Nem tudok elszakadni egy képtől, és az érzéstől, amit az kiváltott. Előre vetítem, hogy a Szemle – hűen a coaching szakma fontos szabályaihoz – nem aktuálpolitizál, nem foglal állást és nem ítélkezik. Én sem teszem, nekem a test beszéde maradt meg. Történt ugyan is, hogy megnéztem egy alig két perces videót, amin Arnold Schwarzenegger amerikai színész, testtépítő, az USA Kalifornia államának 38. kormányzója meglehetősen lesújtóan beszél országának elnökéről. Nem a szavai hatottak rám. Az utolsó, szótlan pár másodperc fogott meg: keserűen csóválta a fejét, és sóhajtott, lemondóan. Amolyan „itt már nincs mit tenni” gesztus volt ez.

Arnold nem coach, legalább is én nem tudok arról, hogy az lenne. Ha coach lenne, talán a sajnálkozó és egyben keserűen lemondó ábrázatáig nem engedte volna el ezt a közösségi médiában nyilvánosan elérhető felvételt. Akkor Stájerország szülöttje tudná, hogy ezzel bizony azt üzeni, hogy részéről innentől minden elveszett, a helyzet javíthatatlan, kár érte küzdeni, és ezt abból a helyzetből, abból a pozícióból megtenni egyszerűen nem lehet. Reménytelen eset.

Aztán elkezdtem a munkát a nyári szám kézirataival, és megállapítottam, hogy még van remény. Fejlesztő szakemberek, nem csak coachok küldtél el írásaikat, amelyekben ott van a sokszínű megközelítés, az emberi viselkedés sokrétű problematikája és az arra adott válasz. Meggyőző érveket, felvetéseket olvastam oldalakon át, különböző témákban, egy igen fontos, rejtett üzenettel: mindenre lehet megoldást találni, nincs az a helyzet, amire ne lehetne, semmi nem lehet reménytelen.

Ez az, ami összeköti a Sokszínűség című lapszámot. Tucatnyi megközelítés, tucatnyi szinte teljesen eltérő téma, egymással alig összehasonlítható helyzet. Mégis van bennük közös: a szakmai elhivatottság, a tenni, megoldani, javítani, jobbá tenni szándéka. Reménykeltő.

Ezzel a gondolattal szeretném most átadni az olvasás reményteli örömét.

Arnoldnak pedig üzenem: ne adja fel!