mentor oszkár 2015.jpgA kiváló mentorok és mentoráló szervezetek több mint 5 millió forint értékű díjazásban részesültek A Citi Magyarország az idei szervezeti győztes, amíg az egyéni díjak többségét az IBM-esek kapták.

A VIII. Magyarországi Coaching Konferencia keretében 2016. február 9-én, kedd délután ünnepélyesen átadták a hagyományos Mentor Oscar díjakat. A Gerbeaud nagytermében a rangos díjat Gór Nagy Mária a GNM Színitanoda igazgatója, Déryné-díjas színművésznő adta át azoknak a pályázóknak, akik a szakmai zsűri döntése alapján a legjelentősebb eredményeket érték el a mentoring és/vagy coaching szemléletű vezetés bevezetésében, alkalmazásában vagy terjesztésében. A szakmai elismerés mellé a támogató szervezetek több mint 5 millió forint összértékű mentoringot fejlesztő tréninget, coachingot és szupervíziót ajánlottak fel a Mentor Oscar díjazottainak. 

Pályázatok érkeztek a nonprofit szférából és vállalatoktól: az üzleti élet minden területéről, a kis- és középvállalatoktól ugyanúgy, mint a nagyvállalatoktól. Lehetett pályázni egyéni és szervezeti kategóriákban, illetve ajánlásra, meghívásra, vagy a nyílt kiírás alapján.

Díjazottak

A szakmai bírálók a beérkezett színvonalas pályázatok közül az egyéni kategóriában az első helyezést Nándori Mónikának, a másodikat Szlovák Gerelynek, (mindketten az IBM-Magyarország munkatársai), a harmadikat pedig Németh Mariannnak (Pick Szeged Zrt.) ítélték. Idén különdíjat is kiosztott a zsűri: Presszer Pétert (IBM-Magyarország) díjazták, sokéves mentoring munkáját elismerve.

A szervezeti kategóriában első helyet kapott az Citi Magyarország a pályázatában bemutatott, alaposan átgondolt és jól működő mentoting rendszeréért. A Vodafone – VSSB Magyarországon sikeres mentoring rendszert működtet, pályázatukat a zsűri második helyezéssel jutalmazta. A BT ROC Kft. harmadik, a Numan Pékség pedig különdíjas lett.

Újdonság volt idén a nonprofit kategória, amelyben a díjat az Effemine érdemelte ki.

Akik a döntést hozták

A Mentor Oscart hagyományteremtő céllal hozták létre olyan szervezetek, amelyek fontosnak tartják a munkatársközpontú, támogató és ugyanakkor eredményorientált vezetői szemlélet meghonosítását és elismerését.

A pályázatokat elbíráló zsűri tagjai: dr. Dobay Róbert (Menedzsmentor), Füzér Gábor (Assessment Systems), Gerlei Béla (Karrier Intézet), Komócsin Laura PCC (Business Coach), Sávainé Ábel Anita (K&H Bank), Skonda Mária ACC (LOG-ART 2009 Kft)

Magyar Coachszemle

Töltse le most legfrissebb lapszámunkat!


PDF formátum   1 190 Ft

Egészség
ISSN 2063-6679