esélyesebb, mint kevésbé felkészített/felkészült ellenfele. A koncentráció végletekig történő megteremtése és megtartása a felkészülés egyik záloga. A koncentrálás képességének megteremtéséhez megfelelő jóga gyakorlatok elsajátításán keresztül is vezethet az út.

A 2010-es futball világbajnokságon például a német csapat teljesítményének egyik titka a csapattal dolgozó jógaoktató, Dr. Patrick Boome volt, akinek a koncentráció, a belső erő, az önbizalom és a motiváció megteremtése mellett a fizikai fáradtság és a stressz csökkentése is feladata volt.1

Mindez nem csak a sportra érvényes: komoly párhuzam vonható a vezetői/munkavállalói- és a sportteljesítmény között.  Tanítványaim közül vezetők sokasága bizonyíthatja a jóga áldásos hatását. Elsősorban a kiegyensúlyozott testi, lelki, szellemi állapot megteremtése; a koncentráció javítása; nem utolsósorban pedig a nyugodt alvás révén. Szerencsére a munkahelyekre is bekerül lassan a testmozgás: az irodai jógáról született már magát „túlélő kézikönyvként” aposztrofáló mű is (Frideberger, 2006).

Ráhangolódás 

Miközben szemben ülök a coachee-val, gyakran az jár a fejemben, hogyan tudnám magam az ő helyébe helyezni, ami valljuk be, nagyon nehéz. Elegendő csak a nemi, életkori és egyéb különbségekre gondolni. Amikor belépek egy jógaterembe, felmérem a jelenlévők energiaszintjét, tudását, és ezt megpróbálom szintetizálni. Olyan gyakorlatokat végzünk, amit mindenki a maga tudása, alkata szerint képes elvégezni. A coaching ülések elején valami hasonló zajlik: felmérem az ügyfél energiaszintjét, szellemi, fizikai állapotát, és megpróbálom emelni, ha lehetséges. Ha nyolc-tíz megfeszített munkaóra után találkozunk, egész más a dolgom, mint egy „kellemes” délelőtti ülésen. A jóga még élő nagy tanítója, B. K. S. Yyengar (2010) szerint „a tanár az, aki lemegy a tanítványok szintjére és aztán lépésről lépésre építi fel őket.” 

Támogatás

A coaching sok definíciója közül az ügyfelet támogató szerep megvalósítása számomra az egyik legfontosabb. A jógaoktató ugyanezt teszi: tanítványát fizikailag, mentálisan, képességeinek és adottságainak megfelelően támogatja, türelmes és toleráns is egyben. Mindig megerősíti abban, hogy ura saját testének, szellemének, és ne akarjon másra hasonlítani. Mégis, a gyakorlatok végrehajtása során mindig egy kicsivel legyen jobb, mint előzőleg, folyamatosan keresse a korlátait, és lépjen túl rajtuk! Iyengar (2010): „Segítsd elő a tanítványok fejlődését. A tanár kötelessége, hogy a különböző egyének testének és elméjének egységét segítse elő.”

Felkészültség

Az az oktató, aki felkészültség nélkül tanít, erkölcstelen. Az oktatónak sokkal többet kell dolgoznia (magán), mielőtt tanítani kezdene. Azok, akik valamit mondanak, de mást csinálnak, hiteltelenek, nem kapják meg a jóga méltóságát. 

Az én oktatói „10 parancsolatom”:

  1. Legfontosabb dolog a hitelesség. Ne csak jógatanár legyél, amikor oktatsz, hanem élj is a jóga tanítása szerint a hétköznapokban! Mutass jó példát, hogyan is kell ezt a nagyszerű dolgot megélni! 
  2. Ismerd az ászanák végrehajtását: milyen gyógyító hatással szolgálnak, hogyan lélegezzünk, hova fókuszáljuk az elmét, mikor melyik energia központ aktiválódik, milyen energiagátak győzhetők le általuk, és mely esetekben nem tanácsos végezni őket!
  3. Rendelkezz a szükséges anatómiai ismeretekkel, ismerd fel, ha valaki „nehéz eset”, vagy hirtelen rosszulléte támad! Tudd az ilyenkor szükséges tennivalókat!
  4. Ismerd a jógaterápiás módszereket  ahhoz, hogy azok számára is tudj gyakorlatokat összeállítani, akik valamilyen betegségben szenvednek. Vigyázz a tanítványaid egészségére, mindig tudd, van-e valakinek egészségügyi problémája!
  5. Érezd meg az egyén, a csoport gyakorlottsági-, energiaszintjét, intuitív módon annyit adj át, ami számukra befogadható és fejlődésüket szolgálja!
  6. Tervezd meg az óra anyagát, ám ne ragaszkodj hozzá feltétlenül, érezd meg, ha valami mást igényel az egyén, a csoport, tudj rugalmasan változtatni!
  7. Legyél pontos, érkezz előbb, mint a többiek, készülj fel az órára! Ügyelj a tisztaságra, a jó levegőre, a kellemes hangulatra, a terem berendezésére!
  8. Ismerd meg a tanítványaidat/vendégeidet, tudd a keresztnevükön szólítani őket! Igyekezz mindenkivel jó kapcsolatba kerülni, ugyanis az elégedett ügyfél visszajön legközelebb is! Legyél közvetlen, de sosem tolakodó, inkább tarts három lépés távolságot!
  9. Tanítsd meg viselkedni őket, ne zavarják a többiek gyakorlását váratlan dolgokkal!
  10. Tanulj életed végéig, fejleszd a tudásod! Szakmailag légy mindig felkészült!

Tudatosság 

A jóga rendszeres gyakorlása a következő eredményeket hozhatja ki belőlünk:

Megemelkedik tudati szintünk, észrevesszük, hogy tudatosan keressük a pozitív szituációkat. Egészségesen éljük az életet, megtanulunk tudatosan dolgozni, tanulni, pihenni. Nagyon fontos a kreatív hobbi, a megfelelő érdeklődési kör, az önkifejezés megtalálása. Éljük meg a pillanatot, a flow élményét! A jóga hozza magával az egészséget, ami záloga az üzleti sikernek is: rendszeres mozgásra, egyenes testtartásra nevel; kiegyensúlyozott, testreszabott (értsd: egészséges) étkezésre állsz át - szinte automatikusan. A tisztító légzés- és egyéb technikák alkalmazása segít a méreganyagok eltávolításában, a test, a lélek és az elme (tudat) feletti uralom megteremtésében. A stresszoldó testhelyzetek alkalmazása ellazít, meditálással pedig megtalálod a belső ÉN nyugalmát. Elegendő pihenést, feltöltődést, elcsendesedést fogsz tudatosan beiktatni az életedbe.

Rendszeresség

Amikor jelentkeztem indiai jógamesteremnél az oktatói tanfolyamra, első kérdése az volt, hányszor jógázom egy héten. Nagy magabiztosan közöltem: háromszor, ötször. „Az nem jóga!”  Hát mi az? „Naponta és legalább kétszer: reggel és este!”  Nem kell azonnal megijedni, azóta azt is megtudtam, ezek azért nem 2 x 1,5 órás gyakorlások, hanem inkább a napi rutin – időben még kezelhető - részei.

Én az európai szemlélet híve vagyok, kevesebb spiritualitás, annál több tudatosság. Óriási tévedést szeretnék eloszlatni: a jóga nem kacifántos tornagyakorlatok sorozata! A maga szintjén bárki tud jógázni, aki csak kicsit is egészséges. A túlsúlyosaknak remek fogyókúra is. 

A jóga a test edzésével kezdődik, és a tudat legyőzésével végződik.

A jóga célja

A jógáról, akár a coachingról, sokan, sokféleképpen gondolkodnak, sokféle ágát művelik. Én Godfrey Devereux (2000) gondolatait tartom magamhoz közelieknek. 

Mára a jóga lett az egyik legnépszerűbb testedzési forma. Ennek egyszerű a magyarázata: olyan testrészeket is megmozgat, amelyre más divatos tréningek nem képesek. Megtornáztatja minden izmunkat, élettel tölti meg minden szervünket; átmossa és kitisztítja véredényeinket; megnyugtatja, és kisimítja idegrendszerünket, erősíti csontjainkat; javítja a testtartást; megfiatalítja a bőrt; rohanó világunkban kitisztítja és megnyugtatja az elmét, összpontosításra nevel, energiát termel…

A jóga célja a belső béke, a harmónia megtalálása. Az élethez való hozzáállás tudománya. Több ezer éve csiszolt problémamegoldó rendszer. Komoly és sokrétű tudás- és gyakorlatrendszere pontos útmutatást ad, hogyan zabolázzuk meg csapongó gondolatainkat, hogyan iskolázzuk a tudatot, hogyan pihenjük ki napi küzdelmeinket. Kitartó gyakorlással tudatosíthatjuk, és megváltoztathatjuk szervezetünk energia- és információtartalmát, azaz biokémiai folyamatait, melyeket mi gondolatoknak, vágyaknak, érzelmeknek, emlékeknek, ösztönöknek, hiedelmeknek élünk meg. 

A jóga szerint a bennünket körülvevő világ csupán belső énünk tükröződése.

Nem szeretek nagy szavakat, kategorikus kijelentéseket használni. Így csak annyit állapítson meg a kedves olvasó, vajon az ötezer éves jógának van-e valamilyen köze a coachinghoz?

Hivatkozások

1 lásd:
http://diana-yoga.de/2010/07/nationalelf-yoga-fussball/
http://www.netzathleten.de/Sportmagazin/Star-Interviews/Yoga-fuer-die-Nationalmannschaft-Interview-mit-Dr-Patrick-Broome/3261261610274233258/head11

Jegyzetek

  • B.K.S. Iyengar 50 arany szutrája jógaoktatóknak. Yoga Rajasya: Vol. 17. No. 2. 2010 Fordította: Répássy Erika
  • Godfrey Devereux: A jóga alapjai, 15 perc jóga. Bioenergetic Kiadó, 2000
  • Julie Frideberger: Jóga az irodában. Budapest: Anonymus, 2006
  • Sárvári György: A belső harcos útja. Budapest: Sanoma, 2008

Marjai László

Kezdő építészmérnökként indult, a szamárlétrát végigjárva közgazdászként gazdasági vezérigazgató helyettes lett az egyik legnagyobb hazai építőipari cégnél. Munkájában integrálni tudta a mérnöki és a gazdasági gondolkodást. Coach-szemléletű vezetőként igyekezett nagyfokú önállóságot biztosítani kollégáinak. Később olyan tevékenységet keresett, mely tükrözi gondolkodását, életvitelét: ezt a coachingban találta meg, amit a jóga nagyszerűen kiegészít. 
Elsősorban vezetőkkel, tudatos stressz-kezeléssel, a megteremthető munka-magánélet egyensúlyával foglalkozik. Az ICF-nek tagjaként non-profit szervezeteknél önkéntes coachingot vállal.