Egy hűvös szeptemberi hajnalon – egy vonat kabinjában, sálamba burkolózva kényelmes fészket készítve magamnak – vettem kezembe Ábri Judit és Peredi Ágnes a Magyar Coachszemle olvasói számára dedikált kötetét, hogy a hosszú utazást kihasználjam és olvasással, munkával töltsem. A bevezetők néhány oldala után azonban meg is feledkeztem a munkáról. Magával ragadott az a lendület és szenvedély, mely a kötetet éppúgy áthatja, mint a programsorozatot.

A kötet – mint azt Judit az előszóban meg is fogalmazza – emlék, visszatekintés, összegzés, szintetizálás, tanulás. S nem utolsó sorban színes olvasmány is. Ismert, tapasztalt nemzetközi coachok életébe, munkájába ad betekintést.

Nekem mégis az volt az érzésem, hogy a kötet műhelytitkok megosztása is egyben. Olyan beszélgetések, személyes vélemények és élettörténet-töredékek elevenednek meg a könyv lapjain, melyek a szakirodalomból bizonyosan kimaradnak: hiszen azok egy repülőtéri várakozás, egy közös vacsora vagy egy taxizás közben elhangzott beszélgetések villanásai. Így a tizenöt coach életútjának, szakmai munkájának bemutatása mellett minden esetben ott szerepel a szerző, a program háziasszonya is. Aki kíváncsian, nyitottan, őszintén kérdez, s akinek a legnagyobb coachok is megnyílnak. Éppen ezért úgy gondolom, hogy legalább annyira szól a kötet a szerzőről, mint a benne szereplő tizenöt coachról.

Még az út felénél sem jártam, amikor elégedetten csuktam be a könyvet. Most vettem csak jobban szemügyre a borítót, s gyorsan fel is lapoztam a colour coachingról szóló részt. A bordó a siker, a narancs vibrálása a magabiztosság, a sárga a kreativitás színe, a piros pedig mozgásra, cselekvésre késztet… Ennél többet természetesen nem osztok meg a tartalomból, mert a könyvet érdemes elolvasni.

Ábri Judit – Peredi Ágnes: Coaching Határok Nélkül: 15 mestercoach 15 kedvenc eszköze. Coaching Határok Nélkül Kft. Budapest, 2013.

Örvényesi Rita

http://coachszemle.hu/bemutatkozasunk/47-oervenyesi-rita-bemutatkozas

Töltse le most legfrissebb lapszámunkat!


PDF formátum   890 Ft

Márka
ISSN 2063-6679