Amikor Peter Szabo január 22-én, délután kettő körül megkért minket, a coach-közönséget a Gerbeaud-ház egyik konferenciatermében (addig angol volt a nyelv Werner Vogelauer miatt), hogy beszéljük meg a szomszédunkkal, hogy még mi mindenre számítunk a reggel óta tartó, egynapos tréningen (?), konferencián (?), csodán (?), akkor először az volt a konszenzus a szomszédommal, hogy ez már a hab a tortán. Mert hogy már a torta nagyjából megvolt, minden, ami jön, plusz, ráadás. Azután szomszédom mondta, hogy nem szereti a tortát, legyen inkább cseresznye… Ennyit a címről.

 
Jól indul ez az év a magyar coach-univerzumnak abban a régiójában, amellyel én találkozom. Ha ilyen lesz az év többi része is, akkor a “jó (coaching) év” név az egész évre igaz lehet. Volt már két remek Noble Manhattan est, egy érdekes ICF évadnyitó piknik, január 22-én, ez a Business Coach Exclusive, január 24-én Solution Surfers nap (Hankovszky Katival és Peter Szaboval), utána Daniel Meier (szintén SolutionSurfers alapító) lefordított team-coaching könyvének bemutatója, január 25-én Horváth Tünde előadása, és február 5-én az idei Coaching Konferencia, többek között F. Várkonyi Zsuzsával és a Momentán társulattal. Akarhat-e ennél valaki többet?
 
Business Coach Exclusive – ez volt a meghívón január 22-én, Komócsin Laura volt a házigazda és gondolom az éceszgéber is. A Business Coach Kft. csapata felelt a zökkenőmentes lebonyolításért.
 
“Exclusive”-vá alapvetően a két meghívott master-coach tette, akik egyébként jól ismerik egymást, és itt ennek is volt (pozitív) szerepe. Mindketten jól ismertek Magyarországon, mindkettőnek jelent meg magyar nyelven is könyve, mindketten dolgoznak is időnként Magyarországon. Tanítanak, előadásokat, workshopokat, tréningeket tartanak, és segítenek vezetőket jobbá, hatékonyabbá válni.
 
Egy úr Bécsből, Werner Vogelauer és egy úr Svájcból, Peter Szabo. Igen, ha valaki nem ismeri, utóbbi úr magyar származású, de már kint született és remekül beszél magyarul, a saját részét és coachingját magyarul vezette. Werner az angolt választotta közvetítő nyelvnek.
 
A nap konstrukciója klasszikus felépítésű volt, mindkét master-coach egy-egy prezentációban megismertetett minket egy-egy gondolatcsokorral, általa éppen most fontosnak tartott részlettel, ami hasznos lehet a jó coaching szempontjából. Ebből személyes benyomást kaphattunk gondolkodásukról. Ezután mindketten egy-egy 30 perces minta akvárium-coaching folyamatot tartottak egy – előre kiadott kérésre jelentkező – önkéntes ügyféllel. A délelőtt Werneré volt, a délután Peteré.
 
Nekem – és végül is itt az én “filmemből” játszok be részleteket – ennek a hamburgernek a közepe tetszett a legjobban. Az volt a csúcs, amikor a két prezi+coaching között a két – amúgy sok mindenben nagyon hasonló és sok mindenben nagyon különböző – coach egy kb. 40 perces kerekasztal-beszélgetésben a szokásos “sztenderd” tréning-kérdésekre válaszolt. Többnyire rendkívül érdekfeszítően és néhányszor még nekünk is meglepőeket mondva, akik ezeket a kérdéseket és rájuk mindenféle válaszokat már sokszor hallottunk – majd meglátjátok ti is mindjárt…
 
A két prezentáció – fontos, nem PPT, hanem a flipchart és élőbeszéd varázsa(!) - elragadó volt, de az a kereteket feszegetné, ha abba akarnék belemenni. A két coaching-folyamat, nos, nehéz róla beszélni a tartalom legalább néhány részlete nélkül, azt meg professzionális titoktartásunknak kell öveznie.
 
Marad ez a bizonyos kerekasztal-beszélgetés, amit egy angolul remekül tudó újságíró-coach moderált, aki nagyon szellemesen gyakorlatilag az összes olyan kérdést feltette Wernernek és Peternek hol egyszerre, hol egyenként, hol egyiküknek, vagy másikuknak címezve, amelyeket egy normál coaching-training folyamán az ember feltesz. Az, hogy ezeket ilyen szépen összeszerkesztette és természetesen kiegészítette és fűszerezte egyéni ízekkel, kis történet-bonbonokkal is, felkészültségét, lélekjelenlétét és kiváló tempóérzékét dicsérte.
 
Ebből a beszélgetésből szeretnék felidézni pillanatokat, amennyire lehetséges, hűséges krónikásaként az eseményeknek, elhangzottaknak.
 
Az első kérdéshez mégis idéznem kell valamit Werner délelőtti prezentációjából. Először a négy legfontosabb ügyfél-oldali előfeltételét sorolta fel a sikeres coachingnak:
  • Experience (tapasztalat, amire építeni tud)
  • Self reflection (önreflexiós képesség)
  • Readiness for learning & changing (késznek kell lennie a tanulásra és változásra)
  • Self responsibility (felelősséget kell tudnia vállalnia magáért)
Tehát a kerekasztal első kérdése olyasmi volt, hogy:
“Mi van akkor, ha az ügyfél nem a “tökéletes ügyfél” és mondjuk nem eléggé motivált, nem rendelkezik elég önreflexiós képességgel és nem igazán akar felelősséget vállalni magáért?”
Peter: “Nagyon egyszerű. Interakciós szempontból, az egyetlen, amit meg tudok változtatni, az az én saját percepcióm/felfogásom az ügyfélről… ha nem sikerül megváltoztatnom a saját felfogásomat róla, akkor nincs jogom vele dolgozni…” 
További kérdésre: “Szóval mindig képes vagy bízni abban, hogy az ügyfél képes megtalálni a megoldást?” 
Peter azt válaszolta: “… és ha nem, akkor nincs jogom dolgozni vele”.
Kérdés: “Valaha utasítottál vissza ügyfelet?” 
Peter: “Ha úgy találom, hogy nem vagyok a tökéletes erőforrás számára a céljának az elérésében, akkor a következő 5-10 percet azzal töltjük, hogy ki lehetne jobban alkalmas, megfelelőbb, hogy segítsen neki.”
Kérdés: “Itt most két szakértő van velünk… mit gondoltok egymás módszeréről?” 
Werner: “Lényegében amit én csinálok, alapelveiben nem különbözik a rövid (brief) coaching alapelveitől, talán annyi a különbség, hogy etikai szempontból fontosnak tartom, hogy az ügyfél tudatosságának a folyamatosságát, azt, ahogyan valóban változik, is kövessem. Ez nem ellentétes azzal, amit a brief coach csinál. Talán ez az ügyfél tudatosságának a követése, ez a második elem, ami egy különbség.”
Peter (egy kis gondolkozás után): “Mi sokszor beszélgettünk, dolgoztunk együtt, talán már 15 éve és itt most szeretnék valamit megemlíteni Werner munkájával kapcsolatban, ami a legmélyebb benyomást tette, teszi rám, ahogy logikus, rendszeres, tudásalapú konstrukciót alkot… gyönyörű azt látni, hogy valaki, mint Werner, képes arra, hogy elemezze egyidejűleg – szóval van egy belső folyamat, hogy ellenőrizzen lehetőségeket, modelleket használva – miközben teljesen kapcsolatban tud maradni az ügyféllel. Ha most megkérdeznénk erről az előbbi coachingról, nyilvánvaló volt, hogy teljesen jelen volt és egyidejűleg – miközben csinálja ezt a két dolgot – nagyon határozott, stratégiai döntéseket hoz, hogy hogyan legyen hasznos. Engem ez mélyen megérint.”
Kérdés: “A régi kérdés: vajon a coaching az művészet, vagy tudomány?”
Peter: “Insoo Kim Berg, aki az egyik alapítója a brief coaching megközelítésnek, 35 éves munkája után egy bécsi konferencián azt mondta: “Talán elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, amikor elhagyhatjuk a tudományos szakácskönyvet és elkezdhetünk művészekké válni abban, amit csinálunk. Talán 7 éve volt ez. Nem tudom, azt remélem, hogy közelebb kerültem a művészhez. Lassan, de biztosan, ez a legjobb reményem.”
Werner: “Érdekes kérdés, de nem könnyű ilyen röviden megválaszolni. Azt hiszem, én szerepek között ugrálok: azt hiszem, a művész és az udvari bolond között, és a tudós és a praktikus ember között. Én mindig figyelek a polaritásokra, amikor az ügyfél valamit csinál, nekem figyelnem kell az ellenkező polaritásra is.“
Kérdés: “Egy Németországban dolgozó tudós pszichológus barátom szerint sok pénzre és legalább 25 évre van szükség, hogy az ember igazán kiválóvá válhasson. 10 évre van szükség az egyetemen való kemény tanuláshoz és aztán 15 év gyakorlatra, hogy a tanult dolgokat mind el tudjuk felejteni és a szükséges képességek most már mintegy második természetévé válhassanak az embernek. Hogyan fogalmaznátok ezt meg a coachingban? Tegyük fel, hogy én a világ legrosszabb coacha vagyok. Mennyi időre lenne szükségem, hogy elsajátítsam egy jó coach képességeit?”
Werner: “Gondolkozom. Lehet, hogy valakinek elég néhány hónap, aki például olyan sok integritást, OK-attitűdöt, nyitottságot, orientációt, attitűdöt hoz magával, amelyek szerintem alapvető képességek a coach számára és valakinek meg egy élet kell hozzá, vagy az se elég. Azt tapasztalom a tanfolyamaimon, tréningjeimen is, hogy vannak, akik rögtön közeli kapcsolatba tudnak kerülni azokkal a dolgokkal, amelyek alapelemei a coach-csá levésnek. Néha pedig látok embereket, akik erősek, akik tényleg keményen dolgoznak, de nem érzik meg, nem tudnak belelépni abba a mentális állapotba, nem képesek magukévá tenni azt az attitűdöt, a mintákat, amelyek a jó coachot jellemzik. Számomra a „coaching-minták” olyasmiket jelentenek, mint nyitottság, ügyfélorientáltság, ha ezek nem teljesülnek, az nem jó coaching.”
Peter: “Két dolog jut eszembe, ami adhat némi reményt. Az egyik az, hogy van egy tanulmány, amely tapasztalt és kezdő coachokat hasonlít össze. A tanulmány a coaching hasznosságát hasonlítja össze, mégpedig az ügyfelek szempontjából. Érdekes, hogy a kezdő coachok csekély mértékben, de határozottan (slightly but significantly) megkülönböztethető mértékben hasznosabbak voltak a vizsgálat szerint (nagy nevetés – a szerző)”
Kérdés: “Hogyan lehet megkülönböztetni egy kezdő coach és egy mester coach teljesítményét? Miből tudjátok megmondani ezt a különbséget egy konkrét ülés alapján? És nem a díjról beszélek.”
Werner: “Az egyik legfontosabb különbség, hogy a kezdő coach módszerekben gondolkodik. Módszer, módszer, módszer. Amikor kezdődik a kurzus, amit tartok, megkérdezem, mit akarnak tanulni? Módszereket. Nekem pedig a legfontosabb az attitűd, a módszer követi az attitűdöt, háttérben van. A mester és a kezdő coach közötti különbség abban mutatkozik meg, hogy a mestercoach “száll a helyzet felett” (flying over the situation). Ez egy igazi finom érzés: átérezni az egész helyzet komplexitását. Nem szemezgetni a helyzet egyes jellemzői között, hanem egyszerre látni, reagálni az egész helyzetre.”
Peter: “Visszatérek arra a beszélgetésre, amit az ebédszünetben folytattunk Wernerrel. Két ember, körülbelül egyidősek és kérdezik egymástól: “hogy vagy?” A mindennapi témák mellett a főszerepet ebben a beszélgetésben az a rész kapta, hogy mennyire hálásak vagyunk a sorsnak, hogy oly sok örömben van részünk, miközben mindkettőnk azt a munkát végzi, amit választottunk, és annak ellenére, hogy ez persze azért munka, fáradtság is, mennyi örömet kapunk tőle és a másik dolog, hogy ahhoz képest, amikor fiatalok voltunk. Én annyival több energiát kapok attól, hogy ilyen régóta csinálom ezt. Ma talán mind a ketten több órát dolgozunk, mint korábban, de sokkal kevesebb, nem, szinte teljesen erőlködésmentesen. Öröm és hála a munka, az erőlködés helyett. Talán ez a különbség.”
Werner: “Talán ezt lehetne a Csíkszentmihályi-féle flownak nevezni. Szinte észre se’ veszi az ember, hogy repül az idő. Én tudok 8 órát dolgozni 6 ügyféllel, és nem vagyok fáradt.”
Peter: “Éppen ellenkezőleg: és te éppen mondtad, hogy egy hosszú munkanap után, 6-8 coaching ülés után szinte frissebben érzed magad, mint előtte. Ez tényleg csodálatos.”
Kérdés: “Tehát a coaching jó anti-aging eszköz is (nagy nevetés – a szerző)?”
Peter: “Ez talán nem is a coachingtól van. Lehet, hogy ez attól van, hogy érintve vagy. Bevonódsz abba, amit csinálsz, megtalálod azt, amit tényleg nagyon szeretsz csinálni igazán belülről, a szívedből, ez lehet akármi. Ha ezzel a nyugodt, komfortos, magabiztos örömmel teszed, akkor ez egy energia-forrássá tud válni.”
Werner: “Ha továbbmegyünk ebben egy példával. Az ügyfél mindig két szinten dolgozik, mond valamit és én nem tudom, mi az, amit ért azon, amit mond. A háttérben lévő dolgok, amit nekem interpretálni kell, ami esetleg valami egészen más, mind amit mond. Nehéz… Előfordul, hogy visszafogja magát, és nem mondja azt, amire igazából szüksége van.“
Peter: (ironikusan) “Tehát mi tényleg nehéz munkával keressük a kenyerünket.” (nagy nevetés – a szerző)
Kérdés: “Lehet, hogy ez a kérdés irreleváns. (Itt látni kell Petert, aki mindent lereagál, odakapja a fejét, kicsit mosolyog, és jelzi, hogy nem érti, hogy lehetne bármi is, ami valakinek eszébe jut az adott pillanatban, irreleváns?!) Tegyük fel, hogy az előző évben coacholtatok 500 órát. Mennyire lehet ezek közül azt mondani, hogy mesterszinten volt, amit egy kezdő coach nem lett volna képes megcsinálni?”
Werner: “ Ez nem annyira az órák számától függ, inkább attól, ahogy dolgozol és ahogy erre reflektálsz. Gyakran látom, hogy a coach dolgozik és reflektál arra, amit csinált. Elmegy szupervízorhoz, vagy egy másik coachhoz ügyfélként. A reflexió azt jelenti, hogy én mindig elgondolkozom azon, amit csináltam és végig kell gondolnom a helyzetet, hogy ez jó volt, vagy úgy találom, hogy itt volt valami, amit máshogy is lehetett volna. Azt gondolom, hogy minden helyzetben kell tudnom kettőnél több variációt. Ha ez megvan, nem tudok “beragadni”. Ha csak egy elképzelésem van, és az nem működik, akkor be tudok ragadni… és a gyakorlattal van bizalmam magamban, hogy ha van egy variáció és van egy kis időm, akkor jönni fog a második és a harmadik is… ezt adja az önbizalom… de ez mind a reflektálásból, a tapasztalatból jön.”
Peter: (Itt visszatér a kérdéshez – a szerkesztő) “Azt mondtad, hogy ez a kérdés irreleváns, miért is mondtad? (Ezzel kicsit zavarba hozza a kérdezőt, de azután meg is menti – a szerző). Tehát: szeretnél egy választ kapni? Egy nagyon világos statisztikailag korrekt választ fogsz kapni. Van egy céges coaching-ügyfelem, aki néha megkér engem, hogy tartsak egy-egy coaching-napot reggel 8-tól délután 5-ig, minden órában, 10 perces szünetekkel. Akinek van valami megbeszélnivalója, odajön. Imádom ezeket a napokat, különösen akkor, amikor előző este szólnak, hogy holnapra szeretnék. Általában tud lenni 12 coaching ülés egy nap alatt… és a nap végén, statisztikailag jó esély van rá, hogy volt 2-3 igazán magasan szálló. A többi az csak, mondjuk úgy, “normál” munka… de annál a párnál érzed, hogy volt egy igazi egyszeri ajándék, valami különleges, ajándék mindkét fél számára, hogy létrejöhetett egy olyan beszélgetés két ember között, amiről érzitek mindketten, hogy csak akkor és ott jöhetett létre.  Szóval három, két-három eset a tizenkettőből.”
Kérdés: “Mi a fontosabb? Magabiztosnak lenni a ti saját coaching-képességetekben, vagy bízni abban, hogy az ügyfélnek megvannak az erőforrásai, hogy megoldja a saját problémáját vagy bízni a coaching folyamatban, hogy valahogyan hasznos lesz mindkettőtök számára?”
Werner: “Mind a három elem fontos, de nekem az az első, hogy bízom benne, hogy kompetens vagyok. Hogy fogok tudni ezzel dolgozni, van tapasztalatom. A következő lépés a bizalom, hogy az ügyfél – én gyakran mondom, hogy az első pont, hogy én szeretem az embereket, ez az egyik legfontosabb. Ha szeretem az embereket, akkor lelkesedéssel tudok hozzáállni a helyzethez. A tapasztalatom az, hogy az erőforrások, a tudás adva van. A legtöbb ember akar változni és nyitottan lép bele a coaching-helyzetbe. A coaching-helyzetben lehetőség van a játéktér szélesítésére: O.K., te képes vagy, és én segítek neked. És a harmadik természetesen, hogy megbízok a coaching folyamatban is.”
Peter: “Amikor beszélünk a coaching öröméről, a jó hír az, hogy a bizalom a folyamatban jön az ülések számának növekedésével. Ez egyszerűen történik. Egyre többször csinálod, egyre nagyobb bizalmad lesz benne, mert egyre több jó tapasztalatot gyűjtesz össze, amikor jól ment és elég hasznos is volt. Nekem hátrányom van ahhoz képest, amit hallottunk az előbb. Már mondtam, hogy én mennyire nagyra értékelem azt, amire Werner képes. Tudom, hogy én azt nem tudom: nekem sokkal kevesebb bizalmam van a saját képességeimet illetően, hogy ehhez közel tudjak kerülni. Ezt azzal kompenzálom, hogy nekem sokkal nagyobb bizalmam van az ügyfélben.” (nagy nevetés – a szerző)
Kérdés: “Egy egyszerű kérdés: milyen hosszú nálatok a leghosszabb és a legrövidebb coaching-ülés?”
Werner: “20 perc. És 3 óra.”
Peter: “2 óra és 5 perc… “Dad, can you please coach me”, you can google it, it was with my daughter… (http://www.solutionsurfers.com/pdf/DadCanYouCoachMe.pdf)
Kérdés: “Ez jól megágyaz a következő kérdésnek: előfordult-e, hogy valamelyik kedvenc coaching-módszer nem volt sikeres családi körben? Próbáltál valamit csinálni a feleségednek, a gyerekednek és nem sikerült.”
Werner: “Ez nem lehet téma családi körben, ez nem lehetséges.”
Kérdés: “Soha nem használtad ilyen körben?” 
Werner: “Ez nem lehetséges, mert én része vagyok a játszmának.”
Peter: “Én is nagyon óvatos voltam a kislányommal. Nagyon nyilvánvaló volt, hogy pontosan tudja, mit akar. Ugyanez igaz barátokkal. Nagyon nehezen vagyok rávehető. Ez nem fair, nem professzionális, nem etikus, hogy használjuk akármelyik eszközt ebben a körben. Ha hibázok, a feleségem nagyon világosan tudja ezt jelezni. Emlékszem, amikor a gyerekek még kicsik voltak, jöttem haza valamilyen workshopról és a feleségem – tudjátok - a gyerekek, minden, egyszerűen akkor, ott éppen túl sok volt, és mondta, hogy ez kibírhatatlan, ki fogom lőni őket a Holdba és erre én kérdeztem egy coaching kérdést, ami tökéletesen logikus volt, azt mondtam: ‘Biztos nem volt egyformán rossz az egész héten, mikor volt néhány pillanat, amikor egy kicsit jobb volt?’ (nagy nevetés… - a szerző).  Erre ő: ‘Nézd, én férjhez mentem hozzád, ha szükségem lesz egy coach-ra, szólok…’”
Kérdés: “Megengeditek-e magatoknak néha, hogy tanácsot is adjatok? Mekkora része nevezhető a coaching-üléseknek tiszta, 100%-os coachingnak? Vagy megengeditek magatoknak, hogy néha egy kicsit egy mentor, vagy tanácsadó, terapeuta szerepében szólaljatok meg? Ha lehetne százalékosan…”
Werner: “Etikai szempontból, nekem, azt mondom, hogy 100 százalékban. De tudom, hogy ez mindig, minden egyes ülésen nem lehetséges. A töréspont nekem az első és a második pont között ott van, hogy ha egyértelmű, hogy az ügyfélnek tényleg fogalma sincs valamiről, próbálja innen, onnan, nem megy. OK, ekkor megkérdezem: akar-e ezen a ponton tanácsot kapni? Arra azonban vigyázok, hogy kettőnél mindig több lehetőséget említsek meg, 3-4, nem túl sokat, hogy el tudjon kezdeni gondolkozni rajtuk. A fontos pont, hogy képes legyen belehelyezkedni a megoldások terébe, de az is fontos, hogy ez egyben a kétségeit is megmozgassa. Tehát, alap az, hogy én nem szeretem a tanácsadást, a mentoringot a coaching-ülésen, de nekünk az a feladatunk, hogy a helyzetet az ügyfél szempontjából nézzük. A lényeg az, hogy elkezdjen tudni gondolkozni a lehetőségeken és az azokból következő akcióterveken.”
Peter: “Egyetértek könnyen 100%-ban ezzel. Persze a tapasztalattal, a küzdelmünk ezzel … emlékszem az elején annyira nehéz volt, hogy ne legyen ötletünk, ne adjunk tanácsot… talán az egyik “trükk”, amivel ma már rendelkezünk az az, hogy egyszerűen várunk, amikor az ügyfél azt mondja, hogy ‘nem tudom’… ez ilyen egyszerű… mert ha azt mondja, hogy ‘nem tudom’, én pedig várok, semmi nem jön tőlem, akkor – mivel ő fizet – kénytelen felelősséget vállalni a helyzetért, látja, hogy ‘ez a fickó itt nem fog csinálni semmit’, szóval várni kell arra, hogy előjön valamilyen ötlettel…”
Kérdés: „És ha nem?”
Peter: “Majd felhívlak, jó?”
Werner: “Egyetértek, természetesen én is várok először, például 10 másodpercet. 10 másodperc csend ilyen helyzetben igazán hosszúnak tűnik azt ügyfélnek, persze nekem nem. (nevetés – a szerző) Ez különbség, ilyenkor az ügyfél megismétli a célt, vagy megismétli azt, amiről éppen beszélt, és gyakran megy tovább.”
Peter: “Nagyon tiszteletteljes módja annak, hogy ne hagyjuk az ügyfelet lógni a semmi felett, és egy nagyon erős módja, hogy ha a coach az ügyfél szavaiból indul ki, ami már korábban is jött az ügyféltől. Ez egy nagyon kedves és baráti emlékeztetés arra, hogy ez az ügyfél témája, az ő általa behozott tartalom fog fontos szerepet játszani a továbbiakban is…” 
Kérdés: “Az egész világon sok pszichológus kezd el coaching munkát is végezni. Szerintetek mennyire nehéz egy pszichológusnak, vagy egy terapeutának elfelejtenie, amit korábbi tanulmányaiból és gyakorlatából hozott és coachként működni?”
Werner: “Számomra a coaching megközelítés két gondolkodás kombinációja, az egyik a szervezeti, gazdasági, a másik pedig a pszichológiai, pszicho-társadalmi gondolkodás. Ezért mi mind a két területnek a specialistái vagyunk. Egyik oldalról jön coachnak a szervezeti gondolkodás, a szervezetfejlesztés specialistája, a másik oldalról pedig a pszichológia, vagy a pszichoterápia specialistája. Mindkettőnek meg kell tanulnia a másik oldalt. Azt hiszem, hogy a pszichológusnak meg kell tanulnia, hogyan működik egy szervezet. A kurzusaimon Svájcban és Németországban sok pszichoterapeutát is képezünk. Nekik meg kell tanulniuk, hogy az ügyfél itt és most-jában tudjanak gondolkozni, és ne a mögöttest keressék. Annyi mindent tanultak arról, hogy mi minden van a háttérben, hogy ettől nem is olyan könnyű elszakadni. Annak pedig, aki a szervezeti, gazdasági oldalról jön, egy lépést hátra kell tudnia lépni, mert ő meg hajlamos arra, hogy az ügyfél szavaiban csak a szervezettel kapcsolatos problémákra figyeljen. A legtöbb vezető a szervezettel kapcsolatos kérdésekkel, problémákkal jön a coachingba. A coach feladata pedig az, hogyan segítsen az ügyfélnek a szervezeti problémában meglátni a saját problémáját. A coaching végülis a személlyel dolgozik és nem a szervezettel, tehát, mind a két irányból jövő coachnak meg kell tanulnia használni a másik oldalt is, nem csak a saját eredeti tudásának szempontjából nézze a helyzetet.”
Peter: “Van itt a teremben terapeuta? OK (volt egy- a szerző). Van egy meta-tanulmány a sikeres coaching, a coaching sikertényezőiről. A legfontosabb tényező a kapcsolat, a kapcsolat minősége az ügyfél és a coach között. El tudom képzelni, hogy te eltöltöttél mondjuk 15 évet, ami alatt sok minőségi beszégetést folytattál felnőtt emberekkel. Még ha teljesen tehetségtelen valaki is lennél, akkor is ez a gyakorlat, hogy annyi embernek segítettél megtalálni a megoldásukat, ha ez valami (pszichológusként, terapeutaként “áttanulni” coachnak…), akkor ez egy nagy előny…”
Kérdés: “El tudtok-e képzelni olyan helyzetet, amikor a rövid coaching módszer nem hasznos, vagy éppen, még árt is?”
Werner: (itt egy (nekem) zavaros, hosszú, (nekem) unalmas, (szerintem) a kérdéssel nem igazán összefüggő válasz következett, amit nem ítéltem elég hasznosnak, hogy kibogarásszam…)
Kérdés: “Peter, tudnál erre röviden válaszolni?”
Peter: “Szóval rövid válasz. Nem tudom, hogy ez elég jó lesz-e válasznak, de az jut eszembe, hogy ha adott a választási lehetőség ügyfélközpontúság vagy metodikus brief coaching között, én mindig az ügyfélközpontúságot választom, mert szerintem az ügyfél tudja, hogy mi az a legjobb út, amely az ő jobb önmagának a megteremtéséhez vezet, és nagyon buta dolog lenne tőlem, rövid coaching, mint eszköz lehet a megoldás… sokkal ésszerűbb megbeszélni az ügyféllel és figyelmesen meghallgatni az ügyfelet… és ha kételkedsz, kövesd az ügyfelet az útján, mert lehet, hogy ő többet tud a folyamatról, mint amit én fel tudok ismerni belőle…”
Kérdés: “Ez a kérdés pedig hozzád, Peter: Tudnál mondani egy példát, amikor a megoldásközpontú megközelítést/eszközt alkalmaztad egy team-coaching folyamatban?”
Peter: “OK. Egy magyar példa… Egy magyar új, alakuló, kezdő (start-up) IT-cég. Egy brilliáns ötleten dolgoznak, ez megváltoztathatja a világot, nagyon lelkesek és büszkék és már egy éve működnek. Konzulensnek kértek, kávészünet volt, amikor valaki tréfálkozva mondta, hogy “Tudjátok mit? 2014. márciusában 12,5 milliárd dollárért fogjuk ezt értékesíteni…”. Nagy nevetés ha-ha-ha... Azután kértek, hogy dolgozzunk egy kicsit… a következő 2,5 órát azzal az egy team-coaching kérdéssel töltöttük, hogy “Tegyük fel, hogy 2014. márciusa van… tegyük fel, hogy valaki tényleg 12,5 milliárd dollárt akar fizetni a termékért… mi volt az ezen a terméken, ami azt mondatta velük, hogy ez megér a 12,5 milliárd dollárt?” Az érdekes az volt, hogy a 2,5 óra alatt ennek alapján teljesen újrakezdték, újraépítették és újra felfedezték és az egy éve készülő projektet egy teljesen más szintre emelték. Egy olyan szintre, amire majd azt tudja mondani valaki, hogy ez megér 12,5 milliárd dollárt.”
Kérdés: “Most van lehetőség kérdésekre a következő 10 percben…”
Werner (kiemelve egy részt, a válaszából egy nagyon általános kérdésre, hogy mit hozhat a coaching az univerzum számára sprirituális szempontból…): “Pszichológiai szempontból a coaching segít az embereknek a pozitív gondolkodás megtapasztalásában, segít az embereknek hatékonyabban, több örömöt okozva egymással dolgozni. A világ ma pont az ellenkező irányban hat az emberekre, mint a coaching, gyakran mondom a tanfolyamaimon is, hogy ha nézitek például a tévét, akkor pont az ellenkezőjét kapjátok meg annak, amire a coachnak szüksége van. A coaching segít szélesebbé, tágasabbá tenni a helyzeteket, a lehetőségek palettáját, tehát pont az ellenkezőjét teszi, mint amit a mai világ sugall. Gazdasági szempontból a coaching segít csökkenteni, konkrétabbá, követhetőbbé tenni a költségeket. Erről nem sokat beszélnek, de a konfliktusos helyzetek, a hosszú távra megjavuló helyzetek mind költség-csökkenéshez is vezetnek. Etikai szempontból pedig azt gondolom, hogy az ENSZ emberi jogok alapokmánya az egész Földön fontos, hogy érvényesüljön és a coaching egyértelműen ebben az irányban hat.”
Kérdés (Hankovszky Kati): “Hogyan látjátok/érzitek a coaching folyamatban, hogy a megfelelő “sínen” vagytok, a lehető leghasznosabbak tudtok éppen lenni az ügyfél számára?”
Werner: “.Azt figyelem, hogy mi az ami, megérint… talán amit mond, amit ismétel, a hanglejtés, a hangsúly változása. A háttérben 5-10-15 koncepció van a fejemben.”
Peter: “Nekem más utat kell találnom, máshogyan kell csinálnom. Azt hiszem, nincs mód, hogy tudjam, ez egy találgatási “játszma”… az egyetlen mód (mivel a fejemben nincsenek koncepciók), hogy megkérdezzem az ügyfelet, mi volt hasznos, mi lenne hasznos… szóval kérdezni az ügyfelet…” 
Kérdés (Hankovszky Kati): “OK, de azt is kérdezem, hogy hogyan navigálsz, mert azért nem mindig kérdezed meg az ügyfelet.”
Peter: “Azt mondanám, hogy megérzés (gut-feeling)… puszta megérzés, mögötte semmi nincs…”
 
Ennyit a beszélgetésről. Talán értitek, miért a cím második része: “coaching ünnep”…
 
Szilágyi Miklós
 
A szerző diplomáit a Műszaki Egyetemen, a Corvinus Egyetemen és a Chartered Institute of Bankers London-nál (ACIB) szerezte. Pályáján az első 20 évben mérnökként (tervező mérnökként, értékesítőként, kivitelezési kirendeltségvezetőként és egy algériai (Észak-Afrika) főiskolán tanárként, majd újabb 20 éven keresztül pénzügyi felső vezetőként dolgozott (pl.: Metro áruházak, Avon, ProSiebenSAT1-TV2). Dolgozott angol, francia és német nyelven is. Vezetési és sokirányú iparági és tevékenységi tapasztalatát jelenleg vezetői/üzleti coachként, trénerként, mentorként saját cégének keretében kamatoztatja. Neosys, SolutionSurfers és Gordon & T.A. tréningeket végzett, PCC vizsgát tett 2012 decemberében.

 

Szilágyi Miklós