Június egy mozgalmas hónap. Amellett, hogy ismét megjelenik a Magyar Coachszemle, kezdetét veszi a nyár, véget érnek az iskolai tanévek, vizsgák, államvizsgák zajlanak. Ezekhez az eseményekhez igazodva szerkesztőségünk a tudás alapú társadalom fogalmát, kérdéseit és mechanizmusait választotta a szám központi témájául. Bevezetőmben igyekszem keretet adni ennek a nagyon szerteágazó témának, szeretnék rövid betekintést nyújtani a tudás alapú társadalom koncepciójába, majd asszociációimat követve kitérek a tudás személyes aspektusaira is.

A tudás alapú társadalom, mint fogalom a közgazdaságtudomány egyik kiemelt kutatási területe. E koncepció a tudományt és a teljesítményt helyezi előtérbe, mottója pedig „tanítani és tanulni”. Ez a fajta társadalmi elképzelés azt szorgalmazza, hogy az oktatás „egyénre szabott” legyen, vagyis tegyük képessé az embereket arra, hogy a bennük rejlő legfontosabb képességeket kibontakoztassák, és a munkaerőpiacon hasznosítsák. Önállóan gondolkodó egyénekre van szükség, akik komfortzónájuk határán túl is képesek adaptív problémamegoldó stratégiák működtetésére. A rohamos ütemben történő változásokra az élethosszig tartó tanulás koncepciója ad választ, mely már kisgyermekkorban kezdetét veszi. A tudás alapú társadalom korában az iskolából való kikerülés időpontja egyre későbbre tolódik, a munkában töltött idő pedig meghosszabbodik.

Az oktatással szemben lényeges követelmény az elérhetőség és az átjárhatóság. Fontos, hogy egy bizonyos szakmához kapcsolódó professzionális ismereteken túl interdiszciplináris szemléletet és gyakorlatias hozzáállást közvetítsen az emberek felé. A gyakorlatias attitűd átadásával szemben azonban napjainkban még mindig az elméleti szintű tudás kerül előtérbe. A fiatalok nem szakmát tanulnak, arra majd a munkában eltöltött első évek adnak bizonyítványt. Pedig manapság az internet segítségével a lexikális tudás bármikor és bárhonnan elérhető, tehát a hangsúly sokkal inkább azon van, hogy miként alkalmazzuk ezeket az ismereteket a gyakorlatban.

Az én fogalomtáramban a tudás azonban nem csupán a kognitív folyamatok összességét és az iskolai évek alatt elsajátított temérdek mennyiségű lexikális tudást és ismeretanyagot jelenti. Gyakran elfeledkezünk a tudás olyan formáiról, mint a magunkról vagy az őseinkről való tudás. A mai fiataloknak alig van ismeretük saját történetükről. Serdülőkorban, az identitáskeresés időszakában az ember elkezdi kutatni, hogy ki is ő, honnan jött és miért, mi a küldetése ebben a világban. Ezeknek az elemi kérdéseknek a megválaszolásához hatalmas segítség a generációk közötti aktív kommunikáció. Sokan gyökerek és támasz nélkül próbálnak meg felnőtté válni, és saját bőrükön – kudarcok és nehézségek árán – tapasztalják meg, mi is az az út, ami a családi történetben már meg van írva. Miért lettem olyan, amilyen vagyok? Kitől örököltem külső és belső tulajdonságaimat? Milyen problémákkal küzdöttek a szüleim vagy a nagyszüleim, amikor ennyi idősek voltak? Hogyan találtak megoldást az élet kínálta kihívásokra? Úgy gondolom, fontos lenne, hogy útravalót és támogatást kapjunk, mielőtt belevágunk a nagybetűs életbe.

A magunkról való tudás szintén nem kap elég hangsúlyt a mai társadalomban. Bár számtalan lehetőséget találhatunk arra, hogy kiteljesítsük személyiségünket és megtaláljuk önmagunkat, az igazi mély önismeret mégis keveseknek adatik meg. Talán mert az önmagunkkal való foglalkozás sokszor fájdalmas felismerésekkel társul, és sokan erre nincsenek felkészülve. Pedig aki megspórolja ezt a felemás kalandot, más utakon fog találkozni a „rá kiszabott” problémákkal.

Ferenczi Sándor magyar pszichoanalitikus már száz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a nevelés és oktatás célja, hogy gondolatelfojtás és „belső vakság” helyett introspekcióra és tudatos megismerésre neveljen. Ismerjük meg képességeinket és korlátainkat, és legyenek ismereteink arról, hogy mit miért teszünk! Hiába telt el ennyi idő, ez a probléma ma égetőbb mint valaha. Pszichológusként nap mint nap találkozom a mai nevelés és oktatás hibáinak következményeivel. Szomorú azt látni, hogy a tanulás és tudás szavak teljesíthetetlen elvárásokkal és ezáltal nagyfokú szorongással asszociálódnak. A mai kor gyermekein hatalmas a nyomás. A nap nagy része tanulással telik, délelőtt tanórák, délután napközi, házi feladat, utána esetleg még néhány különóra, este pedig a többi házi feladat. Közben pedig még egy kamaszkorú gyermeknek is nehézséget jelent választ adni olyan kérdésekre, mint miben vagy jó, mik a gyengeségeid, mit érzel most, és így tovább. Az önmagunkkal való foglalkozásra már gyermekkorban „sincs idő”, a legtöbb gyermek önértékelése megdöbbentően negatív, ez pedig az élet minden területére hatással van.

A gyermeki fejlődés sajátja a „mindent tudni akarás” vágya. Az óvodáskorú gyermek folyton csak kérdez és kérdez, szeretne mindent megtudni a világról, és amire nem kap választ, arra saját maga gyárt elméleteket. A technika fejlődésével a felnőtt ember hasonló illúziókba esik: az internet segítségével minden elérhetővé és megosztható válik. Minden tudás és ismeret bekebelezhető, magunkévá tehető. Így elveszik a tudás megszerzéséhez kapcsolódó gyermeki kíváncsiság, a felfedezés vágya, a kutatás és kérdezés képessége. Ma már nem feltétlenül kell könyvtárba menni egy iskolai dolgozat elkészítéséhez. A négy fal között ülve is elérhető bármi, az információáramlásban nincsenek korlátok és távolságok. Bezárjuk magunkat, miközben a világ hatalmas! Korábban a tudásmegosztás alapvetően társas tevékenység volt, mesélésre és társas együttlétre épültek; ma, a digitális világ korában viszont az ismeretszerzés sokkal inkább magányos tevékenységgé vált.

Mi is az a tudás alapú társadalom? Nagyon sok válasz létezik még erre a kérdésre. Szerzőink a téma legkülönbözőbb oldalait mutatják be. A bevezetőben felsorolt problémákra szerencsére van megoldás. Bár a társadalmi szinten megjelenő hiányosságokat nem tudjuk közvetlenül megoldani, az egyén életében jelentkező nehézségekkel igenis tudunk mit kezdeni. Hiszen a coaching és a pszichológia rendelkezik a megfelelő eszköztárral és a változtatáshoz nélkülözhetetlen a gyakorlatias, célorientált szemlélettel.

Kedves olvasóinknak kellemes nyarat kívánunk, felöltődést, pihenést, megújulást!

 

Kovács Petra

szerkesztő