Tóth Annamária, az Év ICF-coacha pályázat 2016. évi győzteseAz ICF Magyar Tagozata 2011 óta minden évben meghirdeti  "Az Év ICF-Coacha" pályázatot.A megmérettetésen az ICF Magyar Tagozatának tagjai vehetnek részt úgy, hogy az adott évben befejezett coaching folyamatuk esetleírását elkészítik, és e-mailben beküldik a Tagozathoz.

A 2016. év "Év ICF-coacha pályázat" díjazottja Tóth Annamária, akinek ezúttal szeretettel gratulálunk.

Az Év ICF-coacha 2016 pályázat szakértő zsürije

 

"A beérkezett pályázatokat egy szakmai grémium bírálja el. A pályázatok teljes anonimitás mellett, azaz a pályázó adatai nélkül kerülnek elbírásásra. A zsűritagok csak az esetleírásokat kapják meg, melyek alapján kiválasztják azt az esetleírást, amely a legmeggyőzőbben mutatja be a coaching eszközének erejét az ügyfél készségeinek fejlesztésében vagy céljainak elérésében. Fontos megjegyezni, hogy a pályázatban nem az íráskészséget, hanem a coaching esetet és a szakmaiságot értékeljük." - nyilatkozta a 2016. év ICF-coacha pályázat díjátódóján Chrenóczy-Nagy Judit, az ICF 2017. évi elnöke.

 

A zsüri tagjai egyénileg majd véleményeiket ütköztetve bírálták el a 2016. november 30-ig beérkezett pályázatokat A szüri szakértői: Dr. Ludvigh Károly, az Év ICF-coacha pályázat 2015. évi díjazottja, Madai Kriszta PCC, Mezei Andrea PCC és Tegyi Enikó PCC.

 

Töltse le most legfrissebb lapszámunkat!


PDF formátum   890 Ft

A vezető
ISSN 2063-6679