A Mentor Oscart minden évben azoknak a szervezeteknek és egyéneknek ítélik oda, akik a jelentős eredményeket értek el a mentoring és a coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy felhasználásában a munkájuk során hazánkban.

Az idei Mentor Oscar díjra pályázatok érkeztek mind a közszférából, mind pedig a vállalatoktól: az üzleti élet minden területéről, a kis- és középvállalatoktól ugyanúgy, mint a nagyvállalatoktól. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra vagy a nyílt kiírás alapján. Szakmai elismerést, és több mint 5 millió forint értékű ajándékot kaptak az idei Mentor Oscar díjazottai. Már hagyománynak számít, hogy minden évben a Magyarországi Coaching Konferencián adják át a Mentor Oscar díjat azoknak a szervezeteknek és egyéneknek, akik a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és a coaching szemléletű vezetés terjesztésében és/vagy felhasználásában a munkájuk során hazánkban.

A 2012. évi pályázat díjazottai:

A magas színvonalú pályázatok közül a szakmai zsűri döntése alapján a szervezeti kategóriában megosztott első helyet kapott:

  • Az IBM DSS Information Technology Kft. az amerikai anyavállalat „best practice”-ének eredményes meghonosításáért.
  • A Bourns Kft. a Magyarországon hozott létre olyan sikeres mentoring rendszert, amelyet cég más külföldi leányvállatai is átvettek.
  • A zsűri különdíját szervezeti kategóriában a Lufthansa Systems Hungária Kft. érdemelte ki, a mentoing és coaching példamutató, rendszerszintű alkalmazásáért.
  • Államigazgatási különdíjjal jutalmazták a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főosztályának pályázatát.
  • Egyéni kategóriában Dr. Zsuga János, a Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója vehette át az első díjat, akit kollégái titokban, meglepetésként neveztek be. A vezérigazgató sokéves mentoring és coaching szemléletű vezetése jelentős hatást gyakorolt a vállalat működésére.

Megéri mentorálni

A kutatások szerint, azok a kis- és középvállalatok, ahol mentoringot alkalmaztak, 70%-ban öt évig, vagy tovább fennmaradnak, amíg, ahol nem kerül sor mentoringra, csak 36% volt a túlélési arány. A mentori rendszert működtető nagyvállalatok kisebb fluktuációról, gyorsabb beilleszkedésről, nagyobb dolgozói elkötelezettségről számolnak be.

A mentorálás nem új találmány

Mindenkinek szüksége van egy kis bíztatásra. Például, egy új pozíció, egy új projekt, egy új feladat plusz erőfeszítést jelenthet, amikor jól jönne valaki, aki nemcsak jól ismeri a helyi viszonyokat, de tapasztalatait át akarja és át is tudja adni. A mentorálás név a görög Homérosztól származik, az Odüssszeában a bölcsesség istene Athené többször egy Mentor nevű ember képében segítette tanácsaival az arra érdemes halandókat.

Vegyük észre, ismerjük el

A mentorálás sokszor vállalati hagyomány részeként történik, például tapasztaltabb kollégák segítenek az újoncoknak beilleszkedni, kialakítani a hatékony munkához szükséges belső kapcsolatrendszert. A mentorok gyakran szabadidejükben adnak tanácsot, beszélgetnek, a mentoráltakkal, ami önmagában is tiszteletreméltó. A Mentor Oscar az informálisan és a szervezett formában működő mentoroknak kíván fórumot biztosítani, ahol bemutathatják az eredményeiket, megoszthatják, átadhatják tapasztalataikat és nyilvános elismerést kaphatnak.

Akik a döntést hozták

A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.

A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai:

Komócsin Laura (Business Coach Kft.)
dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor Bt.)
Gerlei Béla (Karrier Intézet)
Márton Mónika (Sämling Solution Consulting Kft.)
Pető Gábor (Assessment Systems)
Sávainé Ábel Anita (K&H Bank)

Következő pályázat leadási határidő: 2013. december 1.
További információ: www.mentoroscar.hu

Magyar Coachszemle

Töltse le most legfrissebb lapszámunkat!


PDF formátum   1 190 Ft

A férfi
ISSN 2063-6679