Gaál Zita és Mezei László workshopja a Coaching Campen

A 2015. június 18-19-én megrendezésre kerülő, harmadik Coaching Campen nemcsak egyes coaching irányzatok kapnak bemutatkozási lehetőséget, hanem arra is lehetőséget nyújtunk, hogy a munka során nagyon fontos alapérzelmeket is körbejárhassák a vezetőedzők. Gaál Zita és Mezei László azt a különleges, a változást indukáló bizalmi helyzet kialakulását, megtartását mutatják be, amely nélkül gyakorlatilag nem működik a támogatás.

Gaál Zita egy irodalmi példával, Csehovot idézve indítja a bemutatkozását:„Bíznod és hinned kell az emberekben, különben az élet lehetetlenné válik.” A szakember szerint ebben a megfogalmazásban is megmutatkozik, hogy az egymásba vetett hit és bizalom, az igazán minőségi, emberi kapcsolatok valóságos éltető erőt jelentenek az élethez.

Bizalom a coaching folyamata során

A szakemberek ezt a gondolatot fejtik tovább. A bizalom elengedhetetlen fontosságú a coaching folyamatokban is, az ezzel átitatott tér, és az ebből fakadó kockázatvállalás, elkötelezettség, hit is szükséges ahhoz, hogy olyan csatornák nyíljanak meg, amelyekben változást hozó momentumok, felismerések születnek. A változás alapvető feltétele tehát a bizalom, amelynek jelenléte szinte „kötelező” egy optimálisan működő coaching folyamatban. A bizalom telitettséget ad a pillanatnak, mélységet a kapcsolatnak. Ezen felül, a bizalomnak különleges a feladata. Állandó dinamikája van, akárcsak a táncmozdulatoknak, építőkövei tanulhatóak és fejleszthetőek, éppúgy, mint a tánclépések, ugyanakkor a magasabb szinten való megéléséhez egyfajta elengedés is szükséges.

A workshop kérdései is a bizalom fenntartására irányulnak

Workshopjuk során arra helyezik a hangsúlyt, hogy coachként mit is tehetünk a bizalom növelése érdekében, hogyan ápolhatjuk és tarthatjuk fenn? Vajon mi is mélységeiben a bizalom? Mi táplálhatja a bizalmat? Milyen dinamikák formálják? Milyen eszközökkel segítheti a bizalmi légkör megteremtését a coach? Mindehhez mit tesz hozzá a 21. század idegtudományának néhány friss kutatási eredménye? Milyen párbeszédek nyitják és zárják az agyat, illetve milyen hormonális változások játszódnak le az agyban? A két szakember régóta dolgozik együtt, a „coaching szinte egy időben simult bele” életükbe. Bíznak egymásban, és ez a bizalom intenzíven jelenik meg majd a workshop programjában is, több szinten és több irányban. Kiindulópontként az önmagunkba vetett bizalomként, valamint egymás iránt és a csoporttagok irányába is. Mindez számunkra is különleges szinergiát és kapcsolódást ígér. A munka során Zita kicsit hangsúlyosabban dolgozik azelméleti háttér megvilágításán, a konkrét gyakorlati tippek slide-okkal történő megerősítésén. László pedig aktív szerepet vállal a keretek felvázolásában, a pár és csoportmunka kialakításában, visszajelzésekben, összegzésekben. „A kettő között nem éles határvonalakat képzelünk el, sokkal inkább egymást is kísérve szeretnénk egy kerek, egységben lévő programot kialakítani a résztvevőkkel. A felkészülésen túlmenően teret szeretnénk hagyni a spontaneitásnak, a pillanatban való dolgozásnak.”- állítja a két szakember.

A fejlesztő szakember megbízhatósága is fontos

Mivel a vezetőedzők számára állandó mozgatórugó a tanulás, gyakran teszik fel a kérdést, hogy mit tehetnek saját szakmai fejlődésünkért? Fejlesztő szakemberként hogyan is növelhetjük megbízhatóságunkat? „Innen már- egy kis lépéssel-, nagyon könnyen megszületett a témafelvetés, hogy a bizalommal szeretnénk foglalkozni. Ehhez a csodálatos témához szeretnénk letisztult, világos kereteket adni, a résztvevőket önreflexióra, gyakorlatorientált élményekre, coaching folyamatra invitálni és gyakorlati tippekkel gazdagítani „- állítják.

Bizalom a nagyvilágban

A bizalom, mint téma jelentőséggel bír, és helyet teremt magának a világ nagyszabású professzionális és fejlesztői programjaiban is. Két előadás is foglalkozott vele a World Business and Executive Coach Summit – WBECS legutóbbi webinárium sorozatában. A téma kiemelt figyelmet kap majd az érzelmi intelligenciával foglalkozó EQ Summit világkonferencián Londonban, amelyet 2015. márciusban rendeznek meg olyan előadókkal, mint Daniel Pink vagy Martyn Newman. Magyarországra pedig ugyanebben a hónapban a Coaching Határok Nélkül sorozat keretében, a kaliforniai Strozzi intézet szomatikus coacha, Dr. Eunice Aquilina hozza majd a téma egy friss vetületét a bizalom testi érzetével kapcsolatban.

Közös csiszolódás, bevonódás, befogadás a Coaching Campen 

coaching camp logo.png

„A coaching mesterséghez kapcsolódóan kiemelkedően fontos, interaktív tanulási platformnak és élménynek tekintjük a Coaching Camp programot. Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy eddig mindkét évben ott lehettünk résztvevőként, megtisztelő, hogy a harmadikon vezetőedzőként is bemutatkozhatunk. Az eddigiek alapján emlékezetes a közös csiszolódás, a bevonódás és a befogadás élménye. Olyan coach kollégákkal ismerkedhettünk meg és dolgozhattunk együtt, akiknek azóta is részt veszünk szakmai programjain, olyan bizalom formálódott, hogy némelyikükkel partnerségi, sőt baráti kapcsolatot is teremtettünk”- zárja beharangozóját a két szakember.