Irányok

Szupervízió, ahogy én látom - amikor közösen keverjük a kártyát

Számomra egy szupervíziós folyamat olyan, mint amikor lehetőségem van lassítva végigkísérni egy virág kinyílását, mindezt azzal a csavarral, némi képzavarral, hogy a virág önmagából is láthatja önmagát.

Mondhatni, véletlen cseppentem bele az egyetemi képzésbe jó pár évvel ezelőtt. Addig coachként dolgoztam, ami egyszerre tette könnyebbé és nehezebbé a szupervízorrá válásomat. Coachként konkrét cél eléréséhez, eredmény- és megoldáscentrikusan segítettem/segítem az ügyfeleimet. Szupervízorként ezt el kellett engednem.  A szupervízióban adott egy munkával összefüggő történet, ami valamiért, valami módon, valahol megérinti a szupervizáltat, valamint egy folyamat, ami addig és olyan mélységben támogat, amire a szupervizált adott helyzetben és körülmények között készen áll.

Nem cél a megoldás, pont elég a más szögből való rálátás vagy a megértés. Már ezek is képesek lazítani egy befeszült vagy afelé sodródó állapoton. A folyamat során általában automatikusan nő az önreflexiós képesség, fejlődik az érzelmi intelligencia, formálódik a kommunikáció (érzelmekkel kapcsolatos szavak kerülnek elő, én-kiindulópontú és ítéletmentes közlési mód használata, stb.), az egyének saját felelőssége hangsúlyosabbá válik. 

A módszer nagyszerűsége meggyőzött és fontossá vált számomra, hogy hírét vigyem, terjesszem, ahol tudom. Azt láttam, hogy hiába beszélek a szupervízióról, az esethozásról- nehezen megy át, főleg azoknak, akik kevéssé járatosak az ilyen típusú folyamatokban. Sokszor nehézséget okoz megfogni azt a munkahelyi témát, amit behozhatnának szupervízióba. Gondolkodtam rajta, hogy lehetne ezt a folyamatot a legegyszerűbben megtámogatni. Az egyik kedvenc mondásom Einsteintől való: „Mindent olyan egyszerűen kell csinálni, amennyire csak lehetséges, de semmivel sem egyszerűbben.”

2016-ban meghívtak minket két szupervízor kollégával, Dedics Andreával és Fülöp Évával az első Lelki Egészség Éjszakájára. Törtük a fejünket, hogy tudnánk a szupervíziót a legteljesebben bemutatni. Végül arra jutottunk, hogy beszélünk róla, példákat mesélünk, kicsit a hallgatóságot is bevonjuk. A visszajelzések pozitívak voltak. 2017-ben újra meghívást kaptunk a rendezvényre. Elhatároztuk, hogy biztonságos formában, de saját élményt szeretnénk adni azoknak, akik most eljönnek. Ehhez kerestünk eszközöket, de olyat nem találtunk, ami úgy ad erre lehetőséget, hogy közben ne vinné mélyre a delikvenst- és ezt semmiképp nem szerettünk volna,- ellenben megmutatja a szupervízió lényegét.  Olyan módszert kerestünk, amivel minden résztvevő bevonható, de csak olyan mértékig, ami neki ott és akkor komfortos, és amivel meg tudjuk mutatni a szupervíziót és annak demóerejét. Egyikünk sem ismert olyan eszközt, ami a rendelkezésünkre álló egy órában erre lehetőséget adott volna, így gondoltunk egy nagyot és megcsináltuk mi magunk. 

A kártya formátum tűnt a legkézenfekvőbbnek: egyszerű, könnyen kezelhető, megvalósítható. 

Bár egyszeri felhasználásra terveztük, maximum saját használatra, arra gondoltunk, azért adjuk meg a módját. Grafikussal megterveztettük, néhány példányban legyártattuk, és még nevet sem adtunk neki. Aztán elérkezett a bevetés ideje. Az eseményen a résztvevők nagyon szerették, a visszajelzések alapján pont az ment át, amit közvetíteni szerettünk volna. A kártya bemutatkozása jó volt, így megláttuk benne a lehetőséget a folytatásra, és kipróbáltuk már meglévő csoportjainkban is. Ott is remekül működött, segített a csoporttagok témájának megfogalmazásában, a fókuszálásban. 

Tapasztalataink birtokában először a peer csoportunkban- még név nélkül, majd később szélesebb körben- már SZUTON néven- is elérhetővé tettük, hátha másnak is hasznos segédeszköze lehet. A használatának működéséről az alábbi esetleírás ad ismertetőt.

Szupervíziós kártya, ami behúz - esettanulmány 

A csoport lassacskán gyűlik össze. 5 nő és 2 férfi, egy munkahelyről, de különböző területekről. A szemekből, a testekből némi bizalmatlanság sugárzik: ez már megint mi lesz, mit akarnak tőlünk, főleg ezzel a szupervízióval vagy mivel. Hét ember, hét féle megnyilvánulás- szóval, szemmel, gesztussal, testtartással, testhelyzettel - az ellenállás különböző szintjein.

Innen szép nyerni.

Finoman kezdünk el kapcsolódni. Ismerkedünk, ismerkednek egymással is - kicsit más módon és mélységben, mint a munkahelyen megszokott. Megbeszéljük a csoport innentől érvényes szabályait,- alaposan, szinte már az unalomig - de már nem egy alkalommal tapasztaltam, hogy ennek később még nagyon is jelentősége lehet. Fontos, hogy kimondják, mitől érzik magukat biztonságban a csoportban, mert ez az egyik legfontosabb alapja a további közös munkának.

És ekkor jön a segítő eszközünk, a kártya.

40164255 244332776287051 3133952677143117824 n

Egy kártya nem csodaeszköz, de képes arra, hogy ajtókat nyisson, kapcsolódásokat tegyen lehetővé, egy mélyebb dimenzióba repítsen. Négy témát érintve – kollegák, főnök/beosztott, kliensek (ügyfél, megrendelő, szülő, gyerek, vendég vagy akinek „szolgáltatunk”) és a szakma – minden kártyán egy befejezetlen mondat van, ami segít abban, hogy megfogalmazhatóvá váljanak a már felszínre kívánkozó vagy lappangó munkahelyi problémák.

Arra kérem őket, hogy húzzanak egyet-egyet a lefordított kártyák közül, gondolják át és fejezzék be a kártyán szereplő mondatot. (Nem) meglepő módon a hétből öt ember felszisszen, ahogy kihúzza és elolvassa az általa választott kártyán szereplő mondat kezdeményt.

„Ez hogy?”- néznek rám meglepetten, megszólítottan. 

Mindenki felolvassa a kiegészített mondatát. Van, aki nem fűz hozzá kommentet, de olyan is, aki továbbgondolva folytatja egy következő – már saját mondattal. Z olvasás közben megáll, mint aki erőt gyűjt: „Kollégáim szemében én…” és a mondat saját részét elhomályosodott szemmel fejezi be „nem tisztelik az időmet, bármikor jönnek, nem érdekli őket, hogy mit csinálok, zavarnak-e vagy sem, nem foglalkoznak azzal sem, hogy telefonon beszélek, csak mondják, csinálják, és én hiába szólok.”

Nehezen áll meg a nehezen indult szóáradat, érezni, hogy mélyről jön. Majd hirtelen megtorpan, úgy tűnik maga is meglepődik saját kifakadásán. Körbenéz és mivel a többiek arcáról valószínű a megértést, sajnálatot, érdeklődést olvassa le,- nem zárkózik vissza. Kapcsolódnak egymáshoz, új szögből látnak rá egymásra. Egy ajtó kinyílt, közelebb kerültünk, kerültek egymáshoz.

Z  témájával dolgozunk tovább, mert kész rá, és a csoportot ez a téma érintette meg leginkább.

Furcsa nekik ez az új munkamódszer, amiben nincs helye tanácsadásnak, véleményformálásnak, ítélkezésnek, helyettük kérdéseket tehetnek fel, érzéseket és érzeteket fogalmazhatnak meg - ezzel segítik Z belső utazását, miközben ők maguk is megélhetik sajátjukat. Z megérzi a támogató közeget, elfogadja és megtalálja a kollegák (akik most egy időre sokkal többé válnak) segítségével a saját elakadásának forrását. Ráébred, hogy vannak és lehetnek saját belső határai, mondhat(na) nemet. Az arcán fáradtság és megkönnyebbülés, mire eddig jutunk.

A szupervízió eddig tudott most segíteni. Nem is célja a megoldás, megelégszik a helyzetre és az önmagunkra való rálátás lehetőségének megteremtésével. A zárókörben saját, egyéni felismeréseken túl szinte mindenki kiemeli a furcsa, de úgy tűnik hatásos működési módot és a megélt kapcsolódás jó érzését. Néhányan a kártyára is reflektálnak, - érdekesnek találják, hogy a legtöbben kihúzták azt a lapot, amihez van viszonyuk. A kezdeti bizalmatlanságnak már nyoma sincs. Mindannyian nyertünk.

A kártya meghozta a témát, összekapcsolta az embereket, mélyebb szinteket nyitott meg a maga teljes egyszerűségével. Meg kellett ágyazni hozzá, ki kellett alakítani a megfelelő légkört, de utána nagyban megkönnyítette a folytatást. És ez csak az egyik formája a számtalan felhasználási lehetőség közül. A kártya egyéni munkában, coachingban és szupervízióban egyaránt használható, ha munkahelyi témával foglalkozunk, de alkalmas ezen szolgáltatások értékesítésére is, mivel a döntéshozó számára egyszerűen saját élményt tud biztosítani a magyarázatok helyett.

ErdősTagányiBarbara

Erdős-Tagányi Barbara life, bussines és sport coach, szervezetfejlesztő  és  szupervízor, aki  röviden mentális projektmenedzserként definiálja magát. Tanítóként és közgazdászként dolgozott az állami szférában, multinál és kkv-nál. A különböző intézményi működések megtapasztalása sokat segít ügyfeleivel való munkájában.  4 éve saját vállalkozásában támogat egyéneket, csoportokat, vállalatokat. Célja, hogy minél több elégedett ember legyen a világban, mert hiszi, hogy ez visz előrébb. Elkötelezett a folyamatos fejlődés mellett és elfogadja, hogy a változásnak helye és ideje van. Hisz az emberekben, a változásban és, hogy a tapasztalatok sosem feleslegesek, ha levonjuk belőle a megfelelő következtetéseket.


Hírek

A coach is vállalkozó – Üzleti edzőtábor és kapcsolatépítés nem csak coachoknak

Interjú a 6. Coaching Camp szervezőivel
Szeptember 3-4-én ismét lesz Coaching Camp. A helyszín a szokásos, de az idei évtől változott a szervezők csapata, és a két napos intenzív program is sok újdonságot tartogat. 

Képernyőfotó 2018 08 23 9.03.41

Magyar Coachszemle: Mennyiben lesz más a 2018-as Coaching Camp, mint az eddigiek?

Dobos Elvira:Ami nem változott, az a Coaching Camp szellemisége. Mi is mindig nagy izgalommal érkeztünk a Camp-re, mert nagyon más volt ez a rendezvény, mint más üzleti tematikájú konferenciák. Itt mindig az új inspirációkon, a bevonódáson alapuló tanuláson, tudásmegosztáson és a kapcsolódáson volt a hangsúly, és ez idén is így lesz. 

A program összeállításakor abból indultunk ki, hogy a legtöbb coach vállalkozó, ezért ugyanolyan ismeretekre van szüksége a coaching vállalkozása felépítéséhez és bővítéséhez, mint bármely más KKV vezetőnek. A legtöbb KKV vezetőnek pedig coachra van szüksége! A Camp-en ezért most összehozzuk a keresletet a kínálattal, és a szakmai fejlődés mellett lehetőséget biztosítunk a kapcsolatépítésre, csapatépítésre is. 

Bognár Balázs:Igen, ezért nyitottunk a KKV szektor felé is. Azt szeretnénk, ha minden évben vállalkozásvezetők egyre nagyobb számban vennének részt a Coaching Camp-en, bővítenék a tudásukat olyan eszközökkel, amelyeket már a konferenciáról kilépve azonnal üzleti előnyökké tudnak konvertálni. Hosszabb távon úgy képzeljük ezt el, hogy a kereslet és a kínálat együtt vesz részt a konferencián, összeismerkednek egymással, és amellett hogy új, innovatív módszerekkel ismerkednek meg, azonnal üzleti kapcsolatok is kialakulhatnak. Ez valóban egy üzleti edzőtábor, ami új tudást, kapcsolatokat és lendületet ad a résztvevőknek.

MC: Hogy látjátok, a coachoknak mennyire kell a segítség ahhoz, hogy a saját vállalkozásuk is fejlődni tudjon?

Dobos Elvira:Ez mindig egy érdekes kérdés, mert a coachok azok, akik elvileg segítenek az ügyfeleiknek, hogy eredményesebbek tudjanak lenni, ebben az esetben viszont ők kapnak támogatást. Én úgy gondolom, hogy mindenkinek – még coachoknak is – szüksége van arra, hogy időnként más szempontból tudjanak ránézni a saját vállalkozásukkal kapcsolatos nehézségekre, elakadásokra, ezért én azt mondom, hogy ugyanannyira, mint másoknak. 

Ruszák Miklós:Nekem is ez a véleményem. Van más olyan projektünk is, ahol kifejezetten coachokat támogatunk abban, hogy több lehetséges ügyfélhez tudjanak eljutni, és látjuk, hogy a saját vállalkozással kapcsolatban jól jön a segítség. Ez a helyzet a Coaching Camp esetében is. Itt kifejezetten az új trendek megismertetésében és adaptálásában tudunk támogatást adni, ami - legyen valaki sokéves tapasztalattal rendelkező coach, vagy kezdő vállalkozó -, mindig fontos, mert erősíti a coach/vállalkozó innovációs erejét. 

MC: Kiket emelnétek ki a programból?

Matarits Réka:Nehéz bárkit is kiemelni, mert olyan előadókat hívtunk az idei Coaching Camp-re, akik mind szakmájuk és szakterületük kiváló, elismert szakemberei, legfeljebb talán az ismertségükben lehet különbség. Vannak akik már sokak által ismertek, és vannak akik még felfelé haladnak ezen az úton. De azt hiszem Wolf Gábort, aki arról tart előadást, hogyan jelenjünk meg szakértőként a lehetséges ügyfeleink előtt, vagy Avidor Andrást, aki a kapcsolatépítés stratégiai jelentőségéről fog beszélni, nem kell bemutatni senkinek. De coachoknak ugyanígy nem kell bemutatni Komócsin Laurát, Szabó Gabit, S. Tóth Mártát, Bölcskei Mónikát, Wieland Veronikát. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést és egymáshoz való kapcsolódát, ezért előadóink között lesz Baska Judit, a nemzetközi szinten is példaértékű összefogást megvalósító Magyarországi Coach-szervezetek Szövetségének elnöke. De több érdekességet is hozunk az idei rendezvényre, olyan témákat, amelyekkel nem sűrűn lehet Magyarországon találkozni. Ilyen lesz például Kovács Petraelőadása, hol a résztvevők megismerhetik és ki is próbálják azt a mindfulness technikát, amelyet olyan cégek használnak többek között teljesítménynövelésre, mint a Google, a Nike, az Apple. Szintén izgalmas lesz Magyari Csaba és Timár András inspirációs előadása arról, hogy két vállalkozó hogyan mászhatja meg a Kilimandzsárót, de még sorolhatnám tovább. Számos olyan workshop és előadás lesz még, amelyek olyan aktuális kérdésekkel foglalkoznak, mint a GDPR, az adatvédelem, adatkezelés kérdése,vagy a generációs különbségek, de szívem szerint minden előadónkat kiemelném, mert tényleg a legjobbakat kértük fel. Én nagyon lelkes vagyok, és nagyon várom már... 

MC: Ez valóban izgalmasan hangzik! És hogy látjátok a rendezvény jövőjét?

Bognár Balázs:Szeretnénk a Coaching Camp-et még több érdeklődőhöz eljuttatni, és emellett megtartani azokat a vonásokat, amelyektől igazán összetéveszthetetlen ez a rendezvény egy hagyományos üzleti konferenciával. 

Matarits Réka:Az előző szervezők, Bölcskei Mónika és Wieland Veronika magasra tették a mércét, de szeretnénk a korábbi évekhez hasonlóan színvonalas, izgalmas, inspiráló és hasznos programot kínálni.

Dobos Elvira:Igen, itt a valódi fejlődésen, interaktivitáson, közösségépítésen van a hangsúly. Biztosak vagyunk abban, hogy a két napos intenzív program új lendületet ad minden résztvevő vállalkozásának, mert versenyképes tudással és új üzleti kapcsolatokkal tudják indítani a szeptembert!

MC:Köszönjük szépen a válaszaitokat, sok sikert kívánunk Nektek és a résztvevőknek!

Jelentkezés a Coaching Campre: https://coachingcamp.hu

Vélemény

Életfeladat, amit a ráknak köszönhetek

Miért kaphattad ezt a betegséget, mit kellett belőle tanulnod? – sokszor feltették már nekem ezt a kérdést, mióta 13 évvel ezelőtt meggyógyultam a Hodgkin-limfómából, közismertebb nevén nyirokrákból. Van már rá egy elég stabilnak tűnő válaszom is: egy küldetéstudatnak kellett kialakulnia bennem, hogy segítenem kell másoknak a saját tapasztalataimmal. 

És tényleg. Ez a szerep már nem sokkal a betegséges – vagy inkább gyógyulásos – életszakasz után megtalált. Először a barátok, ismerősök irányították hozzám családtagjaikat, ha kiderült, hogy valamilyen daganatos betegségben érintettek. Számukra én egy pozitív példa lehettem, erőt adott nekik az, hogy lám, ha itt van valaki, aki legyőzte már ezt a kórt, akkor nekik is sikerülhet. Aztán eljutottam ismeretlenekhez is – rádióinterjúban és női magazinban szerepelve, majd egy a gyógyulásról szóló weboldalt létrehozva. 

Ezen a – mai szemmel nézve már igencsak kezdetleges – weblapon keresztül talált meg Andi is, amikor lányánál, az akkor 12 éves Margarétánál Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak. Az interneten kutatott információmorzsák után, keresett valami biztató jelet, amit aztán az én történetemben vélt felfedezni. Írt nekem – és én reagáltam. Nem hosszan, de nagyon is személyesen. Levelezni kezdtünk. Végigkísértem Margaréta gyógyulási folyamatát. Hogy mit is jelentett Andinak akkor ez a kapcsolati szál, azt évekkel később tudtam meg, amikor beszámolt nekem egy tréninggyakorlatról:  
"... Azért mindig gondoltam rád, hogy mi lehet veled, annak ellenére, hogy nem írtam. Nagyon sokat meséltem is rólad másoknak. Legutóbb egy képzésen egy jó dolgot kellett mesélni magunkról. Rólad meséltem. Azt hogy, négy éve levelezünk ismeretlenül és mégis mennyi mindent kaptam tőled. Nem akarok nyálas szövegeket elereszteni, de így van... Kicsit elérzékenyültek.”

gkepEz a pozitív visszajelzés egy erős löketet adott ahhoz, hogy elhiggyem: lehet még dolgom, találhatnék még újabb felületeket a segítő szándékom beteljesítéséhez. Hiszen azért válaszoltam bárkinek, aki hozzám fordult kérdéssel, vagy csak egyszerűen reménysugárért, azért leveleztem évekig Andival, mert ez az egész nekem is energiát adott. Jó érzéssel töltött el, ha azt érzékeltem, csak egy egész kicsit is megkönnyebbülést hozhattam.

A pozitivrahangolo.blog.hu oldalt is azért indítottam útjára, hogy immár modernebb keretek között, személyes hangvételt választva jelentkezhessek rendszeresen posztokkal, amelyek hathatnak inspirálóan, bátorítóan, vagy akár gyógyítóan. Nem az egyetlen igazságot kívántam hirdetni és semmiképp sem akartam a tuti receptet felkínálni a rák ellenszereként, arra már bejelentkeztek amúgy is a hatásvadász címekkel rengeteg hiszékeny olvasót magukhoz csábító (ál)híroldalak. Sokkal inkább adni akartam kicsit abból, ami a saját tapasztalásom, ami engem formált. Elgondolkodtatni akartam és erőt adni. 

De elég lehet-e a virtuális tér, ha egy olyan érzékeny témáról van szó, mint az egészségi állapotunk, az ezzel kapcsolatos félelmeink és szorongásaink? Mennyivel többet adhat a személyes jelenlét? Ki akartam tágítani a teret, kiszélesíteni a lehetőségeket, ezért kerestem a módszert, ami ebben segíthet. És a coachképzésre beiratkozva úgy éreztem, megtaláltam, ami nekem való. 

Ahogy a coaching módszertanáról, az értő figyelemről, a coach jelenlétéről, a klienssel kötött szerződésről, a kreatív technikákról egyre többet megtanulhattam, erősödött bennem a felismerés, hogy ez az a tudomány és készség, amit évek óta kerestem, ami most megtöltheti tartalommal a segíteni akarásomat a virtualitáson kívül is.

Egyetlen kérdésben bizonytalanodtam el a képzés alatt: hol van a határa a személyes bevonódásnak, ha a coachként távolságot kell tartanom a klienstől, de gyógyult rákbetegként épp a személyes történetemmel és az együttérzésemmel őrizhetem meg hitelességemet? És valóban, ez egy olyan kötéltánc, amiben könnyű meginogni – mégsem érzem, hogy a mélybe zuhanhatnék, mert épp azok az eszközök és készségek, amelyekkel a képzés során felvérteztek, védőhálót nyújtanak nekem. 

Egy távoli ismerős március közepén azzal hívott fel, hogy épp találkozott a Facebookon a megosztásommal, amiben a dátum – március 16. – aktualitása okán egy korábbi blogbejegyzésemet osztottam meg az én személyes évfordulómról. Én 2005. március 16-án tudtam meg a kezelőorvosomtól, hogy Hodgkin-limfómám van és kemoterápiára lesz szükségem. Az ismerősömnek 13 évvel később ugyanezen a napon azzal kellett szembesülnie, hogy a kisfiánál rosszindulatú agydaganatot találtak. Keserű párhuzam. De pont a párhuzam adta az apropót számára, hogy feltárcsázzon. Immár coaching ismereteimre hagyatkozva pedig pontosan éreztem, hogy nem útmutatást vár tőlem – azt úgy is kap kéretlenül épp eleget, mert ilyenkor sokan azzal szeretnének segíteni, hogy megmondják, mit kell szedni, milyen kúrát kell végigcsinálni, melyik csodagyógyítót kell felkeresni, hogy a daganat ellen felvehessék a harcot. Amire szüksége volt, az pont az értő figyelem és a bizonyosság, hogy a mély gödörből is ki lehet mászni, hiszen egy olyan valakivel beszélget – velem -, aki ezt megtette. 

Ez lehet az én segítő tevékenységem két legfontosabb alapköve. Az odafigyelés és a hitelesség. Egyik pedig erősítheti a másikat. Hiszen empatikusabb lehetek azáltal, ha van saját élményem arról, amiről a kliensem beszél, és hiteles csak akkor maradhatok, ha pont a megfelelő figyelemmel fordulok a másik felé.

A coachingban az is csodálatos, hogy rendkívül színes palettán mozoghat, a coach pedig kikeverhet egy újabb színárnyalatot. Ha van már sétálós, vagy épp futós coaching, miért ne lehetne egészség-coaching is? Szomorú valóság, hogy a nagy számok törvénye, de leginkább a gyalázatos statisztikák miatt ma már majd mindenkinek köze lesz az élete során a daganatokhoz. Ha szerencséje van, nem ő maga lesz daganatos beteg, de könnyen lehet, hogy egy családtagját, barátját, ismerősét, kollégáját érinti a rák. És nincs annál rosszabb, amikor az ember segítene, de igazából azt sem tudja, hogyan lehetne, na meg még beszélni is kínos róla. Éppen ezért gondolom, hogy az én személyes tapasztalásom nem is csak azoknak jelenthet egy biztos bázist, akik épp valamilyen súlyos betegséggel küzdenek, hanem akár a hozzátartozóiknak, akik hirtelen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, vagy azoknak a már gyógyult betegeknek, akik fizikálisan rendbe jöttek ugyan, de az életükben nyomott hagyott a betegségük, az egészségügyi rendszerben viszont már nincs hely és idő a velük való foglalkozásra. 

Az ecset már a kezemben, a színek is kezdenek összeállni a kikeveréshez. Hogy az új színárnyalat tartósan a palettán marad-e, az nagyrészt rajtam is múlik. Kitartás és elszántság terén minden esetre van miből merítkeznem.

ganzler orsolyaGanzler Orsolya kommunikációs szakember, blogger, coach. Dolgozott újságíróként, intézményi kommunikátorként és ügynökségi PR menedzserként. Az utóbbi években szabadúszó kommunikációs tanácsadóként tevékenykedik és a szeretlekmagyarorszag.hu portál háttér-feladataiban közreműködik. Életének fontos fordulópontja volt a 2005-ös év, amikor Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nála. A nyirokrákból való gyógyulása óta fontos feladatának tekinti, hogy másoknak segíthessen saját tapasztalataival. Ennek szellemében indította el a pozitivrahangolo.blog.hu-t, 2017-ben pedig díjat nyert a szeretlekmagyarorszag.hu oldalon megjelent cikkével a MOHA és MÚOSZ közös médiapályázatán.